György László: A patriotizmus a sikeres nemzetek választása
2021. szeptember 01. 20:44
A patriotizmus a gazdaságpolitikában az egyensúly művészete. Az a kormányzati megközelítés, hogy annyi állam, amennyi szükséges, és annyi piac, amennyi lehetséges. Ez szolgálja ugyanis a lakosság jólétét, a nemzetgazdaság fenntartható gyarapodását. A Gazdaságvédelmi Akcióterv azért tudott sikeres lenni, ezzel a magyar gazdaság azért tudott kanyarban előzni a járvány alatt, mert a kormány nem mondott le a 2010 óta követett munka- és tudásalapú társadalom víziójáról. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt a Fejlődik a hazai rádióműsor vendége.
2021. szeptember 01. 20:44
p
1
0
0
Mentés
A gazdaságpolitika sikerének kulcsa: az egyensúly
A Harvard Egyetem nemzetközi politikai gazdaságtan professzora, Dani Rodrik szerint a közgazdászoknak általában szélsőséges elképzeléseik vannak a gazdaságpolitika szerepéről.
Ha jól megy a gazdaság, akkor úgy gondolják, hogy egyáltalán nincs szükség állami beavatkozásra, megközelítésük szélsőségesen piacpártivá, neoliberálissá válik. A szabadjára engedett nemzetgazdaságban azonban a külföldi vállalatok visszaélhetnek erőfölényükkel, ahogyan azt az 1990-es években Magyarországon is láttuk a privatizáció során külföldi kézbe adott, majd bezárt gyárak, elbocsátott emberek százezreinek példáján. Persze amint válság alakul ki, ugyanezen közgazdászok a megoldást a kormánytól várják, már-már szélsőségesen állampárti, marxista hozzáállással. Erre példa, hogy a koronavírus-járvány alatt számos, korábban minimális állami részvételt sürgető közgazdász szólalt fel az állami segélyek kiterjesztése, a vállalatokra öntött „helikopterpénz” mellett.
Egyensúlyteremtés – A gazdaságpolitika missziója: György László gazdaságpolitikai kötete (forrás: hiros.hu)
Az egyensúly, mondja György László, a kettő között van, amikor az állam csak annyira avatkozik be a gazdaságba, amennyire az a társadalom jólétéhez és a gazdaság versenyképességéhez szükséges, és annyi piacot enged, amennyi csak lehetséges. A történelmi példák azt mutatják, hogy az országok életében az egyensúlyi állapotok voltak a sikeres időszakok. A közgazdász értelmezésében az egyensúlyt a gazdaságpolitikában a patriotizmus képes biztosítani.
Különadók: a patrióta válságkezelési recept, amit az IMF is ajánl
A 2008-as gazdasági válság az egész világot megrengette, amely kezelésére minden ország más és más utat választott. A 2010-ben hivatalba lépő magyar kormány intézkedéseinek legfontosabb eleme az volt, hogy megelőzzék az 1990-es évekhez hasonló állapotok kialakulását, azaz megőrizzék a nemzeti tulajdont, védjék a hazai vállalkozásokat és gondoskodjanak a magyar családok, valamint a nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportok biztonságáról. Röviden: elköteleződtek a munka- és tudásalapú társadalom mellett.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, az állam az igazságosabb elosztás érdekében beavatkozott a gazdaságba. A korlátozott versenypiacokon működő, a válság előtt és alatt jelentős profitot realizáló, monopol helyzetben lévő szereplőkre (távközlés, kereskedelem, pénzügyi szektor) különadókat vetett ki annak érdekében, hogy az ebből keletkezett jövedelmet visszaforgassa a gazdaságba, a hazai munkahelyek megóvása érdekében. Míg kezdetben a kormányt jelentős nemzetközi támadások érték intézkedései miatt, addig azóta az IMF és a Világbank közgazdászai is elismerően nyilatkoznak a „szemfüles” megoldásról.
