Alkonytájbíró

2013. december 14. 10:57

A nyugati értékek megkoptak, a tulajdonjog már nem abszolutizálható?

2013. december 14. 10:57
M. Tóth Balázs
hvg.hu

„A nyugati értékek megkoptak, a tulajdonjog már nem abszolutizálható. A strasbourgi bíróság nem mérce. Az Alkotmánybíróság hatásköreinek elvonása értelemszerűen következett a mostani válságból. Nem egy liloid csudabogár vagy extrémista hőzöngő látja így, hanem egy valódi alkotmánybíró. (...)


Végül arról is érdemes megemlékezni, hogy Dienes-Oehm Egon szerint 2010-ben gazdasági szükséghelyzet, államcsődveszély volt, ami igenis indokolttá tett rendkívüli intézkedéseket, például az Alkotmánybíróság kitiltását a közpénzügyekből. Szerinte a szabadversenyes gazdasági modellünk megbukott, át kellett adnia a helyét az erős kézzel vezérelt centralizált piacgazdasági modellnek.

Nem tudok erre jobban reagálni, mint Sólyom László tette, aki úgy érvelt: valódi szükséghelyzet és tényleges államcsőd nem 2010-ben, hanem 1990-ben volt, az Alkotmánybíróságnak vagy a kormánynak mégsem jutott eszébe az új alkotmány felfüggesztése. És akkor nem szabadságharcot vívtunk Európa ellen, hanem igyekeztünk bebizonyítani Európának, hogy a megelőző 40 év ellenére képesek vagyunk civilizáltan és alkotmányosan viselkedni.

Úgy tűnik, ma tényleg más idők járnak errefelé. Bealkonyult.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. december 15. 15:16
A gazdasági hangulatindex emelkedése Európában a hazai az egyik legerősebb. Talán nem véletlenül.
nyugalmazott tanár
2013. december 15. 15:14
Ha nem elég meggyőző, akkor nézzük ezt, ugyanonnan. Gazdasági hangulatindex (2012. Dec. –2013. Nov) Index, szezonálisan kiigazítva 2012. D 2013. N Eurózóna (17 ország) 88,0 98,5 EU–27 89,3 102,1 Belgium 89,8 103,1 Bulgária 95,3 95,0 Csehország 87,4 97,0 Dánia 96,7 107,6 Németország 96,6 105,7 Észtország 101,8 103,8 Greece 86,9 91,2 Spanyolország 87,7 96,0 Franciaország 89,6 95,2 Horvátország 95,9 96,7 Olaszország 83,6 93,9 Ciprus 73,5 84,6 Lettország 104,9 104,4 Litvánia 101,5 102,3 Luxemburg 78,9 93,2 Magyarország 93,1 110,9 Málta 98,4 110,1 Hollandia 85,3 96,4 Ausztria 92,6 101,4 Lengyelország 86,7 92,1 Portugália 81,1 94,0 Románia 95,8 95,3 Szlovénia 86,0 91,8 Szlovákia 87,4 93,0 Finnország 92,8 94,5 Svédország 94,6 107,6 Nagy-Britannia 97,1 115,2
IgazságosIzomViktor.
2013. december 15. 13:16
Úgy veszem észre hogy a nyugat,az Únió a magyarországi történésekkel pontosabban nem történésekkel kapcsolatban nagyon bölcsen és helyesen visszafogott,és "nem beleszóló".Megvárja amig beszabályozzák magukat a folyamatok.Be is fogják de lehet hogy azokhoz jó pár év kell még. Mindenesetre titokban megmosolyoghatják ahogy Orbán most már hetente üzenget nekik hogy nem tudják kezelni a válságot,csak mi magyarok tudjuk.Meg osztja az észt világszerte hogy hogyan kell gazdaságot irányítani.Mindezt egy olyan országból,amely Orbán uralma alatt hátulról a 3.helyre került a vásárlóképességi listán,ahol a közmédia az 50 es években él,és ahol következmény nélkül lopnak el 300 ezer milliárdnyi magánnyugdíjat,és következmények nélkül hallgathatnak róla.
magnamater
2013. december 15. 03:57
Ugyan, mi volt, amit hoztak, és aminek fejében majdnem mindent elvisznek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!