Kiállunk a magyar hallgatók mellett

2012. december 12. 09:05

Megmutattuk mi, a magyar egyetemisták, hogy mire vagyunk képesek.

2012. december 12. 09:05
Lovász Ádám
Váralja blog

„Ma megmutattuk mi, a magyar egyetemisták, hogy mire vagyunk képesek. Háromszázan gyülekeztünk az ELTE lágymányosi campusának északi épületében. Természetesen egyetemistaként, becsületes magyar emberként és a Váralja Szövetség tagjaként kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek ezen fórumon.

Radikális hangulatú légkör fogadta a betérőket. Számos ismert alakot is láttam a tüntetők között. Tamás Gáspár Miklóst és Jávor Benedeket láttam személy szerint, utólag értesültem Dúró Dóra jelenlétéről. De itt ma az egyetemisták voltak a középpontban. A HÖOK és a Hallgatói Hálózat több tagja beszédet mondott. Öt pontban foglalták össze követeléseiket, amelyekkel kapcsolatban még nem alakította ki szervezetünk álláspontját. Ezután felszólalások következtek.

Jómagam is felszólaltam Szövetségünk nevében. Arról biztosítottam a jelenlevőket, hogy a Váralja Szövetség kiáll a hallgatók mellett és javasoltam egy budapesti híd elfoglalását. Igaz, a Lágymányosi hidat javasoltam, ám mégis elmondható, hogy elképzelésem megvalósult, hiszen a fórumot követően együtt lezártuk a Petőfi hidat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
devlaci2
2012. december 12. 13:58
Vannak ennek a tüntetés sorozatnak is olyan elemei , amik hiteltelenítik az egészet ... http://tabloidschmuck.tumblr.com/post/37784668174/forradalmar-hipszterek
tuti
2012. december 12. 13:27
TGM, Jávor Benedek. Az ultraliberálisok kiemelt szószólói. Jól mondja Bíró Zoltán a december 3-i Magyar Nemzetben. A liberálisok alól kicsúszott a talaj. Az egyetlen esélyük az anarchia kirobbantása, hogy az összeomló országban valamit még megszerezzenek. Ezen munkálkodik a két főideológus. Hogy mi lesz az országgal, vagy a bajba kerülő, a problémával felheccelt szerencsétlen diákokkal, az Őket nem érdekli.
Terminátor
2012. december 12. 10:33
Takarodjon rózsa ,meg viktor meg az egész fideszes rablóbanda ! Tényleg ha megbuknak 2014 - ben , nem lesz semmi ezt az országot újra felépíteni ,rendbe tenni ,társadalmilag ,gazdaságilag ,erkölcsileg !Ezeknek aztán van bőr a pofájukon nem is vékony ... csaló smitt ,semjén , szerencsétlen hofman ,lázár ,hazug orbán , agyament kósa és szíjjártó matolcsy ----- gyönyörű !!!
OrangeOrder
2012. december 12. 10:17
Aranyosak vagytok. MacBook van-e még? Hétköznapi hősök :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!