Miért gyanakszom az alkotmányra?

2011. április 20. 09:21

Azt, hogy mit kíván tenni a kormány az 1945 előtti történelem értelmezésével, csak sejthetjük. Az 1945 utánit viszont már tudjuk.

2011. április 20. 09:21

„Ha »Magasdi«, »Nádasdy« és »Krakus« a jelenlegi álszent szabályozás szerint nem is tekinthetőek hálózati személyeknek – bár fedőnevük volt, jelentéseket adtak és az állambiztonság hálózataként tartották őket nyilván –, akkor is fel kell tennem a kérdést: hogyan is gondolja a Fidesz a múlttal történő szembenézést? Ha Gubcsi Lajos KISZ KB-titkár ma a HM cégeinek vezetője lehet, akkor mit várjunk? Ha Horváth József volt III/III-as tartótiszt töretlenül lehet a kormány vezetőinek bizalmasa, sőt ma is a Katonai Biztonsági Hivatal helyettes vezetője, akkor hol van az antikommunizmus? A kisebbik koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Néppárt báránykáiról, azaz a magukat átvilágítani nem engedő püspökökről még nem is beszéltem.

Félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, én elfogadhatónak tartom, ha a múlt rendszer szereplői helyet kapnak a közéletben. De ezt nyilvános, mindenki számára átlátható módon tehessék meg, ne múltjuk takargatásával. És ami ennél is fontosabb: vállalják fel a felelősséget, amit egy idegen szuronyok hegyén létesített diktatúra fenntartásáért viseltek. Azt, hogy mit kíván tenni a kormány az 1945 előtti történelem értelmezésével, csak sejthetjük. Az 1945 utánit viszont már tudjuk. Az igazság kedvéért meg kell említenünk Lázár János frakcióvezető dicséretre méltó múltfeltáró törekvéseit, amelyek azonban pártjában is kivételesnek számítanak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2011. április 20. 21:35
Jav.: Semmi sem jó nekik, panaszkodnak keverik a szart belföldön, külföldön, ahelyett, hogy megkönnyítenék az életüket és haza aliáznának (visszatérnének)!
tevevanegypupu
2011. április 20. 19:25
Milyen kar, hogy Horthy nem a kommunista Szovjetuniot valasztotta, biztos sokkal de sokkal jobban jartunk volna.
tevevanegypupu
2011. április 20. 19:25
Milyen kar, hogy Horthy nem a kommunista Szovjetuniot valasztotta, biztos sokkal de sokkal jobban jartunk volna.
Csomorkany
2011. április 20. 16:28
Schmitt Pálról mondjuk még csak annyi bűnt sikerült konkrétan kideríteni, hogy a múlt rendszerben nyert olimpiát. Tény, hogy emiatt a komcsi funkcik is megbecsülték, dehát ez egy valódi teljesítmény, kezitcsókolom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!