Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megdicsérte a Jobbik a strasbourgi bíróságot

2014. október 22. 12:16

Novák Előd szerint példaértékű, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint sem a családi és magánélethez való jogot, sem a diszkrimináció tilalmának elvét nem sérti, ha megtiltják valakinek közhivatal viselését, mert együttműködött az állampárti titkosszolgálatokkal.

2014. október 22. 12:16

Példaértékűnek nevezte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ügynökökre vonatkozó ítéletét Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus üdvözölte, hogy a bíróság szerint is jogszerűen tiltotta el Románia a közhivataltól az egykori ügynököket, a titkosrendőrséggel együttműködőket. Novák Előd fájónak nevezte, hogy Romániától kell példát venni, – vagy Szlovákiától a képviselők visszahívhatóságát illetően –, álláspontja szerint ugyanakkor szembesíteni kell Magyarországot az elmaradásokkal.

Közölte: pártja lusztrációs javaslatot nyújt be, amellyel eltiltani kezdeményezik a közélettől az egykori állambiztonsági szolgálattal együttműködőket, az azt vezető tisztségviselőket, de más, a kommunista rendszert magas szinten kiszolgáló politikusokat is.

A Jobbik alelnöke úgy értékelte, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn lényegében elismerte, hogy hibát követett el Tasnádi László rendészeti államtitkári kinevezésével. Szerinte a kormányfő téved, ha a helyén hagyja az államtitkárt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítélete szerint sem a családi és magánélethez való jogot, sem a diszkrimináció tilalmának elvét nem sérti, ha megtiltják valakinek közhivatal viselését, mert együttműködött az állampárti titkosszolgálatokkal. A bíróságtól Petre Naidin egykori román alprefektus és parlamenti képviselő kérte, hogy fizettessen kártérítést Romániával, de a bírák szerint a korábbi politikusnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogai nem sérültek.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pimepime
2014. október 23. 21:02
"jogszerűen tiltotta el Románia a közhivataltól az egykori ügynököket" ----------------- Szégyen.
csergolec
2014. október 23. 21:02
"Megdicsérte a Jobbik a strasbourgi bíróságot" De ciki!!:((
indiáner
2014. október 23. 21:01
Visszadicsérés hamarosan jön. Egy tőről fakadnak.
realista
2014. október 23. 21:01
Románia ebben (is) jobban teljesít a Fidesznél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!