Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kúria: Nem történtek normasértések a BÜK tisztújításán

2016. február 17. 09:57

Érvényesnek mondta ki a Kúria a Budapesti Ügyvédi Kamara 2014-es tisztújító közgyűlésén született eredményeket. A határozatokat korábban jogerős ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla még megsemmisítette – írja a Jogász Világ.

2016. február 17. 09:57

A Jogász Világ arról ír: a Kúria érvényesnek mondta ki a Budapesti Ügyvédi Kamara 2014-es tisztújító közgyűlésén született eredményeket. A határozatokat korábban jogerős ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla még megsemmisítette.

A 2014-es tisztújítás után indult ügyben előbb a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését, ami megsemmisítette a határozatokat. Az ítélet szerint a kamara alkalmazottai közreműködtek a szavazatszámlálás során, valamint a választási bizottság elnökének és egyik tagjának hozzátartozója indult a választásokon és az adott tisztségre megválasztották, ami összeférhetetlen.

A Kúria az ítéletével viszont hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította. A Kúria álláspontja szerint az önkormányzatiság elve alapján, nagyfokú autonómiával rendelkező szervezet esetében a bíróság csak abban a kivételes esetben avatkozhat be a kamara működésébe és semmisítheti meg annak határozatait, ha azok jogszabályba vagy az alapszabály, belső szabályzat, illetve az alperesre is irányadó kamarai tisztségviselők választásáról és visszahívásáról szóló, a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott szabályzat mellőzhetetlen, kifejezett rendelkezésébe ütköznek – írja a Jogász Világ.

A Kúria ítélete szerint a kamarai alkalmazottak nem végeztek érdemi szavazatszámlálást, kizárólag a szavazatszámláló bizottsági tagok által megállapított eredményt rögzítették a szavazatszámláló íveken; kötelezően alkalmazandó előírás pedig nem tilalmazza az alkalmazottak részvételét. A felperesek ráadásul nem állították, hogy a szavazatszámlálás a választói akarattal ellentétes eredmény megállapítására vezetett, a számszaki eredmény helyességét nem kérdőjelezték meg.

A Jogász Világ összefoglalója szerint a Kúria az első- és másodfokú ítéletek megállapításaival szemben kimondta, hogy nem történtek normasértések. A kamarai alkalmazottak közreműködése a szavazatok összeszámlálásában a megfelelő testületi kontrollok mellett és alatt történt, a választási bizottság két tagjával szemben pedig nem merült fel olyan összeférhetetlenségi kifogás, amely a kizárásukat eredményezte volna.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gullwing
2016. február 17. 15:48
Jogászok vitatkoznak jogászok jogértelmezéséről. És nem értenek egyet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!