Epilógus helyett

2013. július 19. 09:51

Battonyától Nemesmedvesig immár csak a (javarészt) Fidesz-kegyencek hűbérébe adott nemzeti trafikokban lehet dohányt vásárolni.

2013. július 19. 09:51
Batka Zoltán
NOL

A polgárok többsége azonban továbbra is passzív, nem érti, nem érdekli, mi történt az elmúlt egy évben. Pedig a Fidesz a dohánykereskedelem átalakítása során, a fiatalok védelmére hivatkozva olyat tett, amire a múlt század államosításai óta nem volt példa. Az Orbán-kormány közvetlenül a kisember tulajdonát, megélhetését vette célba, egyszerű nyereségvágyból. Az akció során kisemmizett több ezer kisboltos, trafikos nem egy felszámolandó posztkommunista struktúra. Hétköznapi magyar kisvállalkozókról beszélünk, akik eddig abban a tudatban dolgoztak, hogy a kemény munkából, ha meggazdagodni nem lehet is, de becsülettel megélni azért igen. Hitték, hogy megkötötték a különbékéjüket a hatalommal: nem avatkoznak bele a nagyok dolgába, azok pedig nem nyomják őket a víz alá. Ez a kimondatlan paktum évtizedeken keresztül érvényes volt Magyarországon, a Kádár-érában és többé-kevésbé a rendszerváltás utáni átmenet »zavaros éveiben« is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2013. július 19. 16:43
Ma voltam egy trafikban. Nem úgy nézett kim, mint egy hűbérbirtok. Igaz, szerző sem úgy néz ki, mint akire rá lehetne bízni egy kishír megírását .
BőröndÖdön
2013. július 19. 16:36
2014-ben elhajtjuk a baltást,oszt jónapot!!
qccqccqcc
2013. július 19. 16:12
A polgárok többsége baszd meg továbbra sem hülye, még ha kollektíven szarjátok is össze magatokat a 444 kamerája előtt, akkor sem.
csenge
2013. július 19. 15:03
Ha a Fidesznek ennyi kegyence van országszerte, én a komcsik helyében el sem indulnék a választáson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!