Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Közigazgatási bíróságok: Áder az Alkotmánybírósághoz fordul

2016. december 16. 16:21

Alkotmánybírósági kontrollt kért Áder János köztársasági elnök a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel kapcsolatban. Áder szerint viszont az a gond, hogy egyszerű többségű törvénnyel nem lehet új bíróságot létrehozni alkotmányosan. Az Igazságügyi Minisztérium reméli, hogy az Alkotmánybíróság elfogadja a javaslatukat.

2016. december 16. 16:21

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Áder János köztársasági elnök, kérve, hogy a testület állapítsa meg a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét. Az Ab elnökének, Sulyok Tamásnak címzett államfői levelet pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján. Áder János többek között azt kifogásolja, hogy a törvény – amely Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztése volt – egyszerű többséggel elfogadott passzusaival sarkalatos jogszabályokban foglalt rendelkezéseket módosít.

Az elnök levelében kifejtette: a jogszabály alapján létrejön egy új bíróság, a közigazgatási felsőbíróság, ám – hívta fel a figyelmet – egyszerű többségű törvénnyel nem lehet új bíróságot létrehozni alkotmányosan. Márpedig a törvényt 115 igen, 36 nem szavazattal és 21 tartózkodás mellett, egyszerű többséggel, hagyta jóvá az Országgyűlés.

Megjegyezte: noha az új közigazgatási felsőbíróság szerepét a Fővárosi Törvényszék töltené be, ez nem változtat azon a tényen, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben megállapított bírósági szervezet kiegészül egy új bírósággal. A javaslat parlamenti vitájában elhangzottak alapján ennek a megoldásnak - vagyis hogy a Fővárosi Törvényszék járna el közigazgatási felsőbíróságként - a valószínűsíthető oka a bírósági szervezeti törvény módosításához előírt minősített többséghez szükséges egyetértés hiánya volt – tette hozzá az államfő.

Egyszerű többség a sarkalatos döntés helyett

Azt a paragrafust is kifogásolta, amely szerint a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróság, azaz a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozna a központi államigazgatási szervekről szóló törvény szerinti önálló szabályozó szerv, az autonóm államigazgatási szerv és a kormányhivatal közigazgatási tevékenységével kapcsolatos per.

Az államfő kritikája ezzel kapcsolatban arra vonatkozik, hogy az önálló szabályozó szervnek minősülő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntéseivel szembeni bírósági felülvizsgálat – sarkalatos törvényben, a médiatörvényben rögzítettek szerint – a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességébe tartozik. A múlt kedden egyszerű többséggel elfogadott törvény azonban elvonná ezt a hatáskörét a közigazgatási és munkaügyi bíróságtól.

Az elnök szerint ugyanilyen alkotmányossági problémát vet fel az a pont, amely a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróság, vagyis a Fővárosi Törvényszék, hatáskörébe utalja a választási bizottságok közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket. Jelenleg ugyanis a választási eljárásról szóló sarkalatos törvény alapján a választási bizottság döntése ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet a másodfokú határozatot hozó választási bizottság székhelye szerint illetékes ítélőtábla bírálja el.

Áder az Ab egy korábbi állásfoglalásra emlékeztetett

Áder János indítványában emlékeztetett az Ab korábbi állásfoglalására, amely szerint a kétharmados törvények közvetlen módosítása a kétharmados törvény szabályozási köréhez közel álló, azzal esetleg részben egybevágó, másik, egyszerű többséggel meghozható önálló törvény módosításával, vagy új törvény alkotásával alkotmányosan nem kerülhető meg.

A ki nem hirdetett törvény szerint közigazgatási felsőbíróságként a Fővárosi Törvényszék járna el. A bíróság elsőfokú hatáskörében olyan jogvitákat bírálna el, amelyek vagy alkotmányos szerepük, vagy az eljáró közigazgatási szerv hatásköre miatt kiemelt jelentőségűek. Példaként a törvény indoklása a kormány irányítása alá nem tartozó államigazgatási szervek közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereit, továbbá a köztestületi pereket és a gyülekezési joggal kapcsolatos cselekményeket említi.

