Változó idők

2013. november 22. 17:31

Ami korábban unortodoxnak, szokatlannak számított, az ma széles körben használt válságkezelési koncepció lett.

2013. november 22. 17:31
Szabó Anna
MNO

„Először nyomdai hibát gyanítottam, amikor a globális neoliberális eszmék terjesztője, a Financial Times a minap szerkesztőségi vezércikkben ajánlgatta Európának az unortodox gazdaságpolitikát. De nem. Úgy tűnik, ennyit változott a világ 2008 óta. Ami korábban unortodoxnak, szokatlannak számított, az ma széles körben használt válságkezelési koncepció lett. Mindaz, ami a 2010-es kormányváltás után még szentségtörésnek, a hagyományos gazdaságpolitikai eszköztár semmibevételének tűnt, azt most már jól bejáratott politikaként kezelik. Sőt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde asszony nemrég már attól óvott, nehogy túl korán vezessék ki az unortodox intézkedéseket az egyes kormányok, mert a világgazdasági kilábalás még túl törékeny. Hasonlóképp nyilatkozott az angol jegybank elnökhelyettese és az európai gazdaságpolitikát meghatározó számos más döntéshozó is.

Az utóbbi hetekben megjelent kedvező magyar gazdasági adatok kétségkívül azokat igazolták, akik – felismerve, hogy a válságkezelés hagyományos receptjei már nem működnek – bátran éltek a szokásostól eltérő technikákkal. Emlékszünk, mekkora ellenállásba ütköztek. Itthon a baloldalnak nevezett neoliberális politikai pártok még elakadt lemezként erőltették a Nemzetközi Valutaalap akkor már rég lejárt receptjét, ami igencsak egyszerű volt: megszorítások az egyik oldalon, a másik oldalon pedig – semmi. Így lett Görögország és Ciprus IMF-programja is a valutaalap történetének legnagyobb baklövése, amit már nem is lehetett takargatni. Be kellett ismerni, ez volt a kisebb rossz. Az Európai Bizottságnál mint a multinacionális nagyvállalatok érdekkijárójánál szintén ellenállásba ütközött az azóta 90 százalékban teljesült Széll Kálmán-terv jó néhány, nem konvencionálisnak számító eleme. Az elmúlt évek bebizonyították: amit a fejlett államok kormányai a gazdaságélénkítés terén tettek és tesznek, az cseppet sem nevezhető hagyományosnak. Sorjáznak az állami mentőcsomagok (és már rég nemcsak a bajba jutott bankoknak, hanem) a termelő és szolgáltató szektorok mentőövet igénylő egyes nagy szereplőinek is. A szinte monopolhelyzetben lévő mamutvállalatok vezette kiugróan nyereséges szektorok különadóit és a bankadót egyre több országban fizettetik. Hódít a hajdan kiátkozott protekcionizmus, és az állami beavatkozások soha nem látott mértéket öltenek. A leglátványosabb közbelépés kétségkívül a munkaerőpiacon történt, amit a 2004-ben és 2006-ban csatlakozott uniós államok közül mindenhol alkalmaztak (nálunk munkahelyvédelmi programként vezették be).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. november 23. 10:46
Az államok felismerték, hogy attól lehet többet elvenni, akinek van. Akinek nincs, attól meg nem lehet, bárogy is erőlködnek!
IgazságosIzomViktor.
2013. november 23. 09:33
Tévedés!Nincs itt semmiféle csoda válságkezelés!!Ez is hazugság.Orbán egy áldemokratikus gnómot hozott létre,és épít,aminek szerves része a propaganda,és a hazudozás.És mivel diktatúrának nem nevezheti,elnevezte unorthodoxiának.Egyszerűen csak erről van szó.És erőszakosan,ostobán nyomatják hogy amit csinálnak az 100%ban kiváló,és sikeres,és akárki akármi mást mond az csak téves lehet.Ez is hazugság.De ostobaság is.Hatalmas áldozatok árán 28 országból a 12-14edikek vagyunk a gazdasági növekedés tekintetében(átmenetileg),a vásárlóerő tekintetében(életszínvonal)26.ak.Szerintem ez utóbbi a mérvadó egy átlagember számára.Ez a 26.hely pedig egyértelműen egy dolgot jelez:az úgynevezett gazdasági sikereinket az emberekkel fizettetik meg!!
tabakur
2013. november 22. 21:53
"Így lett Görögország és Ciprus IMF programja is a valutaalap legnagyobb baklövése"-Anna nem szoktál újságot olvasni? mert a Görögök kifele jönnek a recesszióból .Ehhez meg mit szólsz? Pedig ők aztán valóban benne voltak.
Serio
2013. november 22. 19:22
Amúgy szívesen látnék egy linket a kérdéses FT cikkre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!