jogvédelem

Nem kommentálja
2017. február 27. 8:37
Megváltozott a TASZ stratégiája, és az ő ízlésének sem felel már meg az ilyen típusú jogvédelem, indokolta Schiffer András egy rádióinterjúban, miért nem megy vissza a jogvédő szervezethez dolgozni. Az LMP volt társelnöke szerint az ország életében belpolitikai folyamatok nem, csak külső tényezők hozhatnak nagy változást.
2015. október 28. 11:18
Szó sincs oroszellenességről, hiszen manapság az oroszok a hagyományos európai értékek védelmében, az atlantista háttérerők elleni küzdelemben szövetségeseinkké váltak.
2015. július 17. 19:49
Az egyetlen baj az Ab elnökének indoklásával, hogy az állam megerősítése, illetve a „politikai alkotmányosság” előtérbe helyezésének nem kéne együtt járnia a jogvédelem gyengítésével.
2014. július 2. 15:20
Hatályba lépett az a törvénymódosítás, aminek értelmében a kisebbségek anyanyelvükön is ombudsmanhoz fordulhatnak Romániában, de csak akkor, ha az adott közigazgatási területen számarányuk meghaladja a 20 százalékot.
2013. október 22. 15:28
Huszonhárom év után kedden veheti át a a burmai ellenzéki vezető az Európai Parlament díját.
2013. október 21. 15:49
Megválasztotta Szalayné Sándor Erzsébetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettesnek az Országgyűlés, miután elődjének mandátuma szeptemberben lejárt.
2013. október 20. 10:29
Nekünk a szegények, az elesett, kiszolgáltatott helyzetben levő emberek ügyvédjének, szószólójának kell lennünk, az ő érdekeiket kell határozottabban képviselnünk. Interjú.