„Több mint valószínű, hogy a bőrfejű tiltakozók Bauman egyetlen írását sem olvasták, de az életrajzát már igen. A professzor életpályájával pedig valami nincs rendben. A majdani tudós 1925-ben született egy poznani zsidó családban. A németek 1939-es bevonulása után a Szovjetunióba menekült, ahol egyetemen tanult, és magába szívta a kommunizmus tanait. Később a szovjetek mellett harcoló lengyel hadseregbe is belépett. Ebben még nem is lenne kivetnivaló, hiszen sok fiatal lengyel megragadta ezt az alkalmat, hogy a hazájáért harcoljon.
De Bauman továbbment. Először belépett a pártba, aztán – már Lengyelországban – a politikai rendőrség kötelékeiben látjuk. Ezt a szolgálatot sohasem titkolta, de legfeljebb »megbocsátható ifjúkori tévedésnek« nevezte. Csakhogy ő nem egyszerű hivatalnok volt. A Belbiztonsági Hadtest ugyanis az ÁVO lengyel megfelelője; itt az őrnagyi rangig vitte, és megdolgozott az előléptetéséért. A földalatti kommunistaellenes ellenzékkel harcolt, véres kihallgatásokban vett részt. Néhány hónapig harcot is vezetett a Honi Hadsereg egy csapata ellen, melynek során »több tucat banditát tettek ártalmatlanná«. Felettesei szerint túlbuzgó volt, még szülei házát is fel akarta ajánlani a párt javára.
Igaz, később rájött, hogy az ördögnek szolgált. És itt kezdődik a kérdés, amely nagy vitát szült Lengyelországban: mekkora érdemek kellenek ahhoz, hogy elfelejtsük valakinek a karhatalmi múltját? És miként lehet, hogy az európai emlékezet ennyire szelektív?”