A harmadikutas LMP és a nyugatos, kapitalizmusbarát DK

2014. május 25. 11:14

Ahhoz, hogy a demokratikus oldal előbb-utóbb megerősödjön, elengedhetetlenül szükség van arra, hogy ne csak az MSZP álljon szemben demokratikus pártként a Fidesszel és a Jobbikkal.

2014. május 25. 11:14
Bauer Tamás
Galamus

„Egykori SZDSZ-es párttársam, Rózsa Mihály egy blogbejegyzésben úgy érvel: ha mérsékelni akarjuk a Fidesz fölényét, és el akarjuk kerülni, hogy a Jobbik legyen a második párt, megelőzve az MSZP-t, akkor az MSZP listájára kell szavaznunk. Az Együtt–PM-nek és a DK-nak amúgy sincs esélye bejutni.

Fordítva is számolhatunk, mint Rózsa. Mivel a felmérések szerint a DK, az Együtt–PM és az LMP a bejutási küszöb körül áll, éppen azzal mérsékelhetjük a Fidesz és a Jobbik fölényét, ha nem hagyunk elveszni 4 százaléknyi szavazatot e három pártnál, ami együttvéve akár 12–13 százalék is lehetne, vagyis e pártok valamelyikére szavazunk. De szól emellett más, hosszú távú megfontolás is. A Fidesz kétszeri kétharmados győzelme, a Jobbik erősödése a demokratikus oldal gyengeségének a következménye. Ahhoz, hogy a demokratikus oldal előbb-utóbb megerősödjön, elengedhetetlenül szükség van arra, hogy ne csak az MSZP álljon szemben demokratikus pártként a Fidesszel és a Jobbikkal. Ahhoz, hogy hosszabb távon legyen a Fidesznek és a Jobbiknak esélyes kihívója, fontos, hogy más megközelítések is jelen legyenek a demokratikus oldalon: a harmadikutas LMP, a nyugatos, kapitalizmusbarát DK és a kettő között álló Együtt–PM. Ezt a lehetőséget tenné kérdésessé, ha e pártok bármelyike nem szerezne mandátumot az európai parlamenti választáson. Ez pedig nagyobb baj volna, mint ha most a Jobbik ugyanannyi vagy esetleg eggyel több mandátumot szerez, mint az MSZP. Ezért azután maradok eredeti szavazási szándékomnál, és ezt javaslom liberális, baloldali és zöld barátaimnak is. Mindenekelőtt pedig, hogy feltétlenül menjenek el szavazni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. május 26. 01:53
Mitől lennének a bolsevisták "demokratikusak"? Ráadásul csak ők.
ormányos csillós
2014. május 26. 00:10
Szánalmas,hogy egy ávós zsidó verőlegény fattya papol a demokráciáról.
tinta
2014. május 25. 20:22
Persze Bauer, demokrata az, akit te annak vélsz, a többi meg nácifasiszta mucsai söpredék, ugye? Ezt kéne már abbahagyni végre mindkét oldalon, mert a FIDESZ szerint meg, aki nem rájuk szavaz az liberálbolsi hazaáruló nemzetellenes csőcselék. Az árokásás sajnos a rendszer változtatás óta folyik, naná, hogy úgy kezdődött, hogy valaki vissza ütött. Számomra a legszimpatikusabb megnyilvánulás Schiffer Andrástól hangzott el Kálmán Olga emlékezetes műsörában, amikor a Szabadság téri emlékmű körül kialakult vitát műbalhénak tartván megmondta, hogy ennél sokkal fontosabb problémák gyötrik a hétköznapi embereket. A Jobbik térnyerésével kapcsolatban minden elhangzik, csak az igazság nem. Pedig egyszerű ez, mint a faék kérem szépen. A Jobbik ott erősödik ahol a cigányság nagy számban van jelen. A kelet magyarországi településeken a közbiztonság nulla, az idősebb generáció szabályos terror alatt él, már templomba sem mernek elmenni, nehogy kirabolják őket fényes nappal, amíg ők misén vannak. Jószágot már nem tartanak,mert úgyis ellopják tőlük, kertet nem művelnek, mert a nevezett népcsoport ellop mindent, mindezen túl pokollá téve hétköznapjaikat a deviáns életmódjukkal. Aztán jön valaki, aki azt mondja nekik, hogy rendet csinál (ez a JOBBIK), foglalkozik a problémájukkal, megoldást kínál rá. Felvonul a Magyar Gárda és mit ad Isten eyg kis ideig rend van a településen. Fokozott rendőri jelenlét, legalább néhány napig-hétig, az élet számukra visszakerül a normális Európai kerékvágásba. A baj csak annyi, hogy nem a munkában megfáradt emberek védelmére vonul ki a rendőrség, hanem a nevezett etnikumot védvén a rasszista szélsőséges elemektől. Tessék kérem elfogadni, hogy a JOBBIK szavazótábora sem nem náci, sem pedig rasszista. A nevezett pártra szavazásuk egy segély kiáltás! Egész egyszerűen az általuk fájóan tapasztalt napi problémákra kellene BÁRMELYIK politikai pártnak felelni. Persze nem úgy, hogy náciknak nevezik őket. Tudom, ez az egyszerűbb út, de sajnos ez csak a konfliktus későbbi kiéleződéséhez vezet, ami szerintem a magyar állam, mint olyan összeomlásához vezet a nem is távoli jövőben, úgy legkésőbb 20 év múlva. Miért? Mert napjainkban is közel millióra tehető a külföldön munkát vállalók száma. A 10 év alatti korosztály etnikai összetétele már most is aggodalomra ad okot. Személyes példámat felhozva:Három gyermekem van, erőmből telhetően taníttatom őket és ösztönzöm is mindegyiket, ha tehetik, hagyják el ezt az országot, mert élhetetlen. Figyelembe véve a cigány népesség szaporodási rátáját, az integrálás lehetetlenségét, az általam említett 20 év múlva nem lesz az országban adót fizető polgár. Az én gyermekeim ugye, meg a velem hasonlóan felelősen gondolkodó emberek gyermekei külföldön dolgoznak majd, itthon ki maradnak nagy számban? Orbán rejtett erőforrásai. Nekik kellene dolgozni, adót fizetni, a nyugdíjakat, családi pótlékokat, segílykéket kitermelni, meg úgy általában egy országot működtetni. Tessenek már belegondolni abba, hogy mi lesz itt! Áramszünet esetén majd Orsós Vendel és brigádja fogja megjavítani a felsővezetéket. Árvíz esetén Kolompár Elemér és teljes családja fog állni a gát tetején. Ha vesekövem lesz, Dr. Kanalas Gáspár vár rám a műtőben. Hát kérem szépen elnézést, egy kissé elkalandoztam, de ez vár ránk. Szép új világ, ugye?
antioxi
2014. május 25. 19:29
Csurka István: "Apák és fiúk"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!