Nyelvében alig él...

2013. november 21. 09:21

Szörnyszülött hívószavak, agyunkba döngölő jelzős szerkezetek, megbélyegző szókapcsolatok jöttek a világra.

2013. november 21. 09:21
Hajba Ferenc
NOL

„Kifejezéseinket kisajátítja a politika. A nyelv a kommunikáció helyett a monologizálás eszköze lett, állítja írásában Wilhelm Droste. Merthogy – s ezt már mi tesszük hozzá – Magyarországon mostanában szinte minden közszereplő kizárólag monologizál a közélet, a politika giccses, poros vagy fantáziátlanul szürke hátterű színpadán. A reményeket és illúziókat keltő békés rendszerváltás első éveiben még szörnyülködtünk a politikusok éles, fésületlen megszólalásain, tévévitákban is nyers, szokatlan kifejezésmódján.

A kilencvenes évek elején még (vagy már) a vitakultúrát kértük számon és sirattuk nekikeseredve. Most már nemcsak kultúra, de érdemi vita sincs. A politikai megszólalások favorizált, naponta művelt műfaja a személytelen közlemény lett. A párbeszédet máshol jellemző szenvedély gyűlöletté silányult. Szörnyszülött hívószavak, agyunkba döngölő jelzős szerkezetek, megbélyegző szókapcsolatok (bukott baloldal, maffiakormány) jöttek a világra.

