Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Selyemzsinór

2016. február 01. 11:47

Lehet, hogy Polt Péter lesz az új Simicska?

2016. február 01. 11:47
Veress Jenő
Népszava

„Tetszettek volna valódi vádiratokat összebarkácsolni, bizonyítékot felmutatni. Viszont eddig sorra olvad(t) el valamennyi »nagy elszámoltatás«. A bíró meg, amit elé tárnak, abból ítélhet csak.

Két eset lehetséges. Az egyik szerint a kormány(párt) a bíróságokat vádiratból ítéletet formázó szoftverként kívánja működtetni, még jobban a nyakára lépve a törvénykezésnek. Ebben az esetben megszokott ocsmány hatalmi arroganciát láthatunk, amit csak elutasítani lehet.

A másik esetben: küldemény Polt Péternek, hogy bármily jó a semmit nem csinálásban, oly csapnivaló a csinálásban. Vagyis selyemzsinór. Ez pedig – bármennyire nem kedveljük is a jelen ügyészi viszonyokat – ugyancsak taszító, nyílt politikai beavatkozás.

Nem véletlenül kezdte a vörösiszap-per bírónője egy anekdotával. Az egyszeri ügyész azt mondta: »ezért valakinek bűnhődnie kell". Mire a bíró: „Nem valakinek, hanem annak, aki elkövette.«

Lehet, hogy Polt Péter lesz az új Simicska?”

 
Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2016. október 05. 10:49
Veress Jenőke! Tudja, milyen csapnivaló még a szar kavarásában is, hát még az újságírásban. Saját fejében születnek vagy főszerkesztője sugallja? Lehet, hogy Veress Jenő lesz az új Németh Péter?
balbako_
2016. augusztus 31. 21:06
Ezeknek a gatyaszáron is demokrácia csurog és mégis csak selyemzsinórokban képesek gondolkodni, mert nem tudják, hogy amiben ők hisznek az a szocialista demokrácia, és ott még gyilkolhattak is szabadon. Egy selyemzsinórt már Szaross is megérdemelne....
írmag
2016. június 18. 00:43
Veress-d meg magad egy tüntikével: tüntetőleg húzz el a vérbe.
BőröndÖdön
2016. február 03. 15:17
Jenő,Jenő,Polt nertárs az egyik legmegbízhatóbb nertárs...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!