Még mindig iszapban

„Bevallom, húz a szívem a bátor bírók felé, s egy ilyen perben a felmentéshez nagyobb bátorság szükséges, mint az elkaszáláshoz. A népharagot egyetlen bíróság sem kéri, ezért az alaposságban biztosak lehetünk. Azt is bevallom, hogy a szívem nem húz azokhoz, akik a többség indulatát lovagolják meg. A népharagból tőkét kovácsoló politikához és a nyomása ellen egyre kevésbé küzdő fővárosi ügyészségekhez, amik újabban már sajtótájékoztatón beszélnek vissza a bíróságnak. Hamar hozzászoktunk ehhez, pedig ha pár éve megkérdeztem volna egy ügyészséget az ítéletről, azonnal azt felelik: »csak a bíróság előtt fejtjük ki álláspontunkat«.

Nem hibás a laikus, aki szerint az elénk vezetett vádlottat el kell ítélni, különben nem kap elégtételt az áldozat. A devecseri altalaj, a tengernyi dokumentáció nem a közvélemény asztalára tartozik. De lássuk be, még soha nem fordult elő, hogy ne elégedtünk volna meg azzal a vádlottal, akit az ügyészség elénk tolt és ez is nagy nyomás lehet, ha belegondolunk. Minél becsületesebb egy ügyész, annál nagyobb.”