AB: alkotmányos a parlamenti képviselők megbírságolása

2013. november 14. 12:00

Az Alkotmánybíróság elutasította Novák Előd korábban benyújtott alkotmányjogi panaszát. A jobbikos képviselő szerint a képviselők kitiltása, illetve a tiszteletdíj csökkentésének lehetősége sérti a képviselők véleménynyilvánítási szabadságát és jogorvoslati lehetőség sincs ellene.

2013. november 14. 12:00

A panasz elutasítását az AB azzal indokolta: a Ház „működésének a hatékonysága, zavartalan működésének biztosítása, az Országgyűlés tekintélyének, méltóságának megőrzése (…) alkotmányosan igazolható módon lehet a képviselői felszólalási jog korlátja.” 

Mivel a „tárgyalási rend fenntartásának szabályozása által biztosítani kell, hogy a parlament be tudja tölteni funkcióját a közügyek megvitatását illetően,” ezért az AB szerint nem sérti az alkotmányt, hogy a képviselőktől előzetes figyelmeztetés nélkül meg lehet vonni a szót, sőt a házelnök a tiszteletdíjuk csökkentését is kezdeményezheti.

Az Alkotmánybíróság azzal érvelt a többségi indokolásban: a Házszabály megalkotásában a parlament nagy szabadságot élvez, és ezen rendelkezéseket minden képviselőnek be kell tartani. Paczolay Péter AB-elnök ugyanakkor különvéleményében rámutatott: véleménynyilvánítás szabadságának lényeges tartalmát a házszabály sem korlátozhatja – összegzi a Népszabadság.

Legutóbb a DK-s Vadai Ágnes és Szűcs Enikő tiszteletdíjának százharmincezer forintos csökkentésére került sor, Balogh József elleni monoklis tiltakozó akciójuk miatt. 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. november 15. 15:23
Alkotmánybíróság...Nevetséges. Leigazolják amit a párt elvár.
luga
2013. november 15. 15:23
Nagyon unalmas ez az állandó bohóckodás. Talán már elhiszik a láncolók, sminkelők, egyéb idióták, hogy a Parlament NEM erre való.
Gombóc XVI. Artúr
2013. november 15. 15:23
"...Országgyűlés tekintélyének, méltóságának megőrzése..." Ez most komoly? A magyar Országgyűlés meg a tekintély és a méltóság. Mint Makó keresztesvitéz és Jeruzsálem...
rezsivédelem4.0
2013. november 15. 00:44
Az is helyes lenne, ha téged a gyerekek (mát ha egyáltalán nő valaha megállt neked) végre gondozásba adnának, te ordibáló idióta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!