Trócsányi László a törvényjavaslat indoklásában azzal magyarázta az új perrendtartási kódex megalkotását, hogy a közigazgatási perek polgári perrendtartásbeli szabályozása a közigazgatási eszköztár bővülése miatt már nem képes azt a teljes körű bírói jogvédelmet biztosítani, amelyet a jogállamiság és a hatalommegosztás alkotmányos elvei, továbbá az európai jog megkövetel. A törvény 2018. január 1-jén lépne hatályba.

Az Igazságügyi Minisztérium reménykedik

 

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben fejezte ki reményét aziránt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény megvizsgálása után elismeri a közigazgatási bíráskodás fontosságát. Az IM erre reagáló közleményében üdvözölte, hogy a köztársasági elnök megküldte a törvényt az Ab-nek. Mint írták, „e törvény megalkotásával nyílt meg ugyanis először a lehetőség hazánk történetében” arra, hogy Magyarországon önálló kódexben legyen szabályozva a közigazgatási perrendtartás.

A tárca reméli, hogy az Alkotmánybíróság a törvény megvizsgálását követően elismeri a közigazgatási bíráskodás fontosságát, és megerősíti az Igazságügyi Minisztérium azon meggyőződését, hogy az önálló közigazgatási perjog megalkotása az európai jogfejlődés útja, ezáltal az Alkotmánybíróság határozata további lendületet és támogatást ad majd annak a törekvésnek, hogy a 2018-tól kezdődő kormányzati ciklusban a rendszer kiteljesedhessen, és létrejöhessen az önálló közigazgatási bíróság és a közigazgatási felsőbíróság.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robipecs
2016. december 18. 09:50
Mükodni fog a megoldás. Annak idején 2009 körül Lampert Mónika is húzott egy ilyet a volt közigazgatási hivatalokat akarta úgy regionalizálni, hogy nem volr hozzá kétharmad. Ugyan aggályos volt de a hivatalok mégis létrejöttek. Nyilván arra szâmit most a jogalkotó, hogy 18-ban ujra lesz kétharmad valamilyen formában és akkor majd elsikálják. Ha meg mégse lesz akkor visszacsinálják. Mellesleg ez abszolút szakmai - és kiváló - elképzelés illene megkapnia a minositett tobbseget barmilyen osszetetelü orszaggyulestol. Kell az önállo kozig. bírósági rendszer mert sokmindent leegyszerusitene
nick89
2016. december 18. 08:55
Kár érte! Mármint azért, hogy köztársasági elnök lett. Harmatgyenge báb volt, aki megpróbálta az ENSZ főtitkárit is, de nem volt értékelhető. Vízvédelmisként meg kb. olyan fejlett, mint akrobatikus légtornásznak...
Berecskereki
2016. december 18. 08:53
Részletezve. "Az elnök levelében kifejtette: a jogszabály alapján létrejön egy új bíróság, a közigazgatási felsőbíróság, ám – hívta fel a figyelmet – egyszerű többségű törvénnyel nem lehet új bíróságot létrehozni alkotmányosan." Ezzel értek egyet. "Márpedig a törvényt 115 igen, 36 nem szavazattal és 21 tartózkodás mellett, egyszerű többséggel, hagyta jóvá az Országgyűlés." - írja ÁJ. Tudtommal a 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról sarkalatos törvény. (Ez az Országgyűlés honlapján is fel van tüntetve. http://www.parlament.hu/sarkalatos-torvenyek ) Az Alaptörvény T) cikk (4) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához és módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Kihangsúlyozva a "jelenlévő"!! ÁJ szerint 115 igen, 36 nem, 21 tartózkodás volt. Ez összesen 172, melynek a 115 66,9 %. Így az elfogadásnál teljesül a kétharmad. Így azzal, hogy nincs meg a minősített többség nem értek egyet.
Mich
2016. december 18. 08:51
Néztem a parlamenti szavazások eredményeit az utóbbi időben. Köcsög vezér nagyon manőverezik: amikor nincs rá szükség, akkor emberei vígan szavaznak a Fidesz javaslatára - de amikor kell a 2/3, akkor minden egyes alkalommal(!) összefognak a libsibolsikkal és megakadályozzák, hogy a Fideszen kívül csak két ember is támogassa a javaslatot... Szégyen reájuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!