Ezek a fiatalok

2014. január 11. 09:38

Már megint baj van a magyar fiatalokkal. Passzívak, elkényelmesedtek, ülnek otthon az anyjuk szoknyája mellett, dörzsölik a tenyerüket a családi tűzhely rezsicsökkentett melegénél.

2014. január 11. 09:38
Hajba Ferenc
NOL

Azt is megnyugvással vehetjük tudomásul a vizsgálat alapján, hogy bármennyire huhognak, kárognak is az ellenzékiek és a független gondolkodók: a magyar fiataloknak csak a 23 százaléka tartja valószínűnek, hogy néhány éven belül külföldön munkát vállal.

A kutatók – nyilvánvaló propagandisztikus éllel – azt is leszögezik a tanulmányban: »A migráció kutatásánál fontos megemlíteni, hogy az esetek többségében nem eleve letelepedési szándékú kivándorlásról beszélhetünk«. Ha pedig mégis ez lenne a látszat, megtoldják azzal: »…még ha az előre nem tervezett esetek egy részében az is történik«.

Úgyhogy inkább azt jegyezzük meg: a vizsgálat szerint a magyar fiatalok mindössze 12 százaléka tudja egyáltalán elképzelni, hogy végleg elhagyja az országot. (Szegény fiatalok, nem elég, hogy passzívak, de még képzelőerejük sincs.) A magyar fiatalok közel felét pedig a hazaszeretet tántorítja el a külföldi munkavállalástól. Jókaitól tudjuk: »A haza nem oszt ajándékokat, a haza áldozatokat követel.« Helyben vagyunk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NeMá
2014. január 11. 10:08
Nézzenek körül! Magyarországról számottevően kevesebb a kivándorló mint a környező országokból. Az angolok is valahol a lista végén emlegetik! Az emlegetett 500e kivándorlóból szerintem 400e Gyurcsányék miatt húzta a csíkot :)
OberEnnsinnen
2014. január 11. 10:02
Miért érzem úgy: a Népszabadság akkor lenne elégedett, ha az összes magyar fiatal elhagyná az országot, s valamely lánglelkű demokrata szavára (Bajnai lenne az, esetleg M. A., vagy maga Igazmondó Ferenc)- a Dunán jőve - már Győr környékén elhangozna Aurórájuk ágyulövése... A Népszabadság pedig kiküldött (Győrtől Bp.-ig) tudósítói híreit folyamatosan különkiadásokban üvöltené: Jönnek, közelednek, már csak 45 kilométer Budapestig. Ahol nem kap az Aurórájuk kellő tiszteletet a helyiektől, nem haboznak leadni a legendás jelet...
balbako_
2014. január 11. 09:51
Ez a Népszabadság íróinak és olvasóinak a nagy bánata. (Talán emlékeznek arra - már aki bír ezzel a képességgel - hogy 1-2 éve 500 ezer kivándorolt szegény nyomorgó ifjúról nyálzottak derék szemellenzékiek és ennyien csak Angliába! Ugyanennyit mondtak Németországba. Aztán ezzel elhallgattak. Most 200 ezerről szól a fáma ami ugyebár mégsem félmillió, de ebből is hányan jönnek, jöttek vissza? És most ez a statisztika! Hiába a szegény embert az ág is húzza. (Vagy inkább a hazug embert hamarább utolérni, mint a sánta kutyát...)
Oldgóbé
2014. január 11. 09:50
A Népszabaccság még él???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!