A vizsgálat lezárult, felejtse el!

2013. augusztus 23. 13:15

Nincs olyan közbeszéd a romagyilkosságokról, hogy ne lenne rögtön mögétéve egy „na de ott volt Olaszliszka”, egy „és a Cozma-gyilkosság?”.

2013. augusztus 23. 13:15
Seres László
Seres László
hvg.hu

„Balog Zoltán, az ún. emberi erőforrások minisztere az elsőfokú ítélet utáni közleményében lényegében a végrehajtó hatalom érdemének tudta be, hogy »a rasszista bűncselekmények elkövetői közül senki sem menekülhet meg a törvény szigora elől«, egyben megrendelte a másodfokra is ugyanezt az ítéletet az igazságszolgáltatástól. A februári tatárszentgyörgyi megemlékezésen ugyanő még relativizálta a történteket, kijelentve, »Tatárszentgyörgy, Nagycsécs és Olaszliszka áldozatai ugyanannak a gyűlöletnek az áldozatai, és ugyanúgy jár nekik az igazságtétel«, ami csak az igazságtétel szempontjából igaz, egyébként nem: a romagyilkosok az áldozatok etnikai hovatartozása, származása alapján öltek, eltervezetten, hidegvérrel.

Az üzenet azonban nagyjából átjött: azt mondjuk, amit kell, de azért ugye értjük egymást. Nincs olyan közbeszéd a romagyilkosságokról, hogy ne lenne rögtön mögétéve egy »na de ott volt Olaszliszka«, egy »és a Cozma-gyilkosság?«, egy »na és a cigányok mit követnek el ellenünk naponta?«, megfogalmazva széles dolgozói tömegek azon elvárását, aminek a lelkész kormányzati tényező kész megfelelni.

Persze vette a lapot a lakájmédia is, azt a lapot, amelyen az állt, hogy a szocialisták vezetői / háttéremberei / titkosszolgálata / holdudvara morálisan képes volt megrendelője, felbujtója, haszonélvezője lenni a romagyilkosságoknak. A Magyar Hírlapban szegény Stefka István azt írta, »Aztán jöttek a cigányokat gyilkolók titkosszolgálati segédlettel«, ami egyértelműen megrendelői viszonyt feltételez. Pilhál Tamás a Magyar Nemzetben ugyanezt állította, egy másik cikkében kauzális összefüggést sejtetve Gyurcsány Ferenc bírósági megjelenése és Csontos István negyedrendű vádlott »elnémulása« között, plusz mindkét cikkében hitelesnek fogadta el Mohácsi Viktória konspirációs teóriáit Gyurcsányék kvázi megrendelői szerepéről (»állami tisztségviselőknek is közük lehetett a gyilkosságokhoz«).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. augusztus 25. 09:29
A HVG a köztársasági elnök után a magyar népet akarja leváltani,mert nem akarnak néki szót fogadni: az Istennek se azt akarják siratni, amit a HVG nékik elő akar írni.
Csigorin
2013. augusztus 23. 16:51
"hogy ne lenne rögtön mögétéve egy »na de ott volt Olaszliszka«, egy »és a Cozma-gyilkosság?" mert talan nem volt? meg a tobbi sokezer aminek neve sincs a sajtoban...
atila68
2013. augusztus 23. 16:28
Eddig eszembe sem jutott László, de most, hogy így említed ott volt ugye Olaszliszka és a Cozma-gyilkosság.
Text adósság
2013. augusztus 23. 15:15
HVG? Lapozzunk! Prutty!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!