Áder is beszállt a paksolásba…

2014. február 11. 11:04

Áder nemhogy az alapvető közjogi ismeretekkel nem rendelkezik, még az állampolgári fellépések között sem tud különbséget tenni.

2014. február 11. 11:04
Antal Attila
Antal Attila
Idea Intézet

„Érv 1: »Megállapítottam, hogy a törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, visszaküldésének egyetlen feltétele sem adott. Ezért a törvényt a mai napon aláírtam és kihirdetését elrendeltem.«

Összekeveri a szezont a fazonnal: ugyanis ha nincs alkotmányos aggálya, akkor nem visszaküld (értsd: politikai vétó), hanem nem küldi meg az Alkotmánybíróságnak. Vagyis a »visszaküldéshez« nem kell alkotmányos aggály. Az csak hab a tortán, hogy nem elrendeli a kihirdetést, hanem gondoskodik arról.

Érv 2: »Megállapítottam, hogy az alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontja alapján nem lehet népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Ilyen kezdeményezést Magyarország egyetlen polgára, így maga az államfő sem tehet.«

Mivel még nem hatályos a szerződés egésze, ezért kérdéses, hogy miről is beszél itt a köztársasági elnök! Ugyanis a Szerződés szerint: 4. § (3) »Az Egyezmény... hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter – annak ismertté válását követően – a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett közleményével állapítja meg.« Abból pedig, hogy a kormány üzletéről nem lehet népszavazni egyáltalán nem következik az, hogy a nukleáris energia magyarországi felhasználásáról ne dönthessen a nép!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. április 28. 19:21
Az nem baj,hogy ki nanem az,hogy van.
Necoure Yamakee
2014. április 17. 13:26
te meg ki vagy?
6qwasyx
2014. március 25. 18:09
Antal Attila megállapításai annyira evidensek, hogy azt még egy joghallgató is megtehette volna. Pedig Áder állítólag jogot végzett.
6qwasyx
2014. március 25. 18:09
http://cink.hu/az-eddigi-legjobb-szarvas-az-indexen-a-terdelo-ader-1520478625/@szilylaszlo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!