Össztűz Brüsszelből

2014. április 25. 07:17

A konfliktus Brüsszellel természetes dolog.

2014. április 25. 07:17
Nánási Tamás
MNO

A fentiekből az következik, hogy a konfliktus Brüsszellel természetes dolog. Ha több van belőle, az arra is utal, hogy az érintett tagország – jelesül hazánk – a jogait is igyekszik komolyan venni a kötelezettségei mellett. Nem baj az sem, ha munkát adunk az Európai Bíróságnak, hiszen már arra is volt példa, hogy e jogi fórum előtt fújt visszavonulót – a távközlési különadó ügyében – a bizottság. Ha pedig a magyar szabályozásról derül ki, mely elemeiben ütközik a mindennapi életünket is egyre inkább befonó uniós joganyaggal, az esetek többségében bizonyára lehet találni olyan megoldást, ami az eredeti szándékot – a magyar érdekek védelmét – nem érinti alapvetően.

Csak ha a plázastopnál maradunk: úgy hallani, a közös európai terepen fifikásabban mozgó nyugati országok nagyvárosai a környezet- és az épített örökség védelmének jelszavaival nagyobb sikereket értek el. Nálunk is az ügyesebb megoldások és a finomhangolás időszaka következhet. A lényeg, hogy az erő és a lendület mellett ne veszítsük el a legendás találékonyságunkat sem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2014. április 25. 09:29
Ezzel is az a probléma, mint számtalan más Fidesz-EU csörte esetében, hogy elméletileg lehetne korlátozni az EU szabályai szerint is a plázák építését, gyakorlatilag ehhez nem elegendőek a fideszes légből kapott, ötletszerű kommunista módszerek és intézkedések, hanem megfelelő fogyasztóvédelmi/versenyjogi jogszabályokat kellene alkotni, amelyek alapján már EU-kompatibilis módon lehetne plázastopot elrendelni. Csakhogy egyrészt akkor ezekbe a jogszabályokba a haveri kutyás fideszes/szocialista befektetők, üzletfelek is megüthetnék a bokájukat, másrészt és ez a legfontosabb, ezen EU-kompatibilis jogszabályok megalkotásához EU-kompatibilis törvényhozókra és legfőképp tapasztalt szakemberekre lenne szükség. Ezzel az inkompetens Fidesz-MSZP posztkommunista söpredékkel nem tudunk érvényesülni az EU-ban, ez az elmúlt legkevesebb egy évtized plusz a csatlakozási tárgyalások alapján már teljesen nyilvánvaló... Össztűz Brüsszelből a fenéket, ismerni kéne a lehetőségeiteket, elvtársak, és azokat kéne kihasználni végre... a permanens „ez a szabadságharc lesz a végső” kampányolás helyett...
Netuddgi
2014. április 25. 09:15
Én meg pont úgy gondolom, hogy a lassan, és az európaiak többségének szándéka ellenére superállammá váló EU-val szemben nem találékonyan, hanem erőből kell szembemenni. Pontosan azért hogy érezzék nem hódolunk be bújtatott neoliberális és kizárólagos ideológiájuknak! Nem csak olyan EU van amilyet ők elképzelnek!
*ufó*
2014. április 25. 08:30
a stadion-stopról mit mond az uniós jog ? ja, hogy olyan nincs is az fasza :)
kaktuszvirág
2014. április 25. 08:08
Szerintem engedni kellene,hogy építsenek amennyit csak akarna.Amikor majd kong az ürességtől és rájönnek,hogy mégsem olyan jó befektetés,mint gondolták.Akkor amikor otthagyják nyilatkozni kellene nekik,hogy vagy lebontják és visszaállítják az eredeti állapotot,vagy fölajánlják ingyenes hajléktalan szállónak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!