emberi jogok

2019. október 30. 17:09
Kezdetben a természetjog, valamint a klasszikus liberalizmus értékei szolgáltatták az emberi jogok alapját. A második világháborút követően azonban a gazdasági és szociális jogok nemzetközi keretrendszerbe való átültetése megfosztotta az emberi jogokat a tradicionális, természetjogi alapoktól és így kiszolgáltatta az emberi jogokat a politikai érdekek számára – állítja könyvében Aaron Rhodes emberi jogi aktivista.
2019. október 4. 14:40
A nemzeti bíróságok aktív tevékenységére számít a jövőben az ügyek eldöntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága. Róbert Ragnar Spanó, a strasbourgi testület elnökhelyettese az ELTE jogi karán tartott előadásában elmondta, hogy ma a szubszidiaritás korszakát éljük.
2019. szeptember 23. 17:03
Seth Kaplan, a Foreign Policy szerzője szerint hiba, hogy egyre több politikai kérdés alakul át alapjogi vitává. Manapság a legtöbb emberi jogokat védő nemzetközi szervezet így jár el, de ezzel csak növelik az egyre kevésbé kikényszeríthető emberi jogok körét.
2019. szeptember 18. 11:08
Valódi korszakváltást sejtetnek az emberi jogi felfogás terén az amerikai bírósági politika új törekvései. E korszakváltás pedig több mint időszerű. Az elmúlt 70 esztendő során az emberi jogok valódi mozgalommá fejlődtek, de ahelyett, hogy konszenzust építettek volna, csak megosztottságot idéztek elő, főleg a nyugati világban.
2019. július 10. 10:30
Csak akkor maradhatnak meg a szabad, kritikus gondolkodás szigetei, ha lesznek olyanok, akik vállalják, hogy szembemennek a jelenlegi európai főiránnyal, mind jogi, mind kulturális és tudományos értelemben – véli Hack Péter. Az ELTE ÁJK professzorával Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélgetett.
2019. július 2. 15:39
Felfüggesztheti részvételét az Európa tanács Parlamenti Közgyűlésében Lettország, ha Oroszország visszakapja szavazati jogát a testületben. Riga így próbál nyomást gyakorolni a nemzetközi szervezetre, amely június 25-én döntött úgy, hogy a Krím-félsziget és Kelet-Ukrajna annektálása miatt 2014-ben megvont szavazati jogot visszakaphatja Oroszország. Július 8-án szavaz a kérdésről a rigai törvényhozás.
2019. június 19. 16:02
Azt követően, hogy a nagyvállalatok emberi jogi gondossági kötelezettségeit egyre több nemzeti törvényhozás írja elő, úgy tűnik, hogy a finn EU-s elnökség alatt európai jogalkotási témává is válhat a kérdés. Bár sok vállalat saját maga kezdeményezi a jogalkotást ezen a téren, a legtöbb mégsem fogadja el önként ezt a kötelezettséget. A nagy infrastrukturális beruházásokkal együtt járó kockázatok, a gyermekmunka elterjedtsége és a világszerte illegálisan dolgozó több száz millió munkavállaló, valamint a nagy technológiai vállalatok egyre növekvő befolyása a magánszféra szabadságára ugyanakkor világosan igazolják, hogy az emberi jogi gondossági kötelezettség megalkotására valóban szükség van.
2019. június 17. 11:03
Az Egyesült Államk külügyminisztériuma olyan tanácsadó testületet állít fel, amely azt vizsgálja, hogy az emberi jogokról folyó viták vajon eltértek-e a természetjog mércéjétől. Az Aquinói Szent Tamás elképzelésein nyugvó gondolat az emberi jogok nemzetközi zsinórmércéjeként szolgál. Míg azokat a kormányzatokat, amelyek a természetjogi megalapozottságú egyetemes jogokat csorbítják, valós kritika illetheti, addig a kulturális szokásokon nyugvó jogok terén a kormányok függetlenséget és önállóságot élveznek.