Konkrét lépések a patrióta gazdaság felfuttatásáért (2010-2020)
A pénzügyi válság óta a magyar gazdaság saját lábára állt. A különadókkal párhuzamosan megkezdődött a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentése. Ennek hatására a 2010-es 54 százalékhoz képest mára az adóterhek 34 százalékra, a marginális adók 64 százalékról 42 százalékra, valamint 3 gyermekes szülők esetében 20 százalékra csökkentek. Mindez nemzetközi összehasonlításban versenyelőnyt jelent a magyar gazdaság számára.
A munka- és tudásalapú társadalom tehát egyfelől támogatja, ösztönzi a munkát az adó- és támogatási rendszeren keresztül, másrészt ösztönzi a tanulást. Az elmúlt 650 év legnagyobb felsőoktatási fejlesztési programját fogadta el a kormány az elmúlt hónapokban, amely során 1500 milliárd forintot költenek az egyetemek infrastruktúrájának és eszközeinek fejlesztésére, valamint tudományos és innovációs parkok létrehozására, illetve a szakképzési rendszer fejlesztésére. Mindezek célja a magyar egyetemek versenyképességének növelése, valamint az, hogy hazai felsőoktatási intézmény is szerepeljen a világ 100 legjobb egyeteme között.
A járvány sem vetett gátat a fejlődésnek
A járvány ellenére is azt mondhatjuk, hogy a patrióta megközelítésnek köszönhetően az első kanyarban előztünk, ezt mutatják ugyanis a 2021. júniusi foglalkoztatási adatok. Az elmúlt negyedszázad legmagasabb foglalkoztatási szintjét mérte az Eurostat Magyarországon, és a továbbiakban is arra törekszünk, hogy ezt a szintet fenntartsuk, mert ha munka van, minden van
– mondta György László.
A statisztikák azt mutatják, hogy a járvány alatt a magyar munkaerőpiac nem került válságba, csak átrendeződött. Mivel a járványhelyzet a szálláshely-szolgáltatást és a vendéglátást érintette leginkább, a legtöbb munkaerő ezekről a területekről vándorolt el. Mintegy 60.000 fővel dolgoznak kevesebben jelenleg a turizmus, a logisztika és feldolgozóipar területén, miközben a szakmai-tudományos területen, az IT szektorban és az építőiparban foglalkoztatottak köre bővült. Az elmúlt évben nemcsak a magyar munkaerőpiac 1 százaléka rendeződött át, hanem az átalakulással a hozzáadott érték is növekedett.
A hatékonyság javulását szintén elősegítette, hogy a járványhelyzet miatt rengeteg vállalat állt át digitális módszerekre, döntött a folyamatok automatizálása és új technológiák bevezetése mellett. Egyre több vállalatnál lett elfogadott az otthoni munkavégzés, ami rugalmasabbá tette a munkavégzést. A digitális fejlődéshez hozzájárult az állam által biztosított 8 hetes ingyenes informatikai képzés is, ami egész Európában egyedülálló program. A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként indított programozói képzésre több mint 60 ezren jelentkeztek, akiknek végül 97 százaléka sikeres vizsgát tett, háromnegyedük pedig már el is helyezkedett a munkaerőpiacon.
(forrás: György László Facebook oldala)
A Makronóm Intézet 1000 iparvállalatot keres meg, hogy megkérdezzék, milyen gazdaságpolitikai eszközök segítenék sikeres működésüket. Az eddig kapott válaszok egybecsengtek, a legtöbben a képzett munkaerő hiányáról számoltak be.
Mivel ez leggyorsabban automatizációval és robotizációval orvosolható, meghirdettük a technológiaváltó támogatási programot. A felhívás a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelését, valamint technológiai és szervezeti megújulását célozza. A 100 milliárd forintos keretösszeg nagyon gyorsan kimerült a hatalmas érdeklődés miatt, ami azt jelenti, hogy a vállalatok bíznak a jövőben, mernek beruházni
– hangsúlyozta György László.
