Tizenöt tézis

2013. augusztus 10. 15:11

Igen, igazságot szolgáltatunk: felelősségre vonjuk mindazokat, akik elkövették a Fideszes szabadrablást.

2013. augusztus 10. 15:11
Mesterházy Attila
Mesterházy Attila

1. Orbán Viktornak 2014-ben távoznia kell a hatalomból. Leginkább azért, mert nem a választói akarata szerint kormányzott, hanem a saját képére akarta formálni az országot. Ez pedig egy megalomán, akarnok ember ország képe, akiről mindennél többet mond el az, hogy a felcsúti házánál monstre építkezésbe kezdett, miközben Magyarországon már több mint négymillióan élnek a létminimum alatt. Azért kell mennie, mert csak a saját felcsúti építkezését tudta sikeresen irányítani, az országot nem, s kiváltképp azért kell 2014-ben elkergetni a hatalomból, mert ha a helyén maradhat, pár éven belül ebből az országból romhalmaz lesz. Gazdasága összeomlik s vele hullik további darabjaira a társadalom. A romok pedig maguk alá temetnek minket. Ebben a helyzetben nem jelent majd vigaszt, hogy Felcsúton egy megastadion magaslik.

2. Az MSZP szavazói, közösen az MSZP-vel szövetkezők támogatóival, mindazokkal, akik jogállamot, igazságosságot és jólétet akarnak, Orbán Viktort a jövő évi választásokon le fogják váltani. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki aki változást akar legyen ott a szavazóurnáknál. Senki ne bízza másokra a döntést, hanem vegye saját kezébe sorsának irányítását.


És senki ne féljen! Ebben az országban még egyszer nem fordulhat elő, hogy üldözzék, munkájából elbocsássák mindazokat, akik nem értenek egyet a választáson győztesekkel. Ebben az országban még egyszer nem eshet meg, hogy magukfajtákra és magunkfajtákra listázzák az embereket. Ezt az országot még egyszer nem lehet szanaszét szakítani, ebből az országból többet nem lehet az ellenzéket, a másként gondolkodókat kirekeszteni. Ez az ország soha többé nem üldözheti az értelmiségét, nem indíthat boszorkánypereket. Ez az ország többé nem engedheti meg magának, hogy a fiataljai meneküljenek innen, ez az ország nem mondhat le sok millió ember keze munkájáról, azokéról, akiket most kitaszítanak az értékteremtésből. Nincs időnk. Lépnünk kell. Orbán Viktor kormánya egy gyorsvonat sebességgel taszítja a nemzetet a végzetébe, minden nap, minden hónap késlekedés növeli a bajt, s míg a felcsúti stadion épül, addig az ország szétrohad. Ezt kell megakadályoznunk.

3. Magyarországnak 2014-től szakszerűségen alapuló politikai kormányzásra van szüksége. Szakszerűnek kell lennünk, mert azt a gazdasági, pénzügyi, szociális válságot, egészségügyi, oktatási és nyugdíjkáoszt, amit az Orbán Viktor vezette kormány okozott, helyre kell hoznunk. Ugyanakkor nagyon erőteljes politikai kormányzásra van szükség: helyre kell billenteni a kizökkent időt. Amíg ők csak a gazdagok és a kiváltságos kevesek érdekeit nézik, mi mindenkiét szem előtt tartjuk. A mi felelősségünk ezért, hogy a leszakadóknak, a rászorultaknak, a középosztálynak, mindenkinek, akiktől a mostani kormány elvett valamit, igazságot szolgáltassunk

