Bírósági pofon a devizahiteleseknek és a gyülekezési jognak

2014. június 16. 15:34

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság helybenhagyta a devizahiteleseknek a mai kúriai jogegységi határozat kihirdetése idejére szervezett tüntetésének rendőrségi megtiltását.

2014. június 16. 15:34
TASZ
tasz.hu

A TASZ szerint a bíróság a gyülekezési jog sérelmével hozta meg a döntését, amikor helybenhagyta a rendőrségi tiltást. A végzés indoklásából ugyanis az következne, hogy azokban az esetekben, amikor a gyülekezési törvény a bíróságok vagy a népképviseleti szervek működésének súlyos megzavarása esetére lehetővé teszi a rendőrség számára egy tüntetés megtartásának előzetes megtiltását, akkor a rendőrség egyedül az érintett bíróság vagy népképviseleti szerv képviselőjének a nyilatkozatára hagyatkozhatna. Ez pedig azt jelentené, hogy a tiltásról szóló döntést tartalmilag nem a rendőrség hozná meg a körülmények teljes feltérképezése eredményeképpen, hanem az érintett szerv képviselője: a parlament előtti tiltakozások esetében például Kövér László házelnök, vagy mint jelen esetben, a bíróság elnökhelyettese. Annak ellenére, hogy a politikai rendezvények előzetes tiltásával kapcsolatban a törvény kizárólagos hatáskört és felelősséget telepít a rendőrségre, a mai bírósági végzés értelmében mentesülhetne feladatainak, a körülmények teljes körű feltérképezésének és a szervezővel való egyeztetés kötelezettségének teljesítése alól akkor, ha az érintett véleményét kikéri, és az úgy nyilatkozik, hogy a tiltási ok fennáll.

A devizahiteles tüntetések szervezőjének képviselőjeként a TASZ alkotmányjogi panasszal él a bíróság mai végzése ellen, és párhuzamosan az Emberi Jogok Európai Bíróságának eljárását is kezdeményezi annak érdekében, hogy a gyülekezési jog ne legyen kiüresíthető azokban az esetekben, amikor a tüntetők pont a döntéshozókat akarják szembesíteni a véleményükkel.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. július 02. 22:43
ez olyan mintha Adolf Hitler hez kellene fordulni engedélyezni az életmenete tüntetést.:))
Ángyán Páván
2014. június 22. 12:03
A Tasznak meg egy orbitális picsánrúgás.
pitypang1125
2014. június 20. 01:07
Szarfaszúak!Megint vihar a biliben, csak hogy megint hírbe kerülhessen egy ingyenélő tasz-fasz szervezet!
tommybravo
2014. június 20. 01:07
Az egyik sarokban: a devizahitelesek (akiket szeretünk, mert a rohadt komcsik tették őket tönkre). A másik sarokban: OV rendőrsége és bírósága (akiket szeretünk, mert OV). A kötelek mellett: TASZ (akiket nem szeretünk, vagy talán igen, mert most épp a szegény devizások mellett állnak ki). Én már csak pattogatott kukoricát és egy nagy kólát kérek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!