A vissza nem térítendő támogatásnak két feltétele volt, hogy a források a nemzetgazdaság egészének gyarapodását szolgálják. Az egyik, hogy a támogatást igénylő vállalkozásnak a gazdasági növekedést kétszeresen meghaladó ütemben kell bővülnie, a másik, hogy végre kell hajtania azokat az alapvető digitalizációs beruházásokat, amelyekkel nemzetközi versenyképességüket növelik.
Mit tegyünk, ha nemcsak mi vagyunk patrióták?
Statisztikai adatok szerint a világ 600 legnagyobb cége uralja a világpiac 80 százalékát, amelyek ráadásul egyre kevesebben lesznek, egyre nagyobbak. Ebben a piaci helyzetben rendkívül nehéz a hazai kisvállalkozásoknak talpon maradni, pedig az állam sok oldalról támogatja őket.
Háromszor jártam körbe az országot az elmúlt két és fél évben, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve az összes megyei kamarát meglátogattam, hogy hogyan tudnánk segíteni a cégeknek abban, hogy ebben az egyenlőtlen versenyben képesek legyenek túlélni és akár még ki is emelkedni
– hangzott el az adásban.
Természetesen a források jelentős szerepet játszanak a vállalatok növekedésében. Éppen ezért a kormány megújította és a gazdasági újraindítás szolgálatába állította a Széchenyi Kártya Program kedvezményes hiteleit. Emellett, indulnak a 2021-27-es uniós időszak forrásai, köztük a technológiaváltást szolgáló felhívás mellett a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásoknak szóló, kifejezetten a szintlépést segítő, már jól ismert programok is (Magyar Multi Program, Zöld Nemzeti Bajnokok).
Emellett a kormány támogatja a tudásátadást. Az egyik ilyen lépés a vállalkozóknak létrehozott információs portál, a Vali, ahol kézzelfogható, személyre szabott információkat találhatnak az érdeklődők, mindössze 3 kattintással. Az oldalon megtalálható az összes aktuálisan pályázható állami támogatás, kedvezményes hitel, valamint elérhetőek állandó szolgáltatások is.
Ezt segíti továbbá a Modern Mintaüzem Program is. A program keretében 100 olyan vállalatot kerestek meg, amelyek példaként járhatnak a magyar cégek előtt. A szerződött vállalatok listájában szerepel többek között a BOSCH Kft., a Continental Automotive Hungary Kft., a Szarvasi Mozzarella Kft. vagy az Evosoft Hungary Kft, akik mind alkalmazzák a jövő technológiáit. A mintaüzemekbe a fejlődni kívánó cégek bejelentkezhetnek, és személyesen tekinthetik meg a mesterséges intelligencia, az automatizáció, a gyártásszervezés legmodernebb megoldásait, ezzel segítséget kapva a továbblépéshez.
Így fog kinézni tehát a következő hónapok, évek stratégiája. 2010-ben munka- és tudásalapú társadalmat hirdetett a kormány, amelyet ma már kiegészíthetünk a tanító és tanuló gazdaság víziójával is
A magyar gazdaságpolitikai stratégia hangsúlyos eleme a középosztály folyamatos bővítése. Ennek jelentőségéről és a magyar modell filozófiai hátteréről is beszélgettünk György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért felelős kormánybiztossal a napokban megjelent könyve kapcsán.
Nagy Márton kiemelte, hogy a kormány több vállalását is teljesítette, így év végére nemcsak egy számjegyű lett az infláció, hanem 5,5 százalékra süllyedt.
Az egyszámjegyű infláció elérése kapcsán György László kormánybiztos hét pontban, hét percnyi olvasnivalóban adott magyarázatot, miképp is sikerült ez a fegyvertény, és mi a kormány célja a továbbiakban. A rövid felelet minderre a növekedés, amelynek egyik előfeltétele a hitelezés beindítása, amihez gyorsan csökkenő kamatokra van szükség.
Fico ellen két merényletet követtek el szerdán: az egyiket Jurij Cintula költő és biztonsági őr, a másikat pedig a mainstream média. Szégyenletes, ami történt.