Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Bestiák

2016. augusztus 29. 07:07

Fideszes elfogultsággal nehezen vádolható nemzetközi szervezetek is elismerik, hogy a hazai bíróságok minden politikai túlterjeszkedés, a polip szoros ölelése ellenére alapvetően megőrizték függetlenségüket.

2016. augusztus 29. 07:07
György Zsombor
Magyar Nemzet

Fideszes elfogultsággal nehezen vádolható nemzetközi szervezetek is elismerik, hogy a hazai bíróságok minden politikai túlterjeszkedés, a polip szoros ölelése ellenére alapvetően megőrizték függetlenségüket, képesek az országot vezető elit és oligarchátus érdekeivel ellentétes döntéseket hozni. Éppen emiatt is az aggodalom. (Tegyük hozzá, az ügyészségekről messze nem ilyen jó a nevezettek véleménye.)

A kormányzati úthenger pályáját látva, tapasztalatokkal felvértezve mondhatjuk, ha az új bíróságra – ahol a döntéshozatalban bírák mellett közigazgatási szakemberek is részt vesznek majd – a politika beteszi a lábát, abból jó nem sül ki. Konkrét esetekből levezethetően kijelenthető, hogy egy ily módon felálló testület mindent meg fog tenni például azért, hogy a milliárdos közpénzszórásra vonatkozó információk kiadását blokkolja. Eddig egyenként, ügyenként próbáltak kibúvót találni, hogy megtagadhassák a közérdekű adatok kiszolgáltatását, most intézményi szinten, »tömbösítve« lehet majd elkaszálni ezeket a kérelmeket. Maguk a politikusok pedig bármely még létező fórumon széttárhatják majd a karjukat, és azt mondhatják, hogy a szabad és független bíróság döntését ők bizony nem kérdőjelezhetik meg. Képzeljük ezalatt magunk elé ezeket a vezető politikusokat, ahogyan a cinizmus kiül az arcukra!

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. április 05. 11:07
Valamibe bele kell kötni, mert Simicska csak ezért fizet. Most erre került sor. Az, hogy eddig is ezekre a témákra szakosodott bírák tárgyalták kinek érdekes.
metálgitár
2016. december 05. 20:56
"A demokrácia utolsó bástyája is elesett: http://444.hu..." Egy pillanatra nagyon megrémültem, azt hittem, lekapcsolják a 444-et. Az már tényleg maga az illiberális apokalipszis lett volna! :D
Lumax
2016. december 05. 20:56
Igen megőrizték. Főleg a valóságtól való függetlenségüket.
Text adósság
2016. december 05. 17:21
De nem a Talmudtól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!