A társcsászár felemelkedése

2014. május 15. 09:00

A Miniszterelnökség minisztériumi rangra emelésével, ami ráadásul a többi minisztérium felett áll majd, a rendszer elérte végső formáját.

2014. május 15. 09:00
Molnár Richárd
Népszava

„Elvben például egy demokratikus jogállam miniszterelnöke nem szólhatna bele, hogy egy államtitkár kit nevez ki az egyik főosztály élére, vagy ki nyerje az egyik tárca által kiírt közbeszerzést. Gyakorlatban viszont elég egy elejtett félmondat a megfelelő embernek a telefonban vagy személyesen, aki aztán továbbítja a Vezér akaratát lefelé. A folyamat gördülékenységét a Vezértől való totális függés biztosítja, amely a  »diszkrétebb« rendszerekben egzisztenciális, a durvábbakban halálfélelemmel párosul. (...)

A Miniszterelnökség minisztériumi rangra emelésével, ami ráadásul a többi minisztérium felett áll majd, a rendszer elérte végső formáját. A szaktárcák Lázár közvetlen utasításait fogják végrehajtani, aki viszont formailag is Orbán Viktortól függ majd. A talán megfáradt kormányfőnek nem kell majd részt vennie a kormányzás napi munkájában, de akaratát bármikor, a lehető leggyorsabban érvényesíteni tudja majd. Kérdés, hogy Lázár hatalmi étvágya megelégszik-e a »társ-császári« szereppel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2014. május 15. 18:18
Lázár még egy fokkal pökhendibb, arrogánsabb, mint a főnöke.Ha nagyon beleéli magát ebbe a szerepbe, Orbán fogja eltűrni sokáig. Szerintem ez egy tudatos kelepce Dzsoninak.
Akitlosz
2014. május 15. 16:25
Reméljük a "császár" hosszú életű lesz! Mert ha nem, és a gátlástalanabb "társcsászár" kerül a hatalom csúcsára, akkor még a vörösök is vissza fogják sírni az "első császárt"!
pkarcsi
2014. május 15. 15:13
Ki ez a nyálképű?Biztosan a Galamus zabi ifjonca,kiadta anépszarának judeai nevelésre.
Locassen
2014. május 15. 14:28
"Elvben például egy demokratikus jogállam miniszterelnöke nem szólhatna bele, hogy egy államtitkár kit nevez ki az egyik főosztály élére," A gyakorlatban viszont minden demokratikus államban megteheti a miniszterelnök, kivéve, ha egy koalíciós szerződés másként rendelkezik. Sőt, igazából a vonatkozó törvényben le is van papírozva, ha nagyon kellene: "37. § (1) A kormánytisztviselők felett a munkáltatói jogokat – törvény vagy a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter rendeletének eltérő rendelkezése hiányában – az államigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője, vagy testület gyakorolja. Törvény eltérő rendelkezése hiányában a munkáltatói jogkör gyakorlása állami vezetőre vagy vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőre írásban átruházható."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!