Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trócsányi szerint nem lenne katasztrófa, ha kevesebb joghallgató lenne

2015. május 11. 08:53

Az igazságügyi miniszter szerint a kormány célja, hogy a jogászképzésben emelkedjen a minőség és a színvonal. Épp ezért nem érezné katasztrófának, ha a jelenlegi 12 ezer helyett a jövőben csak 10-11 ezer joghallgató lenne, de azok megfelelő képzést kapnának.

2015. május 11. 08:53

A minőség és a színvonal emelése a célja a jogászképzésben a kormánynak – erről Trócsányi László igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában beszélt. A jogászképzésben ne a mennyiségi szemlélet uralkodjon, a minőségre szeretnénk koncentrálni – mondta Trócsányi László, megjegyezve, ma Magyarországon 12 ezer joghallgató van nyolc képzési helyen.

Közölte, nem érezné „katasztrófának” azt a helyzetet, ha netán a jövőben 10-11 ezer joghallgató lenne, ha megfelelő minőségű képzésben vesznek részt. A miniszter hangsúlyozta: fontos, hogy a mai világban egy jogász idegen nyelven tudjon tárgyalásokat folytatni.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2016. május 27. 14:12
Elárulom papa, hogy ez is kevés. Rengeteget felszippant a közigazgatás, a privát szektorban pedig folyamatos a munkaerőhiány...
tango47
2016. február 02. 13:17
Majd ha lesz ismét felvételi, és alkalmassági beszélgetés, akkor biztosan emelkedni fog a színvonal. Ma, ha egy ügyvéd folyamatosan tud összefüggően beszélni legalább öt percig, rögtön sztárügyvéd lesz. A bíróknál még katasztrofálisabb a helyzet: se fogalmazni, se beszélni nem tudnak értelmesen.
gudmen
2015. december 22. 01:49
a következö lépés a kambodzsai modszer, hogy elkezdjük üldözni a szemüvegeseket?
csuka
2015. június 08. 10:04
A korrupt Gömöri Zsolt és Deutsch Tamás lemondott már? (Ezek nyúlták le a mozgássérültek pénzét.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!