Nem tudott dönteni a szlovák Ab az állampolgársági törvényről

2014. szeptember 17. 11:57

A szlovák alkotmánybíróság formai okokból elutasította az állampolgársági törvény felülvizsgálatát, mely szerint elveszti szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárságát felveszi. A testületben egyik vélemény mellett sem volt meg a többséghez szükséges hét szavazat.

2014. szeptember 17. 11:57

A szlovák alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította azt a beadványt, amely a szlovák állampolgársági törvény alkotmányossági felülvizsgálatára irányult. A törvény szerint elveszíti szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárságát felveszi. A beadványozó harminc ellenzéki képviselő szerint ez ellentétes a szlovák alkotmány azon rendelkezésével, miszerint senkit nem lehet állampolgárságától akarata ellenére megfosztani.

Az alkotmánybíróság elnöke, Ivetta Macejková azzal indokolta a beadvány elutasítását, hogy egyik álláspont mellett sem volt meg a testületben a többséghez szükséges hét szavazat. A szlovák alkotmánybíróság tizenhárom fős elvileg, de jelenleg csak tizenegy bíróval működik.

Jelenleg egyébként dolgozik az állampolgársági törvény enyhítésén a szlovák belügyminisztérium. A tervek szerint az nem veszítené el a szlovák állampolgárságát, akinek az újonnan felvett állampolgárság szerinti országban bejegyzett lakcíme van.

Az egyik beadványozó, Gál Gábor azt mondta: nincs az ügy lezárva és mindenképpen az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak – írja a Bumm.sk.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tábor Radosti
2015. november 10. 13:46
Mit vártunk? Jogállam! Tótország... :)))
gereb6
2014. szeptember 18. 17:55
"...csak azt az egyet, ha nem teszed, hogy agyonverted a nagyatyádat... – Kinek mi köze hozzá! – pattant föl Jasztrab méltatlankodva. – Hiszen az én tulajdon öregapám volt! – Igaz, fiam... tökéletesen igazad van! Csakhogy, tudod, a vármegye szörnyen bolondul veszi a dolgot." (Mikszáth Kálmán: Jasztrabék pusztulása)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!