Martin Schulz

2017. január 30. 17:09
A német kancellár hétfői sajtónyilatkozatában leszögezte: elengedhetetlen a határozott fellépés a terrorizmussal szemben, de a terror elleni harcra hivatkozva senkit sem lehet „általánosító gyanú alá venni” a vallása vagy származása miatt. Angela Merkel bejelentette azt is: a német kormány segítséget nyújt minden német kettős állampolgárnak, akit érint a több muzulmán ország állampolgárainak beutazását megtiltó amerikai elnöki rendelet.
Politikai cinizmus
2016. szeptember 22. 15:01
Érdemes lenne tárgyalni a V4-ek rugalmas szolidaritásra vonatkozó javaslatáról, vagyis arról, hogy a tagállamok saját hatáskörben dönthessenek arról, kit fogadnak be – mondta Martin Schulz, az EP elnöke a múlt heti pozsonyi EU-csúcs eredményeit értékelve. Ugyanakkor politikai cinizmusnak nevezte, hogy azok vádolják tehetetlenséggel az EU-t, akik kivonják magukat a közös megoldásból.
Egyház, politika
2016. május 30. 9:10
„A jogszabályalkotás nem elegancia kérdése. Lehet piperkőcködni, de a törvényhozás sokféle érdek mentén történik” – magyarázza Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Mandinernek az egyházügyi törvény körüli mizériát. A kereszténydemokrata politikussal többek között koalíciós feszültségekről, a vadliberalizmus és az iszlamizmus veszélyeiről, a migránsozó plakátkampány keresztényiségéről beszélgettünk; és arról is megkérdeztük, hogy miben nem ért egyet Ferenc pápával. Azt is leszögezte: benne marad a hit- és erkölcstan a Nemzeti Alaptantervben. Interjúnk.
2016. május 6. 17:00
Az Európai Parlament elnöke szerint aki nemet mond a befogadásra, nem állíthatja, hogy az EU képtelen megoldani a migráció problémáját. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig arról beszélt: azoknak kell elolvasni Ferenc pápa beszédét, akik másokkal ellentétben nem „teljes, hanem csak részidőben európaiak”.
Újranacionalizálódás
2016. április 22. 14:07
Martin Schulz aggodalmát fejezte ki, azok miatt, akik „letudják annyival az Orbán Viktor-féléket, hogy csupán néhány bolond, akik megkérdőjelezik Európát”. Az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke szerint ugyanis az újranacionalizálódás miatt jött létre a menekültválság, hiszen a nemzetállamok megakadályozták Brüsszelt, hogy megoldást találjon.
Migrációs válság
2016. április 4. 13:01
Az Európai Parlament elnöke szerint elfogadhatatlan az uniós tagságot az előnyök „kimazsolázásaként” felfogó hozzáállás, amely elfogadja az uniós támogatást, és elutasítja a „menekültkvótát”. Martin Schulz szerint „tudatosan félrevezeti az embereket”, aki azt állítja, hogy „nemzeti különút” vezet a világszerte 60 millió menekült jelentette „globális kihívás” megválaszolásához.
„Aljas, ravasz, populista”
2016. március 23. 17:34
„Vannak szolidáris és nem szolidáris EU-tagállamok” – mondta a Sternnek adott interjújában az EP elnöke, aki élesen bírálta Orbán Viktort. Martin Schulz szerint nem csak abszurd, de egyenesen aljas, hogy a magyar miniszterelnök népszavazást írna ki alig több mint ezer migráns befogadásáról. Szijjártó Péter otromba vádaskodásnak nevezte Schulz kritikáját, és felszólította az EP-elnökét: keressen inkább valós megoldásokat és ne nézze le a magyarokat.
Széteshet az EU
2016. március 16. 14:20
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint nem várható az EU és Törökország között megállapodás a csütörtöki uniós csúcson, pedig enélkül széteshet az EU. A politikus szerdán egy német lapnak adott interjúban kifejtette: ahhoz, hogy megállapodás születhessen, Törökországnak meg kell értenie, hogy a kurd problémának nincs katonai megoldása, illetve az országban érvényesülnie kell a sajtószabadságnak. Angela Merkel a terhek igazságos elosztása mellett a dublini egyezmény megreformálását sürgeti.
Vétó
2016. március 7. 20:29
A magyar miniszterelnök megvétózta azt a javaslatot, ami közvetlenül telepítene át menekülteket Törökországból, emiatt félbe is szakadt a brüsszeli csúcstalálkozó – ezt közölte az MTI. Az Index már rögtön ezt követően azt írta: nem Orbán Viktor volt az egyedüli, akinek gondja volt a javaslattal. A 444 is szintén arról írt, hogy más tagállamok számára is elfogadhatatlan a törökök által bedobott új javaslatcsomag, ugyanakkor megjegyezték azt is: mivel még nem volt döntési helyzet, így nem is volt mit megvétózni, tehát az MTI hírrel ellentétben valójában egyelőre csak ellenzésről van szó.
