2006-ban a hatalom terrorcselekményt hajtott végre

2013. szeptember 21. 09:44

Gyurcsány Ferencnek kutya kötelessége lett volna leállítani a terrort. Ehelyett ez a hibbant Néró a mai napig „példamutatónak” nevezi a történteket. Interjú.

2013. szeptember 21. 09:44
Morvai Krisztina
MNO

„Tizennégy egykori és jelenlegi rendőri vezető ül a vádlottak padján a 2006. őszi katonai bűncselekmények miatt a Bene–Gergényi-perben. Ön a keddi első tárgyalás előtti tüntetésen bohózatnak nevezte az eljárást. Miért?

Ahhoz képest, amit 2006. október 23-án a saját szememmel láttam, amikor halálfélelemben menekültem a gyermekeimmel a lovasroham és a gumilövedékek elől a Károly körúton; mindahhoz a sok borzalomhoz képest, amit a Civil Jogász Bizottság tagjaként az áldozatoktól, megkínzottaktól hallottam – szóval a hét évvel ezelőtti véres valósághoz képest ez a mostani büntetőeljárás semmi. Szinte semmi. Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök álláspontjához hasonlóan én is úgy gondolom: 2006 őszén a hatalom terrorcselekményt hajtott végre. Szeptember 19-től kezdődően szisztematikusan megfélemlítették, rendőri erőszakkal terrorizálták a hatalom ellen tiltakozókat, az ötvenhatos szabadságharc ötvenedik évfordulóján pedig az erőszak mellett még meg is alázták az embereket azzal, hogy elzárták előlük a Kossuth teret és gyakorlatilag az egész fővárost. A magyar embereket kirekesztették a saját nemzeti ünnepük állami megemlékezéséről azzal az ürüggyel, hogy a térre külföldi delegációk érkeznek. A magyarok nem kellettek, csak a külföldiek. Van ebben valami szimbolikus. (...)

Nem állt volna gyenge lábakon a terrorvád a bíróság előtt? Van rá elegendő bizonyíték? Hiszen nem hallottunk olyan rendőri vagy politikusi beismerő vallomásról, miszerint központi utasítást adott volna bárki a vérengzésre, embervadászatra, fogdai kínzásokra – még ha a valóságban ez történt is.

Az ügyészségnek alapvetően más irányban kellett volna elkezdenie a nyomozást, hogy ezt bizonyítsák. Azt például tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc ott volt a Teve utcai irányítóközpontban. Ki kellett volna vizsgálni, mit keresett ott. Meg azt is, miért nem állította le a terrort, holott az kutya kötelessége lett volna. Ehelyett ez a hibbant Néró a mai napig »példamutatónak« nevezi a történteket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2013. szeptember 21. 19:14
Nem maga a rendőrség brutalitása a megdöbbentő, hanem az, hogy provokálták a tüntetőket.
Krupp Skya
2013. szeptember 21. 15:51
"Nem tudnák újra lejátszani még ha akarnák sem. Biztos akarnák, de a baloldalon nincs ilyen álarcos molotov-koktélos csürhe, aki nekimenne az MTVA székházának hogy felgyújtsa. Ott a legradikálisabbak azok, akiknél nagyméretű transzparens van." A baloldal mindig tiszta eszközökkel harcolt, az Auróra ágyúcsöve is tiszta volt amikor Lenin elvtárs elsütötte, és Kovács Laci bácsi alsónadrágja is tiszta volt mielőtt Kovács elvtárs elsütötte.
Monkey4you
2013. szeptember 21. 14:17
Hú de sok ma a hibbant Néró!!! A valóságban meg csak büdös rohadt komcsik!!!
tatka46
2013. szeptember 21. 14:02
Na egy elmebeteg nőre beindultak a szintén elmebeteg náci trollok. Milyen szép látvány volt a részeg tömeg, ostromolta a tv székházat, mintha azok csináltak volna valamit. Autók égtek, szép látvány a náciknak, hülyék voltak a rendörök , sokkal több szét verte volna a randalírozó csöcseléket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!