Áder, a jogvédő

2012. december 08. 16:09

Az államfő próbálja tehát megőrizni az arcát, de arra is ügyel, hogy az övéivel ne menjen szembe. Nem is megy.

2012. december 08. 16:09
Lencsés Károly
NOL

„Az Alkotmánybírósághoz (AB) címzett beadványában Áder János azt írja, hogy »a választójog korlátozása a demokrácia és a népfelség elvének érvényesülését gyengíti«. A választási eljárási törvény kapcsán pedig ezt feltételezi, ezért kért hát normakontrollt. Lényegében azonban tét nélkül. Azokat a szabályokat, amelyek a választójog gyakorlását előzetes regisztrációhoz kötik, fideszes politikusok kezdeményezésére inkább az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé emelték be, megelőzve, hogy a leginkább vitatott pontokat az AB hatályon kívül helyezze. Azt az előterjesztést pár hete az államfő szó nélkül átengedte, azóta hatályba is lépett.

Amikor a feliratkozás intézményének bevezetése ellen érdemben felléphetett volna Áder, nem aggódott a választójog korlátozása miatt. Pedig, ha egy alapvető állampolgári jog gyakorlását szükségtelen adminisztratív feltételekhez kötik, az alkotmányellenes. Az új jogszabály szerint csak az a Magyarországon élő magyar állampolgár szavazhat, aki szerepel a népesség-nyilvántartásban és feliratkozik a választási listára. A regisztrációra így semmi szükség. Áder azonban ezt nem kifogásolta. (...)

Az államfő próbálja tehát megőrizni az arcát, de arra is ügyel, hogy az övéivel ne menjen szembe. Nem is megy. Az AB-hez címzett beadványából is egyértelműen kiderül: a választói regisztrációval alapvetően semmi baja. Csupán annak jelentéktelen részletszabályait, illetve a választási kampánnyal kapcsolatos rendelkezések egy részét vitatja. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a testületet arra kéri: az egész jogszabályra vonatkozóan fogalmazza meg azokat alkotmányos követelményeket, amelyeknek meg kell felelni. Harminc nap múlva meglátjuk, hogy az alkotmánybírák mit kezdenek ezzel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2012. december 09. 11:09
Most éppen sapka van Áderen...
Agnieszka
2012. december 08. 19:42
Sok fájó dolgot kell sokaknak tudomásul venni, rövid idő alatt annyi minden változott! Deviza kölcsön feltételek, amik kezdettől fogva csalárdak voltak. Etől az államnak kellett volna polgárait megvédnie, nem tették, s most sokan osztoznak olyan adósságon, amit nem ők vettek fel, s akiknek végképp nincs tovább, pl. mert elvesztették a munkájukat, azok számára marad a tragédia. Talán majd Ócsa? A kiüresített magyar iparban kevesek számára maradt munka. Hová lett a magyar cukoripar? Mi lesz a nyugati megyék osztrák tulajdonná vált földjeivel, ahol a helyieknek munka sem jut, nemhogy tulajdon? Mi lett a Nemkzeti Bank aranykészletével? Milyen osztályzatot lehetne adni az eddig észt osztó közgazdász seregnek? Nehéz lesz, de tudomásul kellene venni, h. nemcsak nem lesz, de már most sincs pénz arra, h. államköltségen nyelvtudás nélküli fiatalok megélhetést nem nyujtó szakokon évekig eltanulgassanak. Államköltségen tanulhassanak viszont azok, akik a munkaerőpiacon keresett szakokon kiválóságot tudnak felmutatni. Nyilván ez nem vonatkozik azokra, akik előreláthatólag mint alapkutatók tudnak majd valami újat nyújtani, de biztos, hogy nincs szükség annyi pszichologusra, kommunikátorra, politologusra, mint amennyit eddig képeztek. Díjazni kell viszont a felzárkózó romákat is. Mindez nem megy az általános és középiskolai képzés alapos felturbózása nélkül, különös tekintettel a reál tárgyakra. Nagyon nehéz lesz az átállás a kíméletlenül teljesítmény elvű életvitelre.
states
2012. december 08. 18:16
Egy mindenképpen igazságosabb és praktikusabb választási trendszer jött létre, mint az eddigi volt, pl. végre 1 csepeli szavazat nem ér 3 budait, és vége a kopogtatócédulás csalásoknak, az első fordulót felváltotta a regisztráció. A többi nem egyéb ellenzéki hablatyolásnál, minden alap nélkül.
states
2012. december 08. 18:01
Világos, mi lenne autentikusabb, mint egy Szabad Nép Áder teendőit illetően. Emlékszem, mit produkáltak Göncz közönséges törvénysértéseinek idején, ami azóta is példátlan az eddig elnöki ténykedések közük. Göncz=jogállam, miközben páros lábbal szökdécselt a vén bakkecske az alkotmányon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!