Iskolaállamosítás után pedagógusállamosítás

2013. május 14. 21:06

A rendszerváltás után majdnem negyedszázaddal a diktatúrákra jellemző kamarát hoznak létre a pedagógusoknak.

2013. május 14. 21:06
Miklósi László
hvg.hu

 

 

„Ahogy a gyermekmondóka szól: »aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére«. A folytatásból az is kiderül, hogy pedig a rétes nagyon jó, de ha a jóból részesedni szeretnénk, katonaként kell masírozni előre. Így vagyunk, vagy 100 ezren pedagógusok, akik állami és önkormányzati iskolában dolgozunk. Immár személyünkben is államosítva leszünk, a Magyar Pedagógus Kar részei. Korábban a központi állam (a Klik révén) magához emelte iskoláinkat, egységesítették, átszabták kötelező tantervünk, hamarosan egyféle tankönyvet adunk diákjaink kezébe. Most pedig minket terelnek a Karnak nevezett kamarába. (...)

Várhatóan csakis ennek a szervezetnek a véleményét kéri ki a kormányzat alapvető szakmai, szakmapolitikai kérdésekben. A rendszerváltás után 25 évvel létrejöhet a véleményadás monopóliuma. Ezáltal minden bizonnyal megszűnik a (még) közoktatási törvény alapján, többségében választott-delegált tagokból álló Országos Köznevelési Tanács és Közoktatás-politikai Tanács, megszűnik az egyeztetés a szakmai szervezetekkel, nagyrészt a szakszervezetekkel. (A reprezentatív szakszervezetekkel azonban kapcsolatot tart a Kar.) Megvalósul a véleménymonopólium: az állam egyetlen kiválasztott szervezettel egyeztet, az állam által létrehozott Karral. Vagyis az állam magával egyeztet magáról. (...)

A törvénytervezet alábbi előírásának elfogadása a szólásszabadságot is korlátozhatja: »A Kar tagja a tevékenysége során tudomására jutott információkat csak a Kar jogos érdekeinek, működésének, a közszolgálat érdekeinek, működésének veszélyeztetése, valamint a személyhez fűződő jogok megsértése nélkül hozhatja nyilvánosságra.« Ki dönti el, mi a Kar jogos érdeke? Ennek a gumiszabálynak az alkalmazásával bármikor bárki ellen etikai eljárás indítható, ha bírálatot fogalmaz meg.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2013. május 15. 13:27
ki eza trockij kinézetû idióta? nincs egy normális fotója?
tarackos
2013. május 15. 09:38
"A kötelező szakmai, ágazati kamarai rendszer, nem előzmény nélkül való. Mussolini hozta létre a fasiszta Olaszországban. Később a náci Németország is hasonló szervezeteket működtetett. A sztálinista rendszerek kiépítésének jellegzetes pillanata volt az egyesületek betiltása. Kvázi kötelezővé vált a tagság a pártállami szakszervezetben, s egyetlen pedagógiai szervezet működhetett." Hogy is mondják? Az okos más kárából a hülye még a sajátjából sem tanul. Amelyik nép elfelejti a történelmét, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. A magyart kemény fából faragták, újra és újra megpróbálja...
székely
2013. május 15. 09:17
Ez még csak az első lépés. Majd gyermekeinknek a pedagógus kar áhítatával a nagyszünetben a pávatáncos szobra körül az 1950-s évekből átírt "Szép gyermekem jöjj ki a rétre " dalt énekelve kell körbejárni és fátyolos szemmel térdreborulva énekelni "Rákosi- bocs Orbán pajtás bennünket boldog jövőbe vezet "
Agnieszka
2013. május 15. 08:04
Nem hiszem, h. egyféle történelemtankönyv maradna. A matematika, fizika, biologia , kémia oktatást kéne minden eróvel javítani. Ezeket, ha nem az iskolában tanulják meg a gyerekek, később nem nagyon fognak menni, ellentétben az un. közművelődési tárgyakkal, amikhez talán jó alapok, általános tájékozottság az általános műveltséghez is elég lenne. Az ének, a torna, rajz (de nem csak firkálás tetszés szerint, hanem rajzolni oktatás) szintén nagyon fontos!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!