Jól kezdte az évet a forint

2023. február 13. 13:12

A forint 2023-ban jelentősen erősödött minden MNB által jegyzett deviza árfolyamához képest. 

2023. február 13. 13:12
null

Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon.

, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon.

A forint erőssége mindennapi beszédtéma. Bár tény, hogy sokkal többen veszik észre a hazai fizetőeszköz gyengülését, mint ennek ellenkezőjét. Így nem csoda, hogy az idei teljesítmény kevésbé témája a közbeszédnek, mint a korábbi gyengülés. 

Fontos azonban megjegyezni, hogy a szélsőségek itt sem szerencsések. Egy fizetőeszköz túlzott gyengülése inflációt okozhat, míg az optimálisnál nagyobb erősödés az exportot teheti versenyképtelenné. A magyar forint esetében a mostani erősödés azért jó hír, mert a tavalyi háború és magas energiaárak okozta gyengülést korrigálja. 

Ahogyan az 1. ábra is mutatja, a hazai fizetőeszköz minden MNB által jegyzett devizához képest erősödött 2023 elején. A dél-afrikai randdal szemben 8,4 százalékot értékelődött fel a magyar forint, de a norvég koronához képest is drasztikus mértékben, 7,6 százalékkal lett értékesebb a pénzünk. 

1. ábra.
1. ábra.

A magyar pénz körülbelül egy hónap alatt átlagosan közel 4 százalékot erősödött a vizsgált fizetőeszközökhöz képest. A legkisebb mértékben a mexikói pesóhoz képest tudtunk elhúzni, itt a forint „csupán” 1,5 százalékkal lett izmosabb a vizsgált időszakban. 

Nagyon jól teljesített a magyar forint a régiós fizetőeszközökhöz képest is. A cseh koronára 2,1 százalékot vertünk, a román lejhez képest 2,8 százalékot nyertünk, a lengyel zlotyhoz képest pedig 5 százalékot erősödött a pénzünk. Az euró viszonylatában pedig 3,9 százalékot nyert a forint a vizsgált időszakban. 

A hazai fizetőeszköz kiváló teljesítménye egyben azt is megmutatja, hogy a háború és a magas régiós infláció ellenére a külföldi befektetők bizalma erős hazánkkal szemben. 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
petabi
2023. február 15. 18:14
Mivel nem tudok semmilyen átütő gazdasági sikerről,vagy súlyos lejtmenetről sem az elmúlt évben,a forint jelentős ingadozását - 420-ig ment fel és most 378 az Euró árfolyama,- lényegében csak intenzív spekuláció hatásaként tudom értelmezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!