Ezeknek a sokszor hamis, nem titkoltan bántó, kikezdő szándékú üzeneteknek a szókészlete, nyelvhasználata az, amit manapság a közélet iránt érdeklődve olvasunk és hallunk. Párbeszéd helyett otromba, kategorikus minősítések. Igazi létformája a monológ, ami jobbára eszement közleményekben ölt testet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2013. november 21. 13:25
Természetsen ezeknek a szörnyszülötteknek az egyik oszlopos gyártója a Népszabadság. Kár pont ott vernyákolni, ahol minden, ami magyar szar és provinciális.
sellafield1957
2013. november 21. 11:00
a reklámokra adott válasz pedig, nyilván kitér nemcsak a semmitmondó tartalomra (hazudozz anyádnak) , hanem a műfajra is : rakd anyádba a reklámjaidra épített hatalomszerzést mint módszert ...nekem se a tartalom nem kell se a forma mert az árulás árulással jár tudom jól , ahol árulnak ott elárulnak
sellafield1957
2013. november 21. 10:51
a politikai "kommunikáció" csak annyira párbeszéd mint a reklám: semennyire
korona
2013. november 21. 10:36
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------------- Még egyszer Radnóti Miklósról alias GLATTER MIKLÓS Szenteljünk hát pár sort Radnótinak, akiről úgy tűnik, a Nem tudhatom című versén kívül mást nem nagyon szokás ismerni. Először kezdjük ott, hogy "Radnótit" nem Radnótinak hívták. Glatter Miklósként látta meg a napvilágot, zsidó családból. A '30-as években nagyapjának szülőfaluja, Radnót után vette fel új nevét, ami végül hivatalosan Radnóczi lett. 1945-ben felesége kérvényezte ugyan, hogy a Radnóti nevet használhassa a hazatérő költő, aki azonban soha nem tért többé haza. (Alábbiakban az egyszerűség kedvéért maradunk a Radnóti névhasználatnál.) Zsidóságát illetőleg, mint oly sokan, meghasonlott önmagával. Tiszta zsidó származása ellenére megtagadta zsidóságát (tehát a zsidók feleslegesen sipákolnak miatta, adott esetben meg is tagadta a szolidaritást), ami azonban mégis áthatotta életét. Nem csupán a korhelyzet szabta sorsát, de szellemiségét is. Művészetéből, lelkiségéből, mentalitásából az végig kisugárzott, megnyilvánult. Kezdve az emberi kapcsolatoktól a politikai orientálódásig. Ahogy fajtársait általában, Radnótit is a baloldali szellemiség vonzott, a liberális és kommunista eszmékkel szimpatizált. A '20-as évek végén már kapcsolatba került a baloldali munkásmozgalmakkal (hazaiakkal és külföldiekkel egyaránt, köztük illegális kommunista szerveződésekkel is) ami korabeli verseiből is visszaköszön. Alapító tagja a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma elnevezésű baloldali diákcsoportnak. A nyomozó szervek látőkörébe is kerül, mint társadalomra veszélyes, baloldali elem. Felesége, Gyarmati Fanni (szintén zsidó) nála is aktívabb kommunista. Bár az adott társaságtól (Rajk Lászlóék) inti feleségét, de nem az eszmeiség, hanem a társaság miatt. "...így néznek ki a mi kommunistáink", de "az igazi robbanó elemek hallgatnak most”. Féltestvére, Erdélyi Ágnes szintén buzgó kommunista aktivista volt. 1931-ben megjelent verseskötete miatt eljárás indult ellene, szemérem elleni vétség és vallás elleni kihágás vádakkal. Kis híján József Attila sorsára jutott, történetesen épp Horger Antal tanár úr kezdeményezett ügyében eljárást a szegedi egyetemen. (Megjegyezzük, József Attilát sem ok nélkül tanácsolta el, tehát Horger Antal nyelvész, tanár - az utókor szabványhoz igazodó emlékezete ellenére - nem egy negatív hős.) A harmincas évek elején többször járt Párizsban, ahol a liberális eszmék mellett a Francia Kommunista Párttal is kapcsolatba került. Itthon szintén hasonló (zsidó, liberális, kommunista) társaságot tud maga körül, együtt ismerkednek a bolsevizmus eszméivel. "Világképem kialakulására nagy hatással volt Marx műve." 1933-ban megjelenő Lábadozó szél című kötetének címlapja kifejezetten marxista ihletésű grafikával jelenik meg. Ez a kötet sok kritikát kapott, többek között Babits Mihálytól. Babitsnak egyebek mellett az az erőltetett népiesség ütötte meg a szemét, ami olyannyira jellemző a magyarnak lenni akaró zsidókra. (Ezt a harsány műmagyarságot szemlélteti Móricz Úri muri című könyve is.) Radnóti jellemző, vérmes zsidó stílusban válaszol. "Ó, emberek! Babitsnak torkát Fojtsa füstként e boldog ének és pöttyentsen fejére fán rejtező madár." Prózában, szintén Babitsról: "Szitává kéne lőni ezt a rohadt diktátort, ezt az idegbeteg átkot a magyar irodalom testén." Bizony ezek a gyöngyszemek is ott vannak a Nem tudhatom vers mellett! Radnóti állásfoglalásait folyamatosan a baloldali szellem hatja át. Elsiratja a perverz, zsidó Freudot, a homoszexuális kommunista García Lorcát, és támogatja a spanyol köztársasági terroristák vérengzését. "De jönnek új hadak, ha kell a semmiből, akár a vad forgószelek sebzett földekről és a bányák mélyéről induló sereg. Népek kiáltják sorsodat, szabadság!" (Hispánia, Hispánia című versből.) És az "új hadak" a "szabadság" nevében országokat forgatnak fel, embereket gyilkolnak halomra, nőket erőszakolnak, és kitűzik a Radnóti által is lobogtatott vörös rongyot! Beszélhetnénk még liberális magánéletéről, felesége tudtával és orra előtt folytatott - és tőle megértést váró - kicsapongásairól, és egyebekről. De talán ennyi elég, hogy a laikusok megértsék, vagy legalább kapiskálják, miért kerül az idealista, istenhívő, antibolsevista hazafiak tisztító tüzére Radnóti? Hát nem a "Nem tudhatom" vers miatt! De zárásként ejtsünk szót az elsiratott, hazafias Radnóti versről is! Mert a dolgozókról és "bűntelen költőkről" (akik a vörös veszedelmet támogatták és kívánták hazánkra) értekező vers hazafisága is erősen megkérdőjelezhető, a negédesen szép bevezető szakasz után következő, "sötét pincékbe bújva" a békét váró sorokat tekintve. Nem kell részletezni, hogy a baloldali zsidók által várt vörös felszabadulást mit hozott - és mit vitt le a pincékbe? Nektek ez hazafias - nekünk nem! Horváthi Béla
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!