4. Igen, igazságot szolgáltatunk: felelősségre vonjuk mindazokat, akik elkövették a Fideszes szabadrablást. Kivizsgáltatjuk mindazt, ami a közpénzekkel történt, kivizsgáltatjuk a földügyeket, kivizsgáltatjuk a trafikpályázatokat. Ezúton szólítom föl mindazokat, akik úgy érzik, hogy jogtalanul jutottak előnyhöz, tessék, még nem késő: adják vissza a haszonbérletbe kapott földjüket, adják vissza a trafikkoncessziót. Ellenkező esetben a jogtalanul kiutalt földet visszavesszük és azoknak adjuk, akik valóban meg akarják művelni. Ami pedig a trafikokat illeti: mindenki megtarthatja a boltját, ha megéri neki azok után is, hogy az MSZP és szövetségesei újból liberalizálják a piacot. Ugyanúgy lehet majd dohányterméket kapni a benzinkutaknál, a közérteknél, ahogy korábban. Továbbá: minden, a Közgép, a Századvég, a Nézőpont és más hasonló szervezetek által elnyert állami beruházást szakemberekkel vizsgáltatunk át. Nem csak a közbeszerzés és a döntés folyamatát, hanem a végeredményt is. Ha kiderül, hogy egyetlen grammnyi cementet elloptak, ha kiderül, hogy a megrendelések mögött nem volt valódi teljesítés, azok, akik felelősek ezért, nem kerülhetik el a bíróságot!

5. Az MSZP tudja, milyen érzés pironkodni. Szégyellni magunkat tévedéseinkért, hazugságainkért, hibáinkért. Az MSZP szavazói is tudják, milyen érzés pironkodni pártjuk rossz kormányzása miatt. Éppen ezért, mi nem akarjuk, hogy a 2010-ben a Fideszre szavazók piruljanak. Nincs okuk rá, mert ezt nem sejthették. Orbán Viktor átverte őket. Mi a jobbunkat kínáljuk nekik: hozzuk helyre együtt, amit Orbán Viktorék végzetesen elrontottak. egyezzünk meg az alapokban. Hallgassák meg a mi víziónkat, szóljanak bele, formálják maguk is, dolgozzunk együtt, vitatkozzunk: túl kevesen vagyunk már ebben az országban ahhoz, hogy legalább az alapokban ne értsünk egyet.

6. Az MSZP alapvetése: kellő szorgalommal mindenkinek legyen esélye arra, hogy jobb életet élhessen, mint amilyet a szülei. Ne az döntsön egy ember értékéről és életéről, hogy hová született. Ennek érdekében: az MSZP és szövetségesei óvodafejlesztési programot indítanak, hogy a legmodernebb módszerekkel készíthessük föl nem csak a jobb módban élő, hanem a hátrányos sorú gyerekeket is az iskolára. Szakítunk az avítt, retrográd oktatási rendszerrel - modern, gyerekközpontú, a fejlett országokban már sikeres, interaktív oktatás kialakítására törekszünk., Az a célunk, hogy lányaink, fiaink megszeressék a tanulást. Megszervezzük, hogy olyan településekre is eljussanak a legmodernebb oktatási-pedagógai módszerek, ahol hagyományos eszközökkel csekély lehetőség van kitörni. Nagyra tartjuk a hejőkeresztúri modellt, és a mi kormányunk megteremti annak lehetőségét, hogy ne csak a felcsúti stadion építésére jusson állami-baráti forrás, hanem a hejőkeresztúrihoz hasonló módszerek elterjesztésére is. A Tanoda-programot normatív finanszírozásúvá tesszük. A mi értelmezésünkben az oktatás nem kiváltság, hanem alapvető jog és lehetőség. Ezt biztosítjuk a közoktatásban és a felsőfokú oktatásban egyaránt.

7. Az MSZP gazdasági fordulatra készül, amelynek alapja, hogy minden családban legyen legalább egy kereső. Az általunk hirdetett új, fenntartható, morális piacgazdaság mércéje az egyéni és a közösségi jólét emelkedése. Motorja a piac, a vállalkozók kezdeményezése.

Magyarország végletesen kettészakadt, de nem véglegesen: a folyamat még megállítható. A mi vezető értékünk a szabadság és az elérhető biztonság egyensúlya. Rendszerszintű modernizációt akarunk, ugyanakkor védőhálót biztosítunk a rászorulóknak. Nem hagyunk senkit az út szélén. Érte megyünk, fölkaroljuk, új esélyt adunk neki.

8. Igen, esélyt adunk: a közpénzek felhasználásának elbírálása során kiemelt szempontként kezeljük a foglalkoztatási hatásokat. Mi valóban csökkentjük a foglalkoztatást terhelő adók, járulékok és elvonások mértékét. A közvetlen, személyhez kapcsolódó állami szerepvállalást, a szociális transzfereket, a közmunkát kizárólag ideiglenes megoldásnak tekintjük.

