Rogánék szerint sem oké, hogy ügyvéd cégvezető lehetne

2017. április 05. 13:12

A Magyar Nemzet kedden írt arról: gyanúsan a Rogán Antalhoz köthető ügyvéd, Kertész Balázs miatt akarhattak enyhíteni az ügyvédi összeférhetetlenségi szabályokon, úgy, hogy ezen túl ügyvéd is lehessen cégvezető. A Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda azonban leszögezte: nem támogatják a módosítást és nem is tartják azt szükségesnek.

2017. április 05. 13:12

Készül az új ügyvédi törvény, melynek egyik pontja megszüntetné az ügyvédi hivatás és a cégvezetői pozíció közötti összeférhetetlenséget – szúrta ki a Magyar Nemzet. A lap úgy spekulált, hogy ez az új szabályozás a Rogán Antalhoz köthető ügyvédre, Kertész Balázsra íródhatott, mivel Kertész volt az, aki a közelmúltban amiatt került kellemetlen helyzetbe, hogy kiderült: ő vezeti a cégét, miközben ügyvéd is. Emiatt le is mondott cége ügyvezetői posztjáról.

Az ügyvédekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok két ponton változnának: egyrészt az eddigi tiltással szemben lehetővé tennék, hogy az ügyvédek is gazdasági társaságok vezetői legyenek, ha ezért nem kapnak díjazást. A másik változtatás, hogy az sem lenne összeférhetetlen a jövőben, ha az ügyvéd egy jogi személy vezető tisztségviselői feladatait látja el. Ez lényegében azt jelentené, hogy akár honoráriumot is kaphatnának az ügyvédek a cégvezetői tevékenységért. 

Könnyen lehet azonban, hogy végül az egészből nem lesz semmi, miután az egyébként éppen Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirada azt közölte, hogy nem értenek egyet az ügyvédi törvény módosításával. Leszögezték azt is: nem volt tudományuk az ügyvédi törvény tervezett módosításáról, amelyet egyébként nem látnak szükségesnek, épp ezért az eredeti szabályozás fenntartását fogják javasolni a kormánynak.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. április 26. 20:57
Vihar a biliben.
21 gramm
2017. április 10. 20:08
"szúrta ki a Magyar Nemzet." További kérdés?
3M..
2017. április 10. 20:08
Már április van de a kötvények árusítása továbbra is zajlik. "Kétes eredetű pénzeken fura figurák vásárolják meg maguk számára az uniós állampolgárságot." http://www.balrad.com/2017/04/03/mar-aprilis-van/ Szebb Jövőt!
SilentBob
2017. április 10. 20:07
Megint jönnek, Rogánoznak. Csendesebben vigadjanak. Az isten áldja meg kenteket Kurvára unjuk ezeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!