Védőbeszédek a Hagyó-perben: a „bizonyítási morzsák” nem elegendőek

2015. december 08. 17:53

„Szegényes anyagnak” tartja a vádiratot, az öt napon keresztül tartott vádbeszédben foglaltakat pedig csak „bizonyítási morzsáknak” nevezte Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes védője, Kádár András, aki szerint a nyomozóhatóságok törvénytelenségek sorozatát követték el, például megfélemlítették a gyanúsítottakat. Emlékeztetett: ami nincs bizonyítva, az a perben nem létezik.

2015. december 08. 17:53

Hagyó Miklós elsőrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódott az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társainak büntetőpere kedden a Kecskeméti Törvényszéken. A vádiratban foglalt „szegényes anyag” a tárgyaláson tovább szűkült, „a bizonyítási morzsák” pedig nem igazolnak semmit – kritizálta az öt napon keresztül tartott ügyészi perbeszéd érveit Kádár András védő.

Törvénytelenségek sora – mármint a hatóság részéről

Álláspontja szerint a nyomozati szakban törvénytelenségek sorozatát követte el a hatóság, nem indokolták kellőképpen azt sem, hogy Hagyót miért kellett előzetes letartóztatásba helyezni, szerinte ugyanis annak feltételei nem álltak fenn. Az ügyvéd azt mondta, hogy a nyomozóhatóság a gyanúsítottak megfélemlítésével kényszerítette ki azok vallomásait. A jogász azt állítja, a per Kecskemétre helyezése törvénytelen, hozzátette azonban, hogy nem volt és nincs ellenvetése a bírói tanáccsal szemben, álláspontja elvi alapú.

Ha a nokiás doboz nincs bizonyítva, akkor nem létezik

Kádár, majd az általa délután megbízott védő perbeszéde arra irányult, hogy bebizonyítsák: Balogh Zsolt negyedrendű vádlottnak, a BKV Zrt. megbízott vezérigazgatójának vallomásai „önmaguknak és a tényeknek” is ellentmondanak.

A második vádpont, a kétszer 15 millió forint átvételének bizonyítását elfogadhatatlannak nevezte Kádár, arra hivatkozva, hogy azt csak a negyedrendű vádlott nyomozati vallomása tartalmazta, amelyet az a bíróság előtt visszavont. A vád a pénz eredetéről nem tartalmaz semmit – mondta, hozzátéve, hogy ami a büntetőeljárásban nincs bizonyítva, az nem létezik.

Balogh Zsolt a nyomozati szakban önmagára és Hagyó Miklósra is kiterjedő, részletes vallomást tett, a szembesítést is vállalta. A per során azonban visszavonta nyomozati vallomását, és részletes vallomást nem tett a törvényszék előtt.

Az elsőrendű vádlott védőinek perbeszédei – amelyek csütörtökön folytatódnak – a vádhatóság megállapításait is megalapozatlannak minősítették, nem bizonyítottnak, légből kapottnak értékelték.

Jövőre lesz elsőfokú ítélet

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 13 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró tervei szerint 2016. január 21-én hirdet elsőfokú ítéletet a perben. 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. november 16. 18:21
Lenne egy fogadásom a felmentő ítéletre azzal a címszóval, hogy már sok idő telt el az elkövetés óta. Így megy ez a mi bíróink gyakorlatában.
írmag
2016. június 18. 00:42
Ne csináljuk ezt már! Lopott, a közösségtől, ahonnan fizették is. Mitől nem büntethető ez?
Szent Viktor, a korruptak védőszentje
2015. december 12. 13:50
Áh, a régi szép idők emléke, amikor a korrupciónak még volt jogi következménye. Ma már ilyen elő sem fordulhatna, köszönhetően hűséges Polt elvtársnak.
Kommentelő
2015. december 12. 13:50
Vajna Habony Rogán Lázár Tarsoly Szijjártó Mészáros Tiborcz Orbán
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!