Erősíteni kell a bíróságok szolgáltató jellegét Handó szerint

2013. október 14. 11:05

Hétfőn számol be eddigi tevékenységéről az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága előtt Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke, aki az MTI-nek elmondta: fontos a bíróságok szolgáltató jellege, ezért több területen is ügyfélbarát megoldásokat vezettek be az elmúlt időszakban.

2013. október 14. 11:05

Handó elsősorban a mediáció kiterjesztésének fontosságát hangsúlyozta, ami a bíróságok tehermentesítésének fontos eszköze lehetne, ha mind többen igénybe vennék. Családjogi ügyekben jövőre például már kötelező lesz igénybe venni közvetítőt, akinek a feladata, hogy a felek közös megegyezéssel tudják lezárni a bíróság elé kerülő konfliktusokat.

Bár nem kötelező, de létezik az ügyfél-elégedettségi kérdőív, amelyet az ügyfelek névtelenül tölthetnek ki, és amelytől ügyfélbarát igazságszolgáltatást remélnek. Emellett uniós fejlesztés keretében elektronikus ügyfélértesítő rendszert is kiépítenek, amely SMS-ben tájékoztatja majd az érintetteket például a tárgyalási időpontokról, vagy arról, hogy új irat érkezett az ügyükben.

Az ároktői banda két tagjának a házi őrizetből történt megszökése kapcsán Handó Tünde leszögezte: mint általában a kényszerintézkedéseknél, ebben az esetben sincs módja a bíróságnak arra, hogy a végrehajtás részletszabályait, az ellenőrzés módját közvetlenül befolyásolja. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, a jelenlegi szabályozás nem egyértelmű a tekintetben, hogy a bíró csak a felek indítványára, vagy önállóan, hivatalból is elrendelheti-e a gyanúsítottra, vádlottra felszerelt nyomkövető alkalmazását házi őrizetnél, ezért jogszabály-módosításra lehet szükség.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. október 16. 13:59
"Erősíteni kell a bíróságok szolgáltató jellegét Handó szerint" Ehhez el kell venni tőled néhány rád ruházott jogkört.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!