9. Mi nem vesszük el mások cégeit, csak azért, mert valakinek megtetszett. Nem fenyegetjük meg a vállalkozókat, épp ellenkezőleg: visszaadjuk a vállalkozások szabadságát. Hiszünk az új kezdeményezésekben, hiszünk a versenyben, ha az tisztességes. Az MSZP és szövetségesei nem biztosítanak versenyelőnyt senkinek. Nyerjen a jobb, a magasabb minőséget és olcsóbb szolgáltatást nyújtó. Ösztönözzük és támogatjuk a hozzáadott értéken alapuló termelő munkát, azt, amelynek valódi piaca van. Megkönnyítjük a vállalkozások megalapítását. Csökkentjük a bürokráciát. Biztosítjuk, hogy a leghátrányosabb helyzetű régiókban élő munkanélküliek kapjanak járulékkedvezményt, ha önfoglalkoztató vállalkozást indítanak.

10. A közteherviselés új rendje az MSZP kormányzása alatt a méltányosságon és az igazságosságon alapul. Mi nem fosztjuk ki a szegényeket és nem rabolunk a jómódútól. Nem a fölülről nyitott szegénységben, hanem a megerősített középosztályban hiszünk, amelynek bárki tagjává válhat. Mindenki annyit tegyen a közösbe, amennyit tud  de azt tegye bele. Kibővítjük az adózók körét. A személyi jövedelemadó progresszív lesz, több kulcsos. A tőkejövedelmek a korábbinál nagyobb szerepet kapnak a közteherviselésben és az adóterhelés mértéke hosszabb távon csökkenni fog. A nyereség ágazatoktól függetlenül, egységesen adózik majd.

11. Életet lehelünk az egészségügybe. Azt akarjuk, hogy a beteg bizalommal fordulhasson az orvosához. Azt akarjuk, hogy az orvosa tudjon rá kellő időt szánni. Azt akarjuk, hogy a magyar állami egészségügy olyan legyen, amit a gazdagok is igénybe vesznek. Azt akarjuk, hogy ugyanaz a minőség járjon az állami egészségügyben gazdagnak, szegénynek egyaránt. Azt akarjuk, hogy senki se érezze kiszolgáltatottnak magát. Azt akarjuk, hogy erősödjenek a betegjogok, hogy az ellátás betegközpontú legyen. Ugyanakkor kiemelt jogi és anyagi megbecsülést kell adnunk orvosainknak, ápolóinknak: újból biztosítani fogjuk az egészségügyi dolgozók alkotmányos védelmét, és nem csupán tisztes megélhetésükről gondoskodunk, hanem kiemelt megbecsülésükről is.

12. Az MSZP nem tűri tovább az előjogokat. Nem engedi meg, hogy legyen egy kiváltságos kaszt, amely úgy érzi, hogy számára minden jár: nem engedjük meg az állami vezetők VIP-ellátását, nem engedjük meg, hogy míg egy nyugdíjasnak órákat kell sorban állnia ahhoz, hogy bekerüljön orvosához, addig egy kormánymegbízott csak azon a jogon, hogy a kormánynak dolgozik, ingyen járjon menedzserszűrésre. Visszanyessük a pökhendi, érdemtelen előjogokat!

13. Az MSZP családban gondolkodik. Valljuk, hogy a család nemzedékek közössége, amelynek egyaránt ugyanolyan jogú tagja a gyerek, a szülő és nagyszülő. A család nekünk nem a család szentségének szajkózását jelenti. Az MSZP és szövetségesei kormányon mindent megtesznek azért, hogy valóban több gyereket szülhessenek a nők. Mi ebben nem csak kommünikékkel ösztönözzük őket. Valljuk, hogy a család dolga eldönteni, akar-e gyereket s mennyit, de ha igen, akkor megteremtjük a feltételeit annak, hogy biztonságban nevelhessék föl őket. Ehhez mindenek előtt kíméletlenül megküzdünk a nők erkölcsi és anyagi esélyegyenlőségéért, ösztönözzük a családon belüli tehermegosztást, minden erővel föllépünk a munkahelyi diszkriminációval szemben. Mi gondoskodunk a szüleinkről. Tudjuk, mit tettek értünk  tudjuk, mi a kötelességünk velük szemben: biztosítjuk számukra a méltó, nyugodt, kiegyensúlyozott öregkort. Ebből egy jottányit sem engedünk.

