Van amiben még az Európai Bizottság szerint is sikertörténet lett Magyarország az uniós tagállamok között
Egy olyan rendszer lett sikertörténet, ami 2010 előtt nem volt hatékony, azóta pedig az EU legjobb gyakorlatává vált.
A koronavírus rámutatott a neoklasszikus közgazdaságtan halálos dominanciájára Afrikában.
Afrika szubszaharai téréségben először Ghána kapott koronavírus elleni vakcinákat, összesen 600 ezer adagot, ami a szükséges mennyiség töredékét teszi csak ki. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban már több tízmillió embert oltottak be.
A koronavírus hamar megdöntötte azokat az állításokat, melyek szerint Afrikában a fiatal és kevésbé sűrűn élő fiatal népesség, valamint az éghajlat miatt a vírus kevésbé veszélyes. A kontinensen hivatalosan már több mint százezren vesztették életüket a koronavírus miatt, de a valós szám jóval magasabb lehet, mivel kevés tesztet végeztek és kevésbé követik nyomon a haláleseteket.
amely korlátozza ezen létfontosságú eszközök behozatalát. Ez a folyamat hiányt okozott a védőeszközökben, de még az orvosi oxigénből sem jut elegendő a kontinensre. Kiderült, hogy a stratégiai ágazatok hazai kézben tartásának elengedése végzetes hiba volt.
Annak oka pedig, hogy Afrika még mindig hiányt szenved egyes termékekből, a közgazdaságtan és az ahhoz kapcsolódó politikák gyengeségében rejlik – írja az Africa is a Country, utalva arra, hogy a neoliberális gondolkodás is vírusként terjedt el a világban.
A lap azt írja, hogy a függetlenséget követően a felsőoktatás a nemzeti fejlesztési projektek kulcsfontosságú része volt, amelynek célja, hogy az afrikaiak fontos szerepet vállalhassanak orvosként, tanárként, ügyvédként és közgazdászként. Az egyetemek tantervükbe emelték Afrika globális gazdaságba történő integrációját és a fejlődéshez szükséges nemzeti politikákat. A kormányzati stratégiákkal kapcsolatos viták sokféle elméleti hagyományra támaszkodtak – intézményi vagy strukturális elméletekre –, de egyetértés született azzal kapcsolatban, hogy
A neoliberalizmus térnyerése
A kontinens nemzetközi adományozói és támogatói viszont az 1980-as évek elejétől az állami tervezés és az import-helyettesítő iparosítás támogatása helyett a strukturális kiigazítás bevezetése felé mozdultak el. A legtöbb helyi közgazdász nem értett egyet a neoliberális politikai elméleten alapuló neoklasszikus modellel. Nemzetközi szervezetek olykor helyiként tüntették fel saját elemzéseiket és jelentéseiket, majd elismerően szóltak a kitalált afrikai szerzők éleslátásáról. A Világbank és a többi adományozó pedig rájött, hogy a neoliberalizmust ellenzők gondolkodását át lehet irányítani azzal, hogy a helyi közgazdaságtani szakmát beillesztik a nyugati világba.
Az afrikai egyetemek válsága, beleértve az egyetemi bérek rendkívüli csökkenését – amelyet részben a Világbank 1980-as évekbeli strukturális kiigazítási projektje generált – megteremtette az elmozdulás lehetőségét. A neoliberális támogatók pénzt adtak az oktatók átképzéséhez és olyan szervezeteken keresztül támogatták a neoklasszikus közgazdaságtan hallgatóinak új generációját, mint az Afrikai Gazdasági Kutató Konzorcium (AERC), amely 1988-ban alakult a Világbank és más nyugati szervezetek támogatásával.
Az AERC elsődleges célja a helyi felsőoktatás megújítása a nyugati közgazdaságtan szempontjait előtérbe helyezve. A szervezeten keresztül több tízmillió dolláros támogatás folyt át, így az egyetemeknek megérte a csatlakozás. Ennek eredménye, hogy a mai afrikai gazdasági évfolyamok semmiben sem különböznek a nyugati társaiktól. Az AERC saját számításai szerint több ezer diplomás hallgató talált munkát afrikai országok minisztériumaiban és központi bankokban, agytrösztökben és egyéb tudományos intézményekben.
A kiigazítás középpontjában a dereguláció, a privatizáció, a makro-stabilizáció, valamint az egészségügy és az oktatás díjának növelése ált, amelyeknek állandó hatékonyságnövelést kellene eredményeznie. Sajnos a végleges eredmények nagyon eltérőek voltak. Az állami kiadások csökkentése és a szociális szolgáltatások privatizációja sokkal rosszabb egészségi állapotba sodorta az afrikai országokat, ami kihat a járványok elleni küzdelemre is.
A neoliberalizmus lazította a tőkemozgások korlátozását, privatizálta az állami vállalatokat és a liberalizált kereskedelem aláássa a helyi gyártókapacitást, amelynek következtében a kontinens nagy mértékben támaszkodott az egyes feldolgozóipari termékek, köztük gyógyszerek és más egészségügyi termékek behozatalára és az afrikai országok egyre jobban függnek a feldolgozatlan nyersanyagoktól exportjától.
Az 1980-as években az afrikai feldolgozóipar még a GDP 18 százalékát tette ki, míg 2000-ben ez az arány 7-9 százalékra esett vissza.
A felzárkózás mindig az iparosítással történik – norvég sztárközgazdász nyilatkozott a Makronómnak arról, hogyan vált gazdaggá a Nyugat.
A mainstream közgazdaságtan eszközei korlátozottan képesek meghatározni a fejlődés strukturális és intézményi igényeit, ami még nagyobb kihívás elé állítja a globális ellátási lánc alsó végén elhelyezkedő afrikai országokat. A legújabb tanulmányok szerint Afrikai exportja nőtt 2000 után, de a belföldi hozzáadott érték jelentős növekedése nélkül.
Az ortodox közgazdászok mégis úgy tekintenek a liberalizált Afrikára, mint egy kontinensre, amely jól használja ki és követi komperatív előnyeit. Az effajta hozzáállás normálisnak véli a valójában kóros állapotot, a koronavírus-járvány kezelését körüllengő gazdaságpolitikai tehetetlenséggel együtt.
Az afrikai politikai döntéshozóknak számos elméleti paradigmát fel kell használniuk a stratégiák megtervezéséhez annak érdekében, hogy diverzifikálják és strukturálisan átalakítsák az országok gazdaságát. Ezen irányok egyike sem értelmezhető a neoklasszikus paradigmában, amely továbbra is uralja az afrikai közgazdaságtani gondolkodást – írja Howard Stein, az Africa is a Country szerzője.