migráció

2017. május 19. 19:26
A 7. cikk ugyanis a valóságban valószínűleg alkalmazhatatlan. Éppen amiatt becézik atombombának, mert sosem alkalmazzák, és nem azért, mert annyira pusztító lenne.
2016. december 2. 18:57
Az Alkotmánybíróság az alapjogok biztosának kérésére értelmezte az Alaptörvényt az uniós intézkedések megtagadásának és a csoportos betelepítések kérdésének ügyében. Az AB közleményében megállapította, hogy az Alaptörvénnyel harmonikusan az uniós jogrend is biztosítja az alapjogok védelmét. Ugyanakkor kimondták, hogy az AB is vizsgálhatja az uniós hatáskörgyakorlást. A bírák a túlterjeszkedő uniós intézkedésekkel kapcsolatosan – a meghiúsult alkotmánymódosítási javaslattal összhangban – az ország szuverenitására és az „alkotmányos identitás” védelmére hivatkoztak. Az Eötvös Károly Intézet szerint az AB jogértelmezése hiányos és a kormány törekvéseit segíti.
2016. augusztus 30. 12:01
Tényállítások vizsgálhatósága hiányában nem állapítható meg, hogy a Kormány a „Tudta?” szövegű, a politikai kampány eszközéül szolgáló plakátok és hirdetések kapcsán nem jóhiszeműen és nem rendeltetésszerűen járt el.
EU-jog, magyar jog...
2016. május 19. 17:50
Nem az Európai Bizottság vagy az Európai Bíróság hataloméhsége okozza az integráció mélyülését az Európai Bíróság ősszel kinevezett új elnöke szerint. Koen Lenaerts a CEU-n tartott előadásában beszélt a Bíróság munkamódszeréről, a segélyturizmusról, és arról is, hogy Hillary Clinton mennyire kiakadt egyszer az egyik ítéletükön. Tudósításunk.
2016. május 4. 17:41
A népszavazási kérdés annyiban pedig valóban szuverenitáskérdés, amennyiben arról is hivatott dönteni: milyen és mekkora mértékben ruháztuk át szuverenitásunk egy részét az EU-ra?
2016. február 24. 17:09
Ráadásul éppen, hogy az Unió tervezett döntései ütköznek a magyar Alaptörvénybe, ezáltal sértik Magyarország szuverenitását.
2016. január 22. 9:58
Az elmúlt egy év európai történéseinek hatására minden ország keresi azokat a jogalkotási lehetőségeket, amelyek hatékony kormányzati fellépést tesznek lehetővé válsághelyzetben. Interjú.
2015. december 29. 10:55
Ha mérföldkőhöz talán nem is, de Magyarország szuverenitása szempontjából igencsak fontos kérdés megválaszolásának kapujához érkezett az Alkotmánybíróság
EU
2015. december 29. 8:38
Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint hallatni kell hangunkat az uniós jog megalkotása során is, a magyar identitás szempontjából fontos ügyekben esetenként eltérő álláspontot kell megjeleníteni. Szerinte Magyarország határozott, Európára viszont a megosztottság, az elbizonytalanodás a jellemző.
Székely László
2015. december 21. 9:15
A kvótarendszer végrehajtása a menekültek alapvető jogait sértheti és a magyar Alaptörvénybe ütközhet, ezért fordult az Alkotmánybírósághoz – fejtette ki Székely László, az alapvető jogok biztosa a Mandiner.jognak. Az ombudsman tőlünk szerzett tudomást az adatmegőrzéssel és a menekültügyi válsághelyzet fenntartásával kapcsolatos aggályokról. A hozzá érkező panaszok kapcsán Székely László leszögezte: az ombudsman nem postás. Beszélt arról is, hogy ha a most fönnálló szabályokat teljes mértékben komolyan vennénk, akkor Budapest lakosságának a fele fagyna meg idén télen. Nagyinterjúnk.
Jogi aggályok
2015. december 3. 12:11
Az Alkotmánybírósághoz fordul Székely László ombudsman a menekültkvóta miatt. Szerinte a kollektív kiutasítás jogellenes, és az iránt érdeklődik az AB-nál, hogy ehhez a magyar intézmények és szervek segítő kezet nyújthatnak-e. Úgy véli, aggályos az egyéni mérlegelés figyelmen kívül hagyása.
2015. november 27. 18:19
Szabó Miklós történész számos olyan XX. században elrendelt szükségállapotot írt le, amelyet sohasem vontak vissza, és azok mintegy egymásra rétegződve tanúskodtak a magyar autokráciák és diktatúrák egymást váltó abszurditásáról.
2015. november 26. 15:51
Nem ellentétes az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel az, hogy visszatartották a természetbeni ellátásokat azoktól a migránsoktól, akiknek a menedékkérelmét elutasították, és nem voltak hajlandók önként visszatérni a hazájukba – mondta ki egy holland bíróság.
2015. november 18. 9:41
A Dublin III. intézményesen védi Magyarország érdekeit. Akik a Dublin III.-t támadják, közvetlenül vagy közvetve a kvótarendszert támogatják.
2015. november 12. 14:12
A Magyar Helsinki Bizottság a VIII. kerületi önkormányzatot és Kocsis Máté polgármestert is beperelte Kocsis egy augusztusi Facebook-posztja miatt, melyben azt állította, hogy a migránsok tönkreteszik a II. János Pál pápa teret, rongálnak és szemetelnek. A Helsinki Bizottság szerint ezzel Kocsis Máté zaklatást valósított meg és megsértette a migránsok emberi méltóságát.
Állam elleni bűnök?
2015. október 29. 19:56
A német ügyészséghez csaknem 400 büntetőfeljelentés érkezett az ország kancellárja, Angela Merkel ellen a migrációs válsággal összefüggésben. Ezek többsége állam elleni bűncselekménnyel vádolja a politikust, bár egy neves jogász szerint így szakmailag nem állják meg a helyüket, szerinte más tényállás alapján lehet felelős Merkel. Egy portálon feljelentési mintaszöveg is megjelent.
2015. október 29. 15:08
Felvetődik egyrészt a válsággal sújtott országok kiadásai megtérítésének polgári jogi problémája, az esetleges alkotmányjogi felelősség megállapításának kérdése, másfelől a folyamatok büntetőjogi értékelhetőségének dilemmája.
2015. október 12. 9:40
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére szolgáló magyar törvények módosítása nagy részben szükséges és arányos a jogsértések súlyával, azonban csak remélni lehet, hogy ideiglenes állapotot rendez.
2015. október 1. 17:27
Hamburg lehet az első német tartomány, ahol a tulajdonos akarata ellenére is kisajátíthatják majd az üresen álló ingatlanokat, hogy menekülteket helyezzenek el bennük. A szociáldemokrata-zöld koalíció első körben már megszavazta az erről szóló javaslatot, de a második olvasatban való tárgyalást megakadályozta az ellenzék.
Uszítás
2015. október 1. 16:35
Helyeslően kommentálta az egyik menekültszállás felgyújtásáról szóló hírt egy német férfi a Facebookon, mire büntetőeljárás indult ellene és 400 euró pénzbüntetésre ítélték a menekültek elleni uszítás miatt.
2015. szeptember 25. 10:58
Az ügyek zöme gyakorlatilag el sem jut egy bíróig. Különösen akkor nem, ha a menedékkérőkkel már a belépésnél olyan – magyar nyelvű – papírokat íratnak alá, amely szerint illegális határátlépést követtek el.
2015. szeptember 23. 8:37
Annyi eszük sincsen az EU–s vezéreknek, hogy meglássák azt az egyszerű számtani műveletet, miszerint a végtelen számú bevándorló osztva a 28 tagállammal eredménye csak végtelen számú migráns lehet.
Kényszermegoldások
2015. szeptember 22. 12:25
Az ügyészség a jelenlegi helyzetet az év végéig tudja a rendelkezésére álló erőforrásokból, ideiglenes megoldásokkal kezelni, ha azonban néhány hónapnál tovább tart az egyre fokozódó többletterhelés, akkor új, hosszú távon fenntartható megoldásokat kell keresni – mondta Polt Péter legfőbb ügyész az MTI-nek.
2015. szeptember 22. 9:32
A külföldi és nemzetközi bírósági döntések, miközben látszólag elmarasztalják a kormányzatot, gyakorlatilag azt üzenik számára, hogy hatásosan tevékenykedik a menekülőkkel szemben.
Drasztikus megoldás
2015. szeptember 22. 9:01
A németországi Niedersachsen tartomány belügyminisztériuma vizsgálja a lehetőséget, hogy üresen álló ingatlanokat kisajátítsanak és ott helyezzenek el migránsokat. Az ötletet Salzgitter város CDU-s polgármestere vetette fel, a liberális FDP tiltakozik.
2015. szeptember 18. 17:42
Az Index arról ír, hogy a hatályos jogszabályok értelmében nem Magyarországról, hanem az Európai Unió területéről tiltják ki a határzár tiltott átlépése miatt bíróság elé állított migránsokat. Pedig a vádlottak rendszerint éppen azért nem fellebbeznek az ítélet ellen, hogy mihamarabb újra próbálkozhassanak egy másik tagállamban.
2015. szeptember 17. 21:06
Itt nem menekültstátusra jogosult, kiszolgáltatott emberekről van szó, hanem bűncselekményekkel, önkényes támadással van dolgunk.
2015. szeptember 17. 13:45
Nézzük, mit is ír elő az 1951-es genfi egyezmény. Szemelvények, csak erős idegzetű jogvédőknek.
2015. szeptember 17. 13:19
Az Alapjogokért Központ megköszönte a magyar rendőröknek, hogy szerdán megvédték Röszkénél a határt. A rendőri fellépés összhangban volt a vonatkozó jogszabályokkal – tudatták. A központ szerint a magyar állam elsőrendű feladata: megvédeni az állampolgárait.
2015. szeptember 16. 16:41
A magyar–szerb határnál létrehozott két konténersor („tranzitzóna”) és az azokban lefolytatott eljárás jogsértő, embertelen és nemzetközi kapcsolatainkra ártalmas.
2015. szeptember 16. 15:52
Az Index úgy tudja, mindössze 80 percig tartott a tiltott határzár átlépése miatt elsőként elítélt bevándorló büntetőpere. A bíró szerint a férfi nem gazdasági okokból hagyta el otthonát, viszont a jogszabályokat be kell tartani.
2015. szeptember 16. 10:19
A magyar igazságszolgáltatás nem menekültügyi szervezet és nincs felkészülve ennyi idő alatt, ennyi ember ügyének valóban törvényes és igazságos elbírálására, mert az objektíve nem is lehetséges.
2015. szeptember 15. 11:12
A Szegedi Törvényszék munkáját százharminc újonnan kirendelt bíró segíti majd a hét minden napján, miután szeptember 15-én hatályba lépett a határzár átlépését szigorúbban szankcionáló szabályozás. Az ilyen ügyeket más büntetőeljárásokat megelőzően kell lefolytatni.
Illegális határátlépés
2015. szeptember 14. 19:09
Bár számos támadás érte a „határzár tiltott átlépése” nevű új büntetőjogi tényállás bevezetését, azaz a déli határ illegális átlépésének kriminalizálását, egy magyar blogger rávilágított: azzal, hogy Németország bevezette az ideiglenes határellenőrzést, náluk is börtönnel sújthatják, ha valaki a zöldhatáron át, papírok nélkül lép az ország területére.
Elrettentés
2015. szeptember 9. 14:02
Szeptember 15-én lép hatályba az illegális határátlépéssel kapcsolatos több jogszabályváltozás. Sokakban jogosan merült fel a kérdés: miért büntetjük szabadságvesztéssel, ami eddig csak szabálysértés volt, és miért nem elég a kiutasítás, mint büntetés? A Mandiner.jog összefoglalja, mi vár az illegális határátlépőkre, és a változások miért riaszthatják el azokat a határsértőket, akiknek nincs esélye a menekültstátusz megszerzésére.
2015. szeptember 9. 13:10
Mivel a helyszínen kizárólag menekülteket rugdos az elkövető, az előítéletes motiváció megalapozott gyanúja kétségkívül fennáll. Cselekménye többrendbeli közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúját veti fel.
2015. szeptember 6. 11:08
A kivételes állapot nemcsak jogkorlátozó, hanem jogvédő is: a beavatkozás igazolható célja a veszélyeztetett, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek életének, szabadságának, tulajdonának és a köz javainak védelme.
2015. július 17. 21:19
A kormány mindezidáig azt harsogta: „az illegális határátlépés bűncselekmény”. Amint sokszor elmondtuk már, eddig nem volt az.
Migráció
2015. július 10. 12:47
Kiüresíti a magyar menekültügyi rendszert a kormány menedékjogi szabályokat módosító javaslata a Magyar Helsinki Bizottság szerint. A kérelmek 99 százaléka, így az akár jogos kérelmek nagy része is vizsgálat nélkül elutasítható lesz, a jogorvoslati lehetőségek pedig vészesen beszűkülnek a szervezet szerint.
2015. július 2. 16:13
Az állam eldöntheti, hogy mely személyek számára engedélyezi a határátlépést, önmagában egy határzár felépítése az illegális határátlépés visszaszorítására egyéb nemzetközi jogi kötelezettségvállalások hiányában nem jogellenes.
2014. november 14. 10:35
Az Európai Bíróság kimondta: nem köteles egy tagállam segélyt adni egy másik tagállambeli polgárnak, ha nem dolgozik.

összesen: 41 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó