Az eltűnt cigi nyomában

2013. augusztus 21. 13:31

Dohányboltot kerestem fél Magyarországon augusztus huszadikán, gyalog, autóval, benzinkutak mellett, teszkók árnyékában és végül már bárhol, ahol fényeket láttam.

2013. augusztus 21. 13:31
Tóta W. Árpád
hvg.hu

Lázár Jánosnak persze bizonyára van otthon elég szivarja, és hát ebben a szorult helyzetben nem meglepő, ha azon kapja magát az ember, hogy Lázár Jánosra gondol, ahogy gonoszul röhögve figyeli kémműholdakról a cigi után rohangáló, riadt kis magyarokat, aztán húsos ujjaival szivarért nyúl. És hogy milyen vicces lenne, ha az egyik szivarba Jerry egér becsempészne egy ACME feliratú dinamitrudat, ami most felrobbanna, és öttéhasítaná Lázár János fejét.

Mindebből persze az a tanulság, hogy nem szabad rászokni a cigarettára, gyerekek. Ilyen végletes indulatokat válthat ki a megvonás. Pedig Lázár János útjai kifürkészhetetlenek, és a gyilkos álmodozás közben észre sem vesszük, mennyi jó történik velünk általa.

Mert lehet, hogy trafikot nem találunk Győr peremén, de a kávé és a jó szó mellé kisegít a rokonság egy pakli ajándékcigivel. A cigaretta nem volt eddig jellemző ajándéktárgy, most azonban hirtelen megemelkedett a presztízse, hiszen olyat a legjobb adni, aminek a megajándékozott szívből örül. A nemzeti ünnepen Nyugat-Magyarországon egy doboz cigi ilyen tudott lenni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2013. augusztus 21. 18:24
Nemdohányosként hidegen hagy a leszokni képtelen dohányzók dühöngése, viszont ahogyan a játékgépeknél kialakult a feketepiac, itt is megjelent, sőt volt is. A jard meg a NAV néz, mint Rozi a moziban.
hátakkor
2013. augusztus 21. 16:44
Ha a story igaz és TWÁ-nak tényleg gondjai voltak ünnepnapon Pesttől Győrig a napi adagjával, nos akkor már nem volt hiábavaló a trafik-koncesszió megoldás.
neven
2013. augusztus 21. 16:41
Nem kellene annyit bagózni mint a török basa..és akkor nem kellene össze-vissza keresni (még ünnepkor is) a dohányboltokat!!!!!!!!
Pentastar
2013. augusztus 21. 16:30
Tótáról - mint mindig - az jut eszembe, amit Márai a butaságról ír: "...De az igazi butaság meglehetősen ritka, s annál veszélyesebb és reménytelenebb. Az ember természettől értelmes lény. Az igaz, a sötét, a reménytelen butaságot olyan érdeklődéssel kell szemlélni, mint valamilyen ősi és félelmetes természeti tüneményt, mint a kétfejű bornyút, mint a természet egy torz, érthetetlen ötletét,melynek - szó szerint - semmiféle értelme nincsen. Az iagzi butaság feloldhatatlan. Mi hiányzik az ilyen ember lelkében és testében? A Szentlélek vagy bizonyos nedvek, mirigytermékek? A jód? A nemi hormon? Nem tudjuk pontosan. De amit tudnunk kell, hogy az igazi butákat minden módon tanácsos kerülni, feltűnés nélkül védekezni kell ellenük. Ne akard meggyőzni az ilyeneket, mert nem jóindulatúak. A kedves, szegény hülyék jóindulatúak; a buta ember rosszindulatú. A hülyék Isten szegény gyermekei; a buták a pokol szövetségesei. A végzet ők, el kell viselni."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!