Korrupciós X-faktor

2012. március 01. 08:45

Miért nincs soha olyan, hogy a megvesztegetett politikus lesz vádalkus tanú, s rajta keresztül a bátor ügyészek felgöngyölítik a teljes, velejéig rothadt offshore-hálózatot?

2012. március 01. 08:45
Papp László Tamás
Kapitalizmus.hu

„Vannak, aki azt mondják: ennek nem Hunvald-ügynek, hanem Nagy-ügynek kéne lennie. Igen, Nagy Györgyről beszélek. Ő volt az a vállalkozó, aki – bár eredetileg »Nagy György és társai« néven futott az eljárás, sőt kezdetben még őt is gyanúsították, ám végül megúszta. Sőt, ő lett a nagy sztártanú. Van egy közös pontja a Hunvald-, a Sanader-(Hernádi-), és a Sukoró-ügynek. Hogy mi? Mindháromban az állítólagos megvesztegetett, a »bűnös közember« húzza a rövidebbet, a feltételezett megvesztegető, az ügy kedvezményezettjének tekinthető befektető, üzletember (aki a szálakat mozgatta) pedig így vagy úgy, vádalkus tanúként, illetve olyanként, akit országa úgyse ad ki, megússza.

Pedig ők a lényegesek. Akik a gyanú szerint csak úgy elő tudnak kapni százmilliókat, milliárdokat kenőpénzre. Akiknek a korrumpálható politikus fogyóeszköz, s hozzájuk képest a pártok is csak koldusok. Akik mindig megússzák. Mert egyrészt időben átállítják a kenőpénz-expresszvonat váltóit a másik pártkassza felé (valahogy Horvátországban is győztek a MOL-párti erők) és/vagy ők lesznek a bűnbánó sztártanúk, akik leleplezik a gonosz, korrupt politikust.

Gondolkodtunk már azon, miért nincs soha olyan, hogy a megvesztegetett politikus lesz vádalkus tanú, s rajta keresztül a bátor ügyészek felgöngyölítik a teljes, velejéig rothadt offshore-hálózatot? Egyrészt mert a Zemberek idióták, akik a »gonosz politikus« veszte fölött sivalkodnak. Nem értik, hogy a politikus legrosszabb esetben egy kilóra megvett, piti kis fasz, legjobb verzióban pedig a hivatalnokai által félrevezetett, kontraszelektált és kontraszelektáló barom. Hogy a mediterrán és balkáni típusú maffiagazdaságokat üzemeltető oligarchák az igazi bábjátékosok.

De ők, ha szükséges, egyszerűen feldobják a bérenceiket és strómanjaikat, hamis tanúként az ártatlanokra vagy kevésbé bűnösekre is rávallanak a politikai széljárásnak megfelelően, aztán elhúznak. Ez a Hunvald-per legfőbb tanulsága.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2012. március 01. 22:34
Papp László Tamást elragadja a hév. A szerzőnek figyelmébe ajánlom, hogy az Investigation Discovery ismeretterjesztő csatornán az USA-ban megtörtént bűneseteket ismertetnek, amelyek tartalmazzák azt is, hogy ott hogyan sikerül a bűnözőket elkapni és kivonni a forgalomból. A bűnüldözés sikere érdekében ott is elterjedt a vádalku módszere. Papp László Tamás, a mérhetetlenül öntelt újságíró pihent agyában: „a politikus legrosszabb esetben egy kilóra megvett, piti kis fasz, legjobb verzióban pedig a hivatalnokai által félrevezetett, kontraszelektált és kontraszelektáló barom.” Nem tartom racionálisnak ezt a fajta érvelést. Az ókorban a nagy római költő, Vergilius, sokkal reálisabban érzékelte a politikai elit szerepét. Egykor így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez: „Jóakaratúan állj a vezérek (vezetők) mellé, akiknek gondos munkája által békét élvez a vad Föld és a Tenger.” Valóban a jó politikusi munka nagy tehetséget, feladatra alkalmasságot igényel, sok ember sorsát képes jó irányba befolyásolni. A politikusi tevékenység lebecsülése, megvetése, a nihilizmus, a cinizmus, az anarchia utáni vágyakozás nem vezethet jóra.
ZolieM
2012. március 01. 10:32
Laci! Megleptél! Fejlődőképes vagy (?)
pimepime
2012. március 01. 09:48
Tessék mondani kedves minden közszereplő, közíró, közember! Miért nem lehet a meghívásos közbeszereztetést eltörölni? Csak nyílt pályáztatás legyen (ld. Jobbik program). Ennyi is elegendő lenne, és megszünne a közpénzek kitalicskázása. Garantáltan!
balbako_
2012. március 01. 09:35
Az egész vádalku dolog rosszízű. Egy bűnöző, akiről tudjuk, hogy az, röhögve kisétál a bíróságról. Ugyanakkor nem osztom a szerző nézetét. A politika határozza meg a korrupció mértékét egy országban. (Nem véletlen, hogy Gyurcsány nem léphetett fel ellene, hisz egész vagyonát, egzisztenciáját a tűrt, támogatott korrupciónak köszönhette).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!