2016. március 7. 19:37
További hárommilliárd euró pénzügyi segítséget, legkésőbb július végére a vízumkötelezettség eltörlését és szíriai menekültek közvetlenül Törökországból való átvételét kéri az EU-tól Törökország. Cserébe hajlandóak lennének visszafogadni a tőlük érkező illegális migránsok mindegyikét.
2016. február 26. 12:53
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint a migránskvótáról való népszavazásnak kizárólag ideológiai okai vannak. A Fidesz reakciója szerint a politikus be akarja csapni a magyarokat, pedig joguk van eldönteni, akarnak-e Budapestből Kölnt csinálni.
„Orbán úr a saját útját járja”
2016. február 21. 20:32
Nem számít a továbbiakban Magyarországra a migránskrízis megoldásában Martin Schulz. Az Európai Parlament elnöke a ZDF-nek azt nyilatkozta, hogy Magyarország biztosan nem fogad be menekülteket. Az EP-elnök mondatai a magyar kormány kijelentéseit támasztják alá, amely szerint a Jobbik és a DK hamisan vádolja Orbánt azzal, hogy elfogadta a betelepítési kvótákat.
2016. február 8. 8:00
A francia államfő a német kancellárral a menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett vasárnap Strasbourgban. Diplomáciai források szerint Párizs és Berlin elkötelezett a schengeni övezet megvédésében.
Schengen barátai
2016. február 4. 7:13
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a visegrádi országoknak olyan értelmes alternatívát kell tudniuk felmutatni migrációügyben, amellyel megvédhető a schengeni övezet. Szijjártó elmondta: az EU érdeke, hogy az Egyesült Királyság az unió része maradjon, és a kormány David Cameron egyes törekvéseit támogatja.
2016. január 12. 8:46
A politikai korrektséget már az óvodában tanuló német politikus képes Lengyelország megrendszabályozásáról, felügyelet alá helyezéséről beszélni?
Deja vu
2015. december 14. 17:20
Elfogadhatatlannak tartja a lengyel kormányfő, Beata Szydło Martin Schulz európai parlamenti elnöknek azt a kijelentését, hogy Lengyelországban az elmúlt napokban „államcsíny jellegű” fejlemények zajlanak. Varsó lehet, hogy tiltakozó jegyzéket fog átadni.
2015. december 14. 8:19
A tények nem hazudnak: Martin Schulzék nagyon is szeretik a nemzetállamokat, feltéve, ha az német. Magyarán: az egész uniót tekintik saját nemzetük államának.
CÖF
2015. december 10. 14:04
Egyoldalú és önkényes döntéseket hoz az Európai Bizottság, amelyre azért haragszik a CÖF, mert befogadta a szerinte Soros György által pénzelt „belga álcivilek” azon kezdeményezését, amely megfosztaná szavazati jogától Magyarországot. A CÖF petícióval tiltakozik a lépés ellen, és azt is javasolja, hogy bővítsék a Frontex hatáskörét.
2015. április 30. 19:26
A Magyarországi Evangélikus Egyház arra kéri a hívőiket, hogy közös imádsággal erősítsék a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását. Mint írják: nem használ, ha a politika vagy a média a bosszúállás és elrettentés „hamis ködképével mérgezi a lelkeket”.
Család, munka, lelkiség
2014. november 25. 14:06
„Európának sürgősen újra fel kell fedeznie önmaga arculatát, lelkiségét” – jelentette ki a strasbourgi Európai Parlamentben Ferenc pápa. Az egyházfő beszédében a család és a menekültek védelmére kelt, szót emelt az emberi jogok kiteljesedéséért, és elítélte a kizsákmányolást és a fogyasztói életmódot. Ferenc pápa szerint a nagy európai ideálok elvesztették vonzerejüket.
2014. szeptember 11. 12:54
Ferenc pápa fel is szólal majd az Európai Parlament november 25-ei plenáris ülésén.
2013. október 16. 9:32
Kisokos az EU intézményeiből. Hányféle tanács van, mi fán terem a soros elnökség, hogy működik a Bizottság?
2013. február 9. 13:19
Elsőként Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke csatlakozott az európai média pluralizmusáért és a sajtószabadságért indított kezdeményezéshez. Egymillió aláírást akarnak összegyűjteni az Európai Unió legalább hét tagországában.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó