Hogyan lesz itt egyszer demokrácia?

2014. február 14. 12:31

Az alkotmányos rend helyreállítására vonatkozó elképzeléseket azért kell szövegbe önteni, hogy ezúttal ne csak szlogenszerűen megfogalmazott ígéretek hangozzanak el.

2014. február 14. 12:31
Heindl Péter
hvg.hu

Joggal merül fel a kérdés, van-e esély a választásokig hátralévő időben mindezt keresztülvinni. Amennyiben nincs, úgy mi értelme ilyesmikkel előállni? Először is, ne vessük el, hogy meggyőzhetők a magukat demokratikusnak valló pártok, ám, ha nem, úgy kiderül elkötelezettségük őszintesége, és ez esetben bemutatható az őszintétlenség következménye is. Az, hogy ha a posztkommunista kor nálunk hagyományosan a lenini pártfegyelem alapján működő pártjai képtelenek is a demokrácia megmentésére, akkor sem veszett el hosszú távra a demokrácia ügye. Léteznek ugyanis olyanok is, akik képesek minden mást megelőző célként maguk elé tűzni a demokrácia válságából való kiút megtalálását. S készek e cél érdekében már most befolyást gyakorolni a választások kimenetelére, még ha ez eredeti szándékaikkal éppen ellentétesnek tűnik is.

Ebből akár egy mozgalom is kinőhet, amelyik bebizonyíthatja: igenis lehetséges olyan politizáló közösség Magyarországon is, amelyik képes a nyílt, konstruktív diskurzusra, a politikai partner „ellenségként” kezelése érdekében fenntartott katonás pártfegyelem felszámolására. Megmutathatja azt is, hogy létezhet olyan, civil indíttatású politikai irányzat, mely képes a különböző történelmi hátterű és érzékenységű polgárok lelkében hordozott történelmi sérelmeket nem negligálni, de nem is kijátszani azokat egymás ellen, hanem szembenézni valamennyi, történelmi gyökerű sérelemmel, s az azokért való felelősségünkkel. S talán képes lehet ez a mozgalom arra is, hogy empátiával folytasson partneri dialógust a politikai paletta bármelyik irányában elkötelezett demokrata polgártársunkkal, s velük együtt keressen megoldást közös ügyeinkre. Mindezt azokra az alapértékekre alapozva, amelyeket legalább 1848 óta nagy többségünk magáénak vall. Ha tehát mást nem is érne el a kezdeményezés, akkor is példát mutathat arra, hogy lehetséges a jelenleg megszokottnál lényegesen demokratikusabb politikai gyakorlatot folytatni. Ez sem kevés.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiddush Hashem
2014. február 14. 17:43
"Hogyan lesz itt egyszer demokrácia?" Úgyhogy a Heindl Péter félék Aliyahznak Izraelben és ott kiélik a demokrácia igényüket a sajátjaik között, ha mások között ezt keveslik.
Wendriner
2014. február 14. 16:51
"Hogyan lesz itt egyszer demokrácia?" Már van , sőt koalicióban(DK) , vagy mégsem?!
kjkj945
2014. február 14. 15:07
HP ""Hogyan lesz itt egyszer demokrácia?"" Sehogy, amíg nem lesz nagytakarítás!!
bumburi
2014. február 14. 15:06
Gyurcsánnyal demokrácia ? Ez azért röhej. A magukat demokratikusnak tartó politikai erőknek erkölcsi kötelesége lenne elhatárolódni a volt szemkilövető diktátortól. http://nlgy.blog.hu/2014/01/23/a_baloldal_hatarolodjon_el_gyurcsanytol Gyurcsány jobbkeze Vadai Ágnes, a múlt héten nyilatkozta hogy titkosszolgálati eszközökkel kellene fellépni a másképp gondolkodókkal szemben. Egy demokrata ilyet nem mondhat. Persze a cikkben szereplő szervezetek és elődjeik, az elmúlt húsz évben is csak egy külföldről irányitott banánköztársaságot tudtak gründolni, amihez kár volna visszatérni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!