Törvényt csak úri szabótól

2014. február 06. 08:41

Na vajon melyik háziállatkának osztják a szerencsejátékokat? Mert egészen nyíltan üzérkednek a befolyásukkal.

2014. február 06. 08:41
Domány András
hvg.hu

„Az az átlátható szervezet minősüljön megbízható szerencsejáték-szervezőnek, amely egyebek mellett »valamennyi közteherre vonatkozó bevallási- és fizetési kötelezettségének eleget tett, és egyszer sem esett 90 napot meghaladó késedelembe«, továbbá »egyik bankszámláján sem volt 500 ezer forintot meghaladó azonnali beszedési megbízás az adóhatóság részéről, illetve működése során ilyen értékhatárt meghaladó végrehajtási eljárás nem indult ellene«. Ezt javasolja az országgyűlés költségvetési bizottsága a választás előtti véghajrában. Igaz, egy olyan törvényjavaslathoz csapja ezt hozzá érdemi indoklás nélkül, amelynek a témához semmi köze, és a vita lezárása után, amikor hozzászólni már nem lehet, csak szavazni, de ezt már megszokhattuk. Érdekes viszont, hogy minek a helyébe lép ez a szöveg: a 2013. november 4-én elfogadott törvényben még azokat zárták ki a megbízhatók köréből, akik 30 napnál többet késtek az adófizetéssel, és bármilyen összegben volt ellenük beszedési megbízás vagy végrehajtási eljárás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. február 06. 12:14
"Törvényt csak úri szabótól" Így hát a közelébe sem engedünk benneteket. Nyugi. És takarodó.
Fici7
2014. február 06. 11:00
Szerencsejáték szervetés is megy a haveroknak. MUTYI!!! MUTYI!!!
Peter8811
2014. február 06. 10:51
Andriska, HVG? Ezzel az erővel írhatnál az Ezeregy Éjszaka Meséiben az jobban hihető mint ti.
pierre bayle
2014. február 06. 09:45
Ne haragudj, ti itten fidesz-szimpatizánsok vagytok, rendben. Szavazzatok rájuk, oké, szívetek joga. De ugyanakkor honpolgárok is vagytok, s mondjuk nem ártana nektek és hozzád hasonlóknak is felvonniuk a szemöldöküket, esetleg valahogy kifejezniük a nemtetszésüket a legbotrányosabb lopásoknál és aljasságoknál. Közös érdekünk ugyanis, hogy a politikai elitünk ne szemtelenedjen el teljesen, márpedig ha mindent, de mindent benyaltok tőlük, akkor ez lesz. Illetve már ez van. Magánnyugdíj, trafik, tankönyv, szerencsejáték - mindig találtatok valami indokot arra, hogy ez miért jó is a hazának, s a gépezet egyre szégyentelenebb. Ez nektek sem jó, a ti országotok is... Én ballib szimpatizánsként az elmúlt nyolc év alatt hangosan kommenteltem a korábbi disznóságok ellen, s büntiből az LMP-re szavaztam. Ti meg térdeltek és tátott szájjal néztek felfelé, s böfögitek vissza, amit Habony kitalál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!