A régi ellenőrzés maradhat az online médiában

2010. december 20. 08:35

A médiahatóság működésének egyik legfontosabb mérföldköve lesz, hogy mit tud kezdeni a kuruc infóval. Interjú.

2010. december 20. 08:35
„A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnökségi tagja, Gerényi Gábor korábban keményen bírálta a készülő médiatörvényt. Azóta többször is módosították a tervezetet, és a szakember úgy véli: az online média területén nem kell drasztikus változásoktól tartani. (...)

- Pénzbírságok terén mivel értene inkább egyet, az elrettentő például szolgáló magasabb büntetésekkel vagy inkább az enyhébb büntetések kiszabásával?

- A professzionális internetes média eddigi működése viszonylag etikus volt, és önként vállalt komoly feltételeknek tett eleget, emellett folyamatosan próbálta frissíteni a szabályozásának eszköztárát. Komoly elrettentésre itt nincs szükség, ez a szakma eddig meglehetősen szabályszerűen működött. Nyilván vannak olyan oldalak, amelyekkel eddig is, és ezt követően is foglalkozni kell, de azt gondolom, hogy az internetes média az elmúlt 10 éves működése során kiérdemelte azt, hogy komolyan vegyék.

- Milyen technikai lehetőségei vannak a hatóságnak a különböző szankciók alkalmazására, például a kuruc info szabályozására?

- A hatóság működésének egyik legfontosabb mérföldköve lesz, hogy mit tud kezdeni a kuruc infóval.

A feladat nem lesz könnyű, meglehetősen sok lehetősége van egy weboldalnak a bujkálásra, emellett elég könnyű mártírt csinálni egy oldalból. Az látszik, hogy a kuruc infót agyafúrt emberek szerkesztik, komoly technikai felkészültséggel. Ha esetleg megvonják tőlük a látogatottságot, akkor elképzelhető, hogy válaszlépéseik lesznek, például lehetőségük lesz új címre, a világ más részére költözni, más szerveren megjelenni, tehát elég komoly terepe van a macska-egér játéknak az online felületeken, és azokra is tudni kell majd reagálnia a hatóságnak.

Kérdés, hogy meddig lesz értelme ennek az egésznek. Ha a hatóság komolyan belemegy ebbe, akkor ez egy kifárasztásos játék lehet, melyik fél adja fel hamarabb, ami évekig elhúzódhat.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stanc
2010. december 20. 21:16
A Népszava hasonló színvonal, mint a kuruc. Az be lesz tiltva? Vagy itt is marad a kettős mérce?
de karatna
2010. december 20. 20:32
Tisztelt Nagyérdemű! A KURUC! Okozat! Az okot kell megszüntetni és senki nem lesz rájuk utána kíváncsi!!! Mert valami lehet abban hogy az 57 helyen áll!!!!!
jómunkásember
2010. december 20. 17:25
Miről beszéltek? Mindenki az MTI-től veszi át a híreket! A kurucok is meg a labancok is. GG meg majd jól aláírja hogy ne lógjon ki a sorból! Ő is jómunkásember le(sz)het :-)
Shulc
2010. december 20. 13:44
Na. Végre betiltják ezt a mocskos rohadt fasiszta oldalt. Meg fogjuk mutatni, hogy ebben a kibaszott országban rend van és fegyelem, még akkor is ha néhány embernek ez nem tetszik. A jobbikot sikerült teljesen kicsinálni: a tv-ben gyakorlatilag láthatatlanok (néha behívják őket veszekedni a szemköztbe, big deal..), az újságokban szintén, most a netes felületet fogjuk elvenni alólatok. A gárda szintén a múlté már. Egyenként lőjük ki a médiumokat alólatok. Kurva világ lesz itt nektek 2011-ben jobboskáim! Ismét bebizonyosodott, hogy sok hittestvéremmel szemben nekem volt igazam, amikor tavasszal a Fideszre szavaztam. Hajrá Fidesz! Leszámolunk a jobbikkal! Itt az idő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!