2019. március 4. 10:25
Malcolm Langford szerint napjainkban egyre több tudományos kritika merül fel az emberi jogok vonatkozásában. A Bergeni és Oslói Egyetemen szerzői jogot oktató professzor úgy látja, hogy eddig is számos akadémiai kritikus fejtette ki aggályait az emberi jogok kapcsán, mára azonban sokkal többen vélekednek így. A szerző szerint az emberi jogok legitimációjának hiánya annak köszönhető, hogy azok alapvetően a politika termékei.
2018. június 28. 8:08
A konfliktusok és klímaváltozás miatt is nő a gyerekházasságok száma Kelet-Afrikában.
2017. május 19. 19:26
A 7. cikk ugyanis a valóságban valószínűleg alkalmazhatatlan. Éppen amiatt becézik atombombának, mert sosem alkalmazzák, és nem azért, mert annyira pusztító lenne.
2017. március 22. 16:26
Ez nem handabanda. Sokkal inkább garancia, hogy élheted az életed és lehet érdemi magánéleted, saját tulajdonod.
2016. október 25. 11:30
Teszteken eddig jól teljesítő és gyorsan tanuló MI-algoritmus segítheti az Emberi Jogok Európai Bizottságának munkáját.
2016. szeptember 29. 7:51
Ha Magyarország továbbra is fenntartja dacos, emberi jogi törvényeket kigúnyoló intézkedéseit, akkor további nemzetközi kritikákra és jogi szankciókra számíthat.
2016. szeptember 1. 3:33
Ha a szíriai háború elől menekülőket erkölcsi kötelessége befogadni Európának, akkor mi lesz a már folyó vagy a jövőben kitörő háborúk és polgárháborúk érintettjeivel? Jöhetnek majd ők is, legyenek bármennyien?
Monitoring
2016. május 19. 15:18
A Mandiner csúnyán beletenyerelt a Helsinki Bizottság szerdai menekültügyi szemináriumának „safe space”-ébe, ugyanis a hamis szír útlevelekről és a németországi balhékról mertünk érdeklődni. Válasz helyett megkaptuk, hogy előítéletesek vagyunk, agresszívan kérdezünk, miközben nem olvastuk el az ENSZ-jelentést, és ez különben sem egy sajtótájékoztató. Gyulai Gábor, az MHB programvezetője később azért „sajtótájékoztatót” is tartott a Mandiner kedvéért. Tőle megtudhattuk, hogy a problémák elkerülése érdekében szerinte el lehetne különíteni vallás, illetve nemzetiség szerint a migránsokat. Tudósításunk.
2016. május 13. 17:27
Van a 21. század elejének egy sajátos ideológiája, amely megbénítja az igazmondást, letöri az őszinteséget, és viszonylagossá teszi a valóságot: ez a „politikai korrektség” és annak jogi szolgálóleánya, az emberi jogi fundamentalizmus.
2016. május 6. 21:26
Lassan nehéz eldönteni, migránsügyileg mi a jobb: az aktív vagy a tétlen unió?
2016. március 27. 10:19
A főterroristának azért kellett pihengetni, mert megműtötték, s azért kellett megműteni, mert lábon lőtték. Azért lőtték lábon, mert tűzharcba keveredett az őt elfogni kívánó rendőrökkel, s azért akarták elfogni, mert Párizsban lemészároltak egy sereg embert.
2016. február 4. 9:31
Migránsgyermekek tűntek el a regisztrációt követően Európában – adta hírül az Europol. A gyermekek veszélyben vannak, kihasználhatják őket, így egy emberi jogi szervezet mellett a Nemzetközi Migrációs Szervezet is foglalkozik már az üggyel, adta hírül az Euronews.
2016. január 28. 20:33
Nem sikerült bizonyítania a cseh bíróságok előtt, hogy Magyarország nem biztonságos ország, ahol embertelen a menedékkérőkkel szembeni bánásmód, ezért Csehország visszaszállíthat hazánkba egy innen oda átvándorolt menedékkérőt.
2016. január 18. 14:03
A Kúria teljes ülésén annak elnöke, Darák Péter elmondta: a testület célja, hogy az állampolgárok mindennapi ügyeiben segítséget nyújtsanak, és ennek érdekében végzett munkájuk során megállapítják, javítják,és megújítják a jogot. Kónya István elnökhelyettes pedig a nyilvánosság fontosságára hívta fel a figyelmet, ami szerinte a legszélesebb garancia és kontroll a bírósági munka felett.
2016. január 12. 8:04
Fegyverexport diktatúráknak és a menekültek iránti szolidaritás – a német vezetés számára csupán látszólagos az ellentét.
Székely László
2015. december 21. 9:15
A kvótarendszer végrehajtása a menekültek alapvető jogait sértheti és a magyar Alaptörvénybe ütközhet, ezért fordult az Alkotmánybírósághoz – fejtette ki Székely László, az alapvető jogok biztosa a Mandiner.jognak. Az ombudsman tőlünk szerzett tudomást az adatmegőrzéssel és a menekültügyi válsághelyzet fenntartásával kapcsolatos aggályokról. A hozzá érkező panaszok kapcsán Székely László leszögezte: az ombudsman nem postás. Beszélt arról is, hogy ha a most fönnálló szabályokat teljes mértékben komolyan vennénk, akkor Budapest lakosságának a fele fagyna meg idén télen. Nagyinterjúnk.
2015. szeptember 22. 9:32
A külföldi és nemzetközi bírósági döntések, miközben látszólag elmarasztalják a kormányzatot, gyakorlatilag azt üzenik számára, hogy hatásosan tevékenykedik a menekülőkkel szemben.
2015. július 13. 16:18
Ezzel a mai szöveggel erkölcsileg vált méltatlanná pozíciójára. És Polt Péter mellé került a polcra, ahol a kormányváltás utáni alkotmányos forradalom esetén helyben nem hagyható szereplők sorakoznak. Nem a magyar alkotmányosságot védi ő, még csak nem is a Fideszt, hanem saját, gyáva túlélését.
AB
2015. július 13. 8:31
Én a józan ész pártján állok, meg főleg az emberek pártján, nem az absztrakt jogot védjük önmagáért – mondja Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság megváltozott filozófiájáról a Mandinernek. Az Alkotmánybíróság elnöke lapunknak elismeri: az erős cselekvési igényekre tekintettel nagyobb mozgásteret hagynak a kormánynak és a parlamentnek; ugyanakkor úgy látja: törvények beírása az Alaptörvénybe nem szerencsés, sőt, a jogállamiság ellen hat. Az AB elnöke a menekültek áradatáról, politikai holdudvarokról és „hobbijogvédőkről” is beszélt a Mandinernek. Interjúnk.
2015. június 17. 20:21
A pápa kifejezte nemtetszését, amiért egyes országok bezárják kapuikat a védelmet és családot keresők előtt, és a Vatikán ENSZ-nagykövete is a befogadás mellett tette le a voksot.
2015. április 29. 11:25
Trócsányi azt mondta, hogy nevetséges azt állítani, hogy a házasságkötés szabadsága emberi jog lenne, hiszen ebből az következne, hogy az államnak kellene feleséget találnia annak, akinek nincs.
Regina Coeli imádság
2015. április 6. 14:09
Ferenc pápa húsvéthétfőn elmondott beszédében arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy ne szemlélje szótlanul és tétlenül ezt az elfogadhatatlan bűncselekményt, amely veszélybe sodorja a legalapvetőbb emberi jogokat.
Kicsi az élettér
2015. március 10. 11:27
Az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközik a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint, hogy Magyarországon túlzsúfolt cellákban tartják fogva a rabokat. Az ügy panaszosai fogvatartottak, akik részére a magyar állam 25,7 millió forint kártérítést kell, hogy fizessen a nem jogerős ítélet szerint.
2015. február 6. 13:48
A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) december előtt megosztotta értesüléseit az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA), ezzel pedig sértette az emberi jogokat – mondta ki egy titkosszolgálati panaszok kivizsgálására szakosodott brit bíróság.
Menekültügy
2015. február 4. 11:41
Az Alapjogokért Központ elemzése szerint az uniós irányelvek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tagállamok megalkossák menekültügy kezelésének részletes szabályait. A központ szerint össze kellene állítani azon országok listáját, melyek kellően biztonságosak ahhoz, hogy az onnan érkezők menekültkérelmét automatikusan elutasítsák.
2015. február 3. 12:32
A korábbi, jogellenesnek minősített magyar szabályozással ellentétben a brit büntető eljárásjog mégis tartalmaz lehetőséget a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetések felülvizsgálatára, így nem sérti a nemzetközi egyezményben deklarált emberi jogokat – mondta ki kedden a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság.
Család, munka, lelkiség
2014. november 25. 14:06
„Európának sürgősen újra fel kell fedeznie önmaga arculatát, lelkiségét” – jelentette ki a strasbourgi Európai Parlamentben Ferenc pápa. Az egyházfő beszédében a család és a menekültek védelmére kelt, szót emelt az emberi jogok kiteljesedéséért, és elítélte a kizsákmányolást és a fogyasztói életmódot. Ferenc pápa szerint a nagy európai ideálok elvesztették vonzerejüket.
2014. október 8. 12:30
A brit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a jövőben csak tanácsadó jellegűnek tekintenék a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit. Európai bizottsági források máris a hírhedt hetes cikk alkalmazását emlegetik Nagy-Britanniával szemben, amely végső soron a szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.
2014. szeptember 23. 15:24
Több, Magyarországot is érintő ügyben elmarasztaló ítéletet hozott kedden a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság. Ismételten jogellenesnek találta a testület többek között a vörös csillag, illetve a sarló és kalapács nyilvános használatának tiltását, és a közszférában a végkielégítések egy részérere kivetett 98 százalékos különadót.
2014. július 30. 17:20
A militáns iszlámista szervezet érkezése előtt 35 ezren éltek a világ egyik legősibb keresztény közösségében, mára mindössze húsz keresztény család maradt a városban.
Nem olyan rossz a helyzet
2014. július 3. 14:04
Egy afgán menekült azért perelte be Ausztriát, hogy ne toloncolják vissza Magyarországra, mert itt sértik a menekültek alapvető jogait. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság viszont nem tartotta megalapozottnak a keresetet. A bíróság szerint a magyar menekültügyben egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, hogy az az emberi jogi egyezménybe ütközne.
Kettős mérce?
2014. július 3. 8:44
A Minority Rights Group nemzetközi kisebbségvédő szervezet szerint még mindig nem megfelelő a roma közösség védelme a „fokozódó erőszakkal szemben” Magyarországon. A jelentésben azt írják: Magyarországon intézményesült a rasszizmus, és ez az oka a bíróságok kettős mércéjének.
„Süket fülekre találtak”
2014. június 5. 14:53
Súlyos aggodalmát fejezte ki csütörtökön az ENSZ illetékes különbizottságának elnöke Kairóban az megszállt palesztin területeken és a megszállt Golán-fennsíkon élő palesztinok és egyéb arab népcsoportok emberi jogi helyzetével kapcsolatban.
2014. május 19. 17:33
Hitehagyás miatt halálra ítélt csütörtökön egy kartúmi bíróság egy 27 éves nőt, figyelmen kívül hagyva a nyugati nagykövetségek felszólítását, hogy biztosítsák a szabad vallásgyakorláshoz való jogát. Az elítélt keresztény, és azt hangoztatta, hogy soha nem változtatta meg a vallását – írja a Szombat.org.
2014. május 19. 15:37
A terhesség megszakítása az állapotos nő súlyos válsághelyzetére való hivatkozással ellentétes az Alaptörvény magzati élet védelmére vonatkozó rendelkezésével.
2014. május 8. 15:52
Ha nem cselekszik az állam, hamarosan akár százmilliókat kell kifizetnie olyan személyeknek, akiknek nagy többsége valószínűleg bűnelkövető.
2014. február 7. 8:52
Aláírásgyűjtést indított a Vatikán védelmében, az ENSZ-szel szemben egy New York-i szervezet.
2014. január 21. 14:48
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden bemutatott éves jelentése bírálja az alkotmány tavalyi módosításait, mivel ezeknek köszönhetően a szervezet szerint folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése.
2014. január 20. 13:21
Különösen aggodalmat keltenek az olyan esetek, ahol az elvándorlás nem egyedül kényszerűségből fakad, hanem ahhoz még az emberkereskedelem és a rabszolgáság aljas formái is hozzátapadnak.
2014. január 16. 9:03
Egy szövetségi bíró kedden érvénytelennek és alkotmányellenesnek nyilvánította az azonos nemű párok házasságára vonatkozó oklahomai tilalmat.
2013. december 29. 11:05
A pápa szóvá tette: le kell leplezni és meg kell szüntetni a keresztények hátrányos megkülönböztetését.
2013. december 20. 14:53
Magyarország nem követi el azt a hibát, hogy visszamenőlegesen kelljen büntetőeljárási jogszabályokat alkotni. Itthon sokkal olajozottabban megy a gépezet.
2013. december 13. 20:14
A halál kultúrájának hirdetői egy újabb, a „gender ideológiával” hozakodnak elő. Ennek nevében az ún. „nemek azonosságát” hirdetik.
2013. december 10. 11:08
Az emberi jogok ebben az országban ma nem számítanak megkérdőjelezhetetlen értékeknek.
2013. október 22. 15:28
Huszonhárom év után kedden veheti át a a burmai ellenzéki vezető az Európai Parlament díját.
2013. október 14. 10:09
Miközben az óriási amerikai drón-fölényt többek között európai hatalmak is próbálják behozni (nem éppen békés szándékkal), a Közel-Keleten mindennapossá váló támadások egyértelműen új kihívások elé állítják a nemzetközi jogot.
2013. május 30. 10:35
Svédországban jelentik a legtöbb diszkriminációs esetet és Törökországban a legkevesebbet – hívja fel a figyelmet Gudrun Kugler nemzetközi jogász, akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy az általa vezetett bécsi központ nemrég jelentette meg az európai keresztényellenességet vizsgáló, éves jelentését. Kugler szerint az EU intézményei zérótolerancia-programot hirdetnek a tolerancia nevében. Mindezeken olyan kérdések múlhatnak, hogy kötelező lesz-e egy nyomdának kinyomtatni egy melegmagazint, vagy lesz joga elutasítani ezt. A keresztények szólás- és lelkiismereti szabadságának biztosításában elég rosszul vizsgáztak a nyugat-európai mintademokráciák.
2013. január 17. 8:53
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alapvető emberi jogok győzelmét jelentik a strasbourgi emberi jogi bíróság azon friss állásfoglalásai, amelyek a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében születtek.
2012. november 30. 9:00
Az ENSZ egyik akciócsoportja olyan közösségi programokat kezdeményez, amelyek világszerte javítják a vízgazdálkodás minőségét.
2012. július 31. 18:40
A médiahatóság eddig nem reagált azokra a jelenségekre és vitákra, amelyek a nyilvánosság, a közbeszéd területén a szélsőséges és kirekesztő megnyilvánulásokat illetően tapasztalhatóak, lényegében tehát engedi, hogy a szélsőséges megnyilvánulások komolyabb teret nyerjenek – írja a Mérték Médiaelemző Műhely felmérésének legújabb kivonatában.
2012. július 25. 18:40
A Vodafone, a BRFK, valamint a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület közösen fejlesztette ki azt a vészjelző készüléket, amelynek segítségével a rászoruló nők egyetlen gombnyomással riaszthatják a legközelebbi rendőrkapitányságot. A technológiát immár a főváros IX. és XII. kerületében is használják

összesen: 59 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó