Kísért a jogállam

2011. május 07. 17:16

Bármennyire is igyekezett felszámolni a Fidesz a jogállamot, annak keretei még megvannak és a szelleme köztünk maradt.

2011. május 07. 17:16

Az Ab tegnapi döntésének - vagyis a 98 százalékos, öt évre visszamenőleg kivetett különadó ismételt elkaszálásának - indoklása meglepően egyszerű és logikus: ha valaki öt évvel ezelőtt törvényesen kapott valamit, azt nyugodtan elkölthette, nem lehet visszakövetelni tőle. A már részben szintén »saját képre« formált Ab a költségvetési »rálátás« akadályozása után is megtalálta a hivatkozást, amivel egyúttal lélegzetvételhez juttatta a jogállamot is; ez az érv az emberi méltóság védelme volt.

Azt mondták ki ugyanis - amit beadványozók sora is felvetett -, hogy sérti az emberi méltóságot, ha az állam
»olyan bevételekre vet ki adót, amelyeket korábban bevallással lezárt adóévnek tekinthettek az adóalanyok«. Van, amit egy jogállamban nem lehet megtenni úgy, hogy azzal ne lépjék át annak kereteit. Ahogy például egy munkahelyen sem lehet visszamenőleges hatállyal jogokat (például korkedvezményt) vagy más juttatást elvonni. Ezt diktálja az emberi méltóság, a józan logika - és most már az Ab is. Aki ezzel szembemegy, az a demokrácia és a nyugati kultúrkör lényegét nem érti.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2011. május 08. 11:39
A visszamenőleges zsére keresztet kell vetni. És olyan megbízási szerződéseket kell írni, hogy az illetők ezentúl két héttel aláírás után is rendszeresen elővegyék a közbeszerzéseiket, a lezárt aktáikat és minden egyes fillért, ami a köz vagyonából költenek, ötször gondolják végig, hogy mire mit adnak kinek pénzt. Szívesen látnék olyan munkaszerződéseket, ahol (a közönséges halandók munkaszerződéseihez hasonlóan): 1. A munkavállaló (képviselő államtitkár, polgármester megbízott stb) teljes büntetőjogi felelősség mellett kezeli a rá bízott javakat. 2. A kompetenciát a munkáltató keményen megköveteli, kompetencia hiányában végzett tevékenységet szándékos károkozásként értékelni 3. Szándékos károkozás ill. korrupció és egyéb köztörvényes bűncselekmények esetén a munkavállaló teljes vagyonával fele la tetteiért. 4. Szigorúan szabályozni, hogy a lelépési pénzeket milyen körülmények között lehet kifizetni. Az is el tudnám képzelni, hogy legyen egy kerettörvény, ami viszonylag fixen megszabja, hogy milyen szerződést lehet megírni egy adott tisztség vagy feladat elvégzésére, akár hatósági árakkal. Aki eltér, azonnal felel érte. De azt is el tudnám képzelni, hogy minden tisztségviselőnek egy vállalkozást kéne alapítania (pl. egy Kft-t egy kellően magas alaptőkével és csak a bejegyzett, végrehajtható vagyonig írhatna alá; akire drágább bizniszt akarnak bízni, annak magának is elég tőkeerősnek kellene lennie, hogy azzal adjon súlyt a döntésének) és minden általa bonyolított tranzakció azon keresztül kéne elvégeznie, a teljesítésekért pedig Ő felelne. Ez két dolgot hozna magával: 1. Mivel Ő közszereplő, nincs olyan, hogy egy fővállalkozó vagy egy alvállalkozó eltüntette a pénzt. A tisztségviselő, az államapparátus teljes támogatásával (villámgyors rendőri és birósági beavatkozást kérhetne) , minden (jogosan vagy fölöslegesen) közbeiktatott lépcsőn keresztül végig kell verje a folyamatokat, mert Őt terheli a felelősség végig, vele kezdik a károsultak kompenzációját. Nincs olyan, hogy egy kispályás senkit bíz meg, mert baj esetén először Őt veszik elő. 2. Mivel végső soron a tisztségviselő számláz a saját cégén keresztül, a pénzmozgás átláthatóságát kikényszeríti a rendszer. Nincs olyan, mint az Alstom ügyben, hogy ismertek az Alstom szerződést aláírók nevei, mégsem ül senki előzetesben felelősség meghatározása híján. És mivel rendszerint a *haveri* cégek elég jól ki szoktak lenni staffírozva (az anno fillérekért privatizált állami vagyonból általában fussa megfelelő imidzsre), esetleg komolyabb összegű szerződéseket megfelelő kaució befizetése után lehetne elnyerni (persze ez sem harmadik félnél elhelyezett banki garancia lenne, mint az Alstom-nál...). Ezzel a szerződő is érdekelt lenne a teljesítésben. Onnantól, hogy a helyi kiskirályok szabadkezét egy kicsit lekötöznénk, bezárna ez a fincsi kis homokozó, ahol a milliárdokat el lehet csak úgy tüntetni haveri végkielégítések és egyéb juttatások formájában.
tevevanegypupu
2011. május 08. 07:03
Icipici igazsag azert most van ebben. Ugyan az Alkotmanybirosag is emberekbol all es nem tevedhetetlenek - tudom, hogy fikcio de mindig a 12 duhos ember jut eszembe roluk - de ha mar ok a legfelsobb hatalom, mert mi ezt igy akartuk, akkor muszaj rajuk figyelni. A visszamenoleges visszaszerzes is (bizonyara) szabalytalan..szoval akkor hagyjuk a szazmilliokat annal aki megkapta, elvegre az kevesbe szabalytalan ugyebar. Es kulonben is: hat megdolgoztak erte nem?
lincoln ábrahám
2011. május 07. 20:28
Nem a jogállam kisért, hanem egy dilamma: A felelőtlenül szétszórt közpénzekkel mi legyen? A fidesz - sorozatban - a létező legrosszabb megoldásokat választja, esetünkben a visszamenőleges jogalkotás eszközét, ami minősíthetetlen, az AB haló poraiban is szétkapja, nem is tehet mást. Az ügy ezer sebből vérzik egyébként is, a saját haveri kör korábbi és nagyságrendjében hasonló pénzeire nem terjed ki, és még nagyobb a baj, hogy a büntit nem azok kapják, akik kiutalták a zsozsót. Mármint a közpénzt.
Vizigót
2011. május 07. 20:25
Te nagyon népszavás balfasz. Ha a nyugati kultúrkör, és ama szent demokrácia azt jelenti, hogy 1-2 év megfelelő poszton eltöltött munkaviszony után több tízmilliós lelépési lóvéval lehet végkielégülni kontraszelektált, alkalmatlan debileknek, akkor én inkább valami tőről metszett ázsiai bőgatyás mucsai hun maradok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!