Színház Őszöd után

2014. szeptember 15. 13:06

Az őszödi beszédhez tartozó indoklás szerint azért maradt el a közönség,mert a színház mint műfaj az utcára vonult.

2014. szeptember 15. 13:06
Hajba Ferenc
NOL

Az élet és a színház között következményeiben valóban nagy a különbség. A színházban másként fáj a nézőnek – bár ott is fáj –, amikor embereket dobálnak felszedett utcakövekkel, vagy éppen gumilövedék csapódik egy tiltakozó testébe. Másképp félünk a fékevesztett B középtől, a felgyújtott kukák és autók füstjétől, a vízágyúktól, a gumibotoktól. Másképp törnek elő történelmi emlékképeink saját emlékezetünk mozijában, mint a színházi katarzisok valamennyire mégiscsak távolságtartóbb közegében.Másképp féltjük a nyugalmunkat, nem engedjük el gyerekeinket az esti rendezvényekre, olyankor mi sem megyünk színházba, talán éppen azért, mert ott ugyancsak maga az élet jön velünk szembe. Vagy annak kéne jönnie.

Az őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni hatásos politikai mesterkedések hosszú időre átrendezték az életünket. Nem úgy, hogy azóta igaz szóra vágyunk a politikusoktól, az általunk megválasztott államférfiaktól, s innentől fogva nem engedjük átverni magunkat senkinek. Engedjük bizony. Csupán a díszlet és a főszereplő változott, a szerepből a hazugság ugyanaz, csak beismerés nélkül. A kulisszahasogató ripacskodás ma vastapsot érdemel a politika színpadán. Bennünk pedig annyi változott, hogy most már megválasztjuk, kik verjenek át, kik hazudjanak nekünk. De ők aztán mindhalálig.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. szeptember 15. 17:56
Hajba. Választottad te a radai rossebet. Újabb elkésett őszödözés. Furcsány hitványságát, beteges hazudozását, ripacskodását nevetséges a két utóbbi választási eredményhez hasonlítani. Neked se megy Hujba.
briganti
2014. szeptember 15. 16:12
Ugyan már Ferikém. Ezen nem fogunk hajba kapni.
balbako_
2014. szeptember 15. 14:34
Orbán Viktor azzal fejezte be a miniszterelnöki ülésszak nyitó beszédjére reagáló ellenzéki véleményekre a válaszát Tóbiást hagyva a végére, hogy önöket hányszor fenekelje el a magyar nép? Döbröginek három elég volt. Tényleg hányszor?
puszika
2014. szeptember 15. 14:30
A megroppant baloldal nagyon jól érzi,hogy agóniájuk nyíltan Öszöddel kezdődött.Már nem is tudom hányadik magyarázat ez,amit Hajba a NOL nevében próbál eladni nekünk. A végkövetkeztetésük mindig ugyan az.A jobboldal sem más mint mi. Kedves Hajba elvtárs és Népszabadság! Az emberi meg a politikai értékrendben akkorák különbségek a két oldal kötött,hogy párhuzamot vonni nagy dőreség. Hogy érzékeltessem .Olyan mint ha párhuzamot vonnánk Böjte Csaba atya meg Kunhalmi Ágnes között. Az egyik mérhetetlen emberi szeretettel felruházott,a másik egy büntetett előéletű baloldali politikus. Tessék választani!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!