Kína új szabályozással lép fel a tisztességtelen verseny ellen a technológiai piacon

2021. augusztus 20. 14:57

Kína augusztus közepén új szabályozási tervezetet jelentett be a technológiai szektorra vonatkozóan. A program célja a tisztességtelen verseny csökkentése, továbbá a nagyobb kontroll gyakorlása az érzékeny adatokat kezelő vállalatok felett.

2021. augusztus 20. 14:57
null

Vége a laissez-faire időszaknak

Peking a korábbi évek gyakorlatával ellentétben, az elmúlt hónapokban fokozott nyomás alá helyezte az internetes platformokat arra hivatkozva, hogy ezzel szeretnék támogatni a piaci versenyt és megakadályozni, hogy bizonyos cégek visszaéljenek a piaci erőfölényükkel. Továbbá a szabályozással védeni kívánják a fogyasztói jogokat és a felhasználók adatait. 

Estek a tech részvények a New York-i tőzsdén

A bejelentés hatására a New York-i tőzsdén az Alibaba, a JD.com és a Baidu Inc. részvényei 2,9-3,5 százalékkal estek. A UP Fintech Holding 3, míg a Tencent által támogatott online ügynökség, a Futu Holdings papírok árfolyama 7 százalékot esett, pedig korábban a Futu volt az egyik legnépszerűbb papír az amerikai tőzsdéken. A Tencent Music Entertainment Group 3,8 százalékos csökkenése napokig elhúzódó tendenciának bizonyult, bár még így is jobban teljesített, mint amire az előrejelzések alapján számítani lehetett. 

Az Agency China tanácsadó cég kutatási és stratégiai menedzsere, Michael Norris szerint, a szabályozási javaslat sajátosságai rámutatnak Kína online versenyre vonatkozó szándékaira és prioritásaira, illetve egyértelművé teszi, hogy az ország milyen keretek közé kívánja terelni a szektort. Norris úgy véli, amennyiben bevezetik a szigorú szabályozást, annak hatására valószínűleg növekedni fognak a tranzakciós platformok, köztük az e-kereskedelmi piacok, terhei. Eközben, a Reuters értesülései szerint, a kínai kormány tulajdonrészt vásárolt a ByteDance és a Weibo cégekben, amelyek helyi közösségi média óriások. A hír hatására a kínai Twitter, azaz a Weibo részvényei 2,6 százalékot estek. 

(forrás: businessnews.in)

Korrekt keretek közé szorítják a piacot

A tervezetet azért hozták nyilvánosságra egy hónappal a lehetséges bevezetés előtt, hogy biztosítsák a visszajelzések lehetőségét a nyilvánosság számára. A Piacszabályozási Államigazgatási Hivatal (SAMR) szerint a szabályozás értelmében az internetszolgáltatók nem vehetnek részt tisztességtelen versenyben, nem is járulhatnak hozzá annak megvalósításához, nem élhetnek a tisztességtelen befolyásolás eszközével az ügyfeleikkel szemben, és semmilyen tevékenységükkel nem zavarhatják a piaci verseny rendjét. 

A szabályozás tehát nyilvánvalóvá teszi, hogy az üzleti szereplők nem használhatnak fel adatokat, illetve algoritmusokat a fogyasztók döntésének befolyásolása, vagy a felhasználók eltérítése érdekében. Továbbá tilos lesz olyan technikai eszközöket alkalmazni, amik más vállalkozók adatait jogellenesen rögzítik vagy felhasználják. A cégeknek megtiltanák azt is, hogy olyan megtévesztő információkat generáljanak vagy terjesszenek, melyek károsíthatják a versenytársak hírnevét. A szabályozás kitér olyan marketingtevékenységekre is, mint például a weboldalak hamis értékelései, hamis kuponok, vagy a digitális „vörös borítékok”, amik egyfajta pénzbeli ösztönzők és pozitív minősítésre csábítanak. 

A kritikus infrastruktúrát is védeni fogják

Nem sokkal a technikai szabályozás tervezetének közzététele után a kínai kabinet azt is bejelentette, hogy szeptember 1-jétől a kritikus információs infrastruktúrát is hasonló szabályozással védik majd. Mint azt az Állami Tanács elmondta, az üzemeltetőknek évente egy alkalommal biztonsági ellenőrzéseket és kockázatelemzéseket kell majd végrehajtaniuk. Ezek alapján pedig prioritást kell biztosítani a biztonságos és hiteles hálózati termékek és szolgáltatások kereskedelmének. A rendelet fontos kiegészítője lehet a 2017-ben elfogadott, akkor mérföldkőnek számító, kiberbiztonsági törvénynek. 
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2021. szeptember 10. 11:44
Fényévekkel Európa előtt járnak már ebben is. Hovatovább nem lepne meg, ha egy korrekt összehasonlítás az ottani piacot hozná ki szabadabbnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!