Az ukrán helyzet nemzetközi jogi megítélése

2014. szeptember 03. 11:30

Oroszország – úgy tűnik – elfogadhatónak tartja a nemzetközi jog legalapvetőbb normájának félre tételét.

2014. szeptember 03. 11:30
Hoffmann Tamás
Mos Maiorum

„Ugyan még távol vagyunk attól, hogy a farkas és a bárány együtt legeljen, de a nemzetközi jogi szabályozásnak is köszönhetően az államok közötti (nyílt) erőszak a főszabályból egyre inkább kivétellé kezd válni, ami az államok döntő többsége számára egyértelműen előnyös. Éppen ezért nyugtalanító nemcsak a kelet-európai térség jövője, de a nemzetközi jogrend szempontjából is, hogy Oroszország úgy tűnik – elfogadhatónak tartja a nemzetközi jog legalapvetőbb normájának félre tételét. A Krím-félsziget annektálása és orosz katonai erők megjelenése Délkelet-Ukrajnában azt mutatja, hogy a Putyin-kormányzat a nyílt katonai erőszakot is hajlandó alkalmazni a geopolitikai konfliktusok rendezése érdekében. Ebben a szituációban a nemzetközi közösségnek egységesen kellene elítélnie az orosz lépéseket és szükség esetén szankciókat bevezetni, különben az államok közötti erőszak tilalmának erodálódása véglegessé válhat.

A szankciók gazdasági hátrányai, vagy egy »etnikailag igazságos« határ megvonásának látszólag akár szimpatikus gondolata nem feledtetheti el velünk azt, hogy milyen hátrányokkal fenyeget a kiszámítható, minden államra egyformán kötelező jogi szabályozás megszűnése. Nem biztos, hogy vissza szeretnénk hozni a XIX. századi állapotokat, ami az erősebb államok korlátok nélküli beavatkozásaihoz vezethetne. Márpedig nem mindig az erősebb oldalán áll az igazság…

Nem gondolom ugyanakkor azt, hogy az ukrán válság kezelése pusztán a nemzetközi jog szabályainak betartásával rendeződhet. Az erőszak tilalmának betartása nem oldja meg az évtizedes (sőt inkább évszázados) konfliktusokat, azt csupán az érintett felek megállapodásával lehet rendezni. A nemzetközi jog nem csodaszer, ami megoldást kínál a világ problémáira, de legalább kijelöli azt a játékteret, amin belül békés úton rendezhetjük konfliktusainkat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kolompár Tarzan
2014. szeptember 03. 22:31
Bezzeg, amikor a minap Izrael egy 400 hektárnyi területet csatolt el Ciszjordániától, akkor mi volt? Az ENSZ BT felmutatta a mutató újját, és jól megrázta! Majd összevonta a szemöldökét, és morcosan megjegyezte: "Ejnye-bejnye! Unom már a zisdók faszságait. Mikor ér már oda az IS és zavarja be az egész bagázst a tengerbe?
hakos
2014. szeptember 03. 21:59
A cikkíró által az oroszokon számonkért alapnorma félretételt az Egyesült Államok szemrebbenés nélkül alkalmazza már egy jó ideje, ha az érdeke éppen úgy kívánja. Sőt még a dunántúlnyi méretű Izrael is simán megteszi az USA-val a háta mögött, ha éppen kedve szottyan hozzá. Ezek után épp Oroszország esetében észrevenni és aggódni kezdeni elég ciki egy tudósember esetében.....
Brigadéros
2014. szeptember 03. 21:41
Nincs ebben semmi különös, hiszen a nemzetközi jogban a nagy államok úgy viselkednek, mint a gengszterek, a kis államok, pedig mint a prostituáltak...
csombor
2014. szeptember 03. 21:37
Általános: miért van az, hogy a hozzászólók legtöbbje jóval értelmesebb a felkent, netán "tudós" bloggereknél? Persze, azért vannak kivételek :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!