14. Az MSZP és szövetségesei modern, gyors, reakcióképes társadalomban gondolkodnak, ahol nem a kapcsolat, hanem a tudás az érték. Stratégiai célunk a teljesítmény és a verseny elvén működő tudáspiac, kutató-fejlesztő és innovációs központok, kutatóegyetemek kialakítása és fenntartása, a társadalmi és a technológiai innováció szakértői hátterének biztosítása. Lehetővé tesszük, hogy az eddigieknél sokkal többen vállalhassanak távmunkát otthonukból és a közösségi csatlakozási pontokról. Elérhetővé tesszük, hogy minden településen legalább egy ingyenes közösségi internethasználati pont legyen, ingyen elérhető tárhellyel.

15. Felcsúton gigastadion épül. Magyarországon viszont kiesett egy generáció. A kormány úgy alakította át a közoktatási rendszert, hogy az onnan kikerülők sokasága, épp a rendszer piacképtelensége okán, munkanélküli lesz, vagy csak csekély értékű rabszolgamunkát végezhet. Ennek következménye nem csak az ő tragédiájuk lesz, hanem mindannyiunké. Így kevesebben fizetünk adót, kevesebbet lehet újraosztani, egyre kevesebb és kevesebb pénz jut majd az oktatásra, az egészségügyre. A rendszer így pár éven belül fenntarthatatlanná válik. És nem lesz, aki a most dolgozók nyugdíját előteremtse.

Az Orbán-kormány nem csak a felcsúti stadiont alapozta meg, hanem az ország csődjét is. Nincs több időnk. Az MSZP és szövetségesei arra kérnek minden magyar állampolgárt, hogy vegyen részt az ország újraépítésében: alakítsuk közösen a programunkat, kormányozzunk együtt. Nekünk a felcsúti stadionépítésnél most sokkal nagyobb feladat jut.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 320 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2013. augusztus 11. 11:39
Ezen nagy horderejű dolgozat, az "augusztusi tézisek" néven fog bekerülni a történelemfüzetekbe. Akár csak a 100 lépés, a 28 pont, a 48 pont, és a 12 pontos reformcomag. Azért nem áprilisba kerültek ezen tézisek nyilvánosságra, mert ott van mindjárt elseje, és még (sőt ma már) viccnek vennék az emerek. :))
Text adósság
2013. augusztus 11. 11:15
"Életet lehelünk az egészségügybe." Ha a Szanyi Tibi bácsi, vagy a Szekeres Imi bácsi lehelnek, Lendvai Ildi nénivel, a detoxikáló intézet betegei szívesen fogják szagolni a leheletüket. Prutty!
Hőhe
2013. augusztus 11. 10:55
Még hogy ihultok-pihultok bikicsati ?! Le kéne, hogy égjen a pofátokról a bőr a kifosztott ország miatt és magatokon elkezdeni az elszámoltatást, visszaszolgáltatással spékelve, nem kell hozzá kormányon lenni.
lutra
2013. augusztus 11. 10:28
A Fidesz undorító adóreformja előtt 28% volt az szja kulcsom, mert az MSZPSZDSZ kormánynak hála dúsgazdag voltam, és 1,9 milliónál magasabb jövedelemre tettem szert. Majdnem 2,3 millióra! Most viszont a megalázó 16%-os szja kulccsal adózom, és szinte érzem, ahogy kilopom az ételt az éhező gyermekek szájából. Ezért Attisra fogok szavazni, hogy ismét többet adózhassak, ne legyek élősdi burzsuj, mint most! Igaza van Attisnak, közel a csőd. Mindenki tudja, hogy már csak alig 2% az államháztartási hiány, 2-3% az infláció, a válság ellenére nem nőtt az államadósság, sem a munkanélküliség. Mindez a biztos összeomlás jele, közel a Vég! Igenis el kell számoltatni a Fideszes lenyúlásokat, hogy a szocialisták nyugodtan indulhassank ismét LOPNI!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!