Új szavak, régi szelek

2014. február 21. 10:17

Az EU következő tagja nem az éppen tárgyalási folyamatban lévő Nyugat-Balkán országok, Izland és Törökország közül kerül ki, hanem Skócia lesz.

2014. február 21. 10:17
Orbán Endre
Ars Boni

„Nemzetközi jogi értelemben a függetlenségi népszavazások az államutódlás területére vezetnek, mely alapvetően az 1978-as és az 1983-as bécsi egyezményeket öleli fel. Mivel mindkét népszavazás a kiválás esetét idézi elő, az bizonyos, hogy az elődállam folytatja saját államiságát, míg a kivált terület a nemzetközi jog új alanyává válik. Azonban sem az Egyesült Királyság, sem pedig Spanyolország nem részese a szerződéses viszonyok területét szabályozó 1978-as egyezménynek (illetve az állami vagyonban, az állami archívumokban és az államadósságban való utódlást szabályozó 1983-as egyezménynek sem), így a szerződés fő elveit pusztán orientáló okokból érdemes felidézni: a szöveg kiválás esetére a folyamatosság elvét részesíti előnyben, szemben az ún. tiszta lap elvével, melyet a gyarmati sorból függetlenné vált államok számára dolgoztak ki.

Az államutódlási jogterület azonban nem követ teljesen egységes gyakorlatot, így a tisztázás érdekében »váló felek« utódlási szerződést kötnek, az utódállamok pedig egy külön utódlási közléssel jelezhetik, hogy mely szerződések hatályát szeretnék fenntartani. Vannak azonban egyértelműen bonyolult kérdések is, mint a nemzetközi szervezetekben való tagság. A gyakorlat szerint ugyanis kiválás esetén nincs automatikus tagság szerzés, az új jogalany elfogadása a nemzetközi közösség reakciójától függ (így például Montenegrónak is külön kellett kérnie felvételét az ENSZ-be).

Természetesen mindez az Európai Uniós tagság miatt érdekes. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Bizottság is megszólalt. Barroso már korábban is finoman utalt a szeparatista folyamatokra és kijelentette, hogy minden újonnan létrejövő államnak (újra?) kérnie kell felvételét az Európai Unióba. Február 16-i londoni látogatásán pedig már jóval konkrétabban fogalmazott és majdnem lehetetlennek minősítette, hogy a független Skócia elnyerje mind a 28 jelenlegi EU tag támogatását a csatlakozási tárgyalások során.

Így végső soron az EU tagság is a népszavazások során megfontolandó szempontok közé kerülhet. Egy ellenszavazatra ugyanis biztosan számíthat a független Skócia, mégpedig Spanyolországéra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. április 28. 19:44
Az EU következő tagja nem az éppen tárgyalási folyamatban lévő Nyugat-Balkán országok, Izland és Törökország közül kerül ki, hanem Skócia lesz. Ez a pofáncsapás már nagyon időszerű Angliának. Talán egy kicsit lelohasztja a mérhetetlenül nagyra nőtt egójukat. És visszafogja a világot rabló ténykedésüket. De nem lepne meg, ha egy lavinát indítana el a Brit Nemzetközösségben.
balbako_
2014. április 10. 14:35
A szőnyeg alá söpört problémák előkerülnek.
Jancsipapa
2014. március 19. 10:32
Izland már csak azért se ,mert visszavonták a csatlakozási kérelmüket .
gyurmandia73
2014. március 19. 10:31
Sőt. Ide rozsdás bökőt ha a románok és tótok sem szavaznák meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!