Hibázott a rendőrség az internetadó elleni tüntetésen

2014. október 28. 17:33

A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása. Ez nem opcionális lehetőség, nincs helye mérlegelésnek.

2014. október 28. 17:33
Mátyás Ferenc
Ars Boni

„A rendőrök csak hallgattak…

… pedig a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt. Ha az mégis megtörténik, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja (gyülekezési törvény 14. §). A törvény itt sem ad a feloszlatás tekintetében mérlegelési jogkört a rendőrségnek. A bűncselekmény elkövetése megteremti a kellő jogalapot, hogy a rendőrség törvényes kötelezettségének eleget tegyen, ez a vasárnapi rendbontás során azonban mégsem valósult meg, a rohamrendőrök felsorakoztatására is jelentős késéssel került sor. Tehát vasárnap sem a több mint fél órán keresztül folyamatosan elkövetett bűncselekményt nem sikerült a rendőrségnek megszakítania, sem a jogszerűtlen gyülekezést nem volt képes feloszlatni, jóllehet a jogi lehetőségei megvoltak rá. Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, akkor az előzetes figyelmeztetést követően, a tömegnek a helyszínről történő eltávozását nem korlátozva a rendőrség vízágyút, pirotechnikai eszközt, ingerlőgázt, elfogó hálót, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást alkalmazhat (rendőrségi törvény 59. §). Annak, hogy a rendőrség nem tett eleget törvényes kötelezettségének, két veszélyes üzenete is lehet:

  1. bármilyen rendzavarás felelősségre vonás nélkül megtehető, amely további bátorítást adhat a tömegnek akár súlyosabb károkozások megvalósítására;
  2. a rendőrség olyan mértékű válságban van, hogy az alapvető feladatát sem tudja ellátni.
Persze érthető, hogy tömegdemonstráció során még kísértetiesen ott lebegnek a háttérben a 2006-os események rémképei és a rendőri vezetés fél megtenni a szükséges intézkedéseket a rend fenntartása érdekében, ez azonban a politikai és jogi felelősséggel egyaránt tartozó vezetőket nem mentesíti. Nincs ugyanis különbség aközött, hogy a rend fenntartása érdekében adott vezetői utasításra a rendőrség esetlegesen túlkapásokat követ el, és aközött, hogy az adott vezető képtelen a rendőrséget (alapfunkcióit tekintve) jogszerűen működtetni, veszélyeztetve ezáltal a rend fenntartását és a közbiztonságot.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2014. december 24. 15:29
Megérdemlik! Mert ennyi hulladék, mint a rendőrség kötelékében, egy bűzlő cigánytelepen sincs! Ez nem rendőrség! Amúgy meg összefosták magukat, de nem 2006 miatt. Lófaszt! Az embereket ugyanúgy összeverték volna.... Csak a zsé "Jóbarát" miatt nem mertek lépni! Az kellett volna, hogy a fél kormány kitiltása után most még a Goodfriend filmezze élőben, hogy verik össze a kormány ellen tüntetőket... MUHAHA!
David Karúszó
2014. november 14. 12:16
Én is csak néztem, hogy állhatnak ott tétlenül a rendőrök, miközben ezek az állatok szétszedik a homlokzatot. (Csak mellékesen: még egy-két tüntetés és renoválhatják a székházat. Az eleje most is gyalázatosan néz ki.) Bezzeg, a homártüntetésnél úgy tudják lezárni a környező utcákat, hogy lőtávolságon kívülre kerülnek az ellendrukkerek. A távolság (tojással) átdobhatatlan, legalább 40-50 méter. Most meg csak állnak ott, mint AZ a lagziban.
Berecskereki
2014. november 13. 12:58
A teljes írás csúsztatáson alapszik. A tüntetés engedélyezett volt. Mindaddig, amíg a rendezvény tart a rendért a szervezők felelősek. A rendezvény pedig az engedélyezett ideig tart, s a terület elhagyásáról pedig a rendezőknek kell gondoskodniuk. A hivatkozott gyülekezési törvény 14. §.-a másról szól. Szó szerint a következő; 14. § (1) Ha a gyülekezési jog gyakorlása a 2. § (3) bekezdésében foglaltakba ütközik, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt tiltó határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja. (2) A rendezvény feloszlatását figyelmeztetésnek kell megelőznie. (3) Ha a rendezvényt feloszlatják, a rendezvény résztvevője a feloszlatástól számított tizenöt napon belül pert indíthat a feloszlatás jogellenességének megállapítására. Ahogy előzőekben írtam, a rendezők feladatát a rendőrség nem veheti át, így a felelőséget sem. A jogellenes magatartás pedig akkor történt, amikor elkezdtek dobálni, ablakot betörni, redőnyt rongálni. Ekkor avatkozott be a rendőrség az előírásoknak megfelelően, figyelembe véve a körülményeket. Ennek megfelel a rendőrségi törvény 59. §.-a, mely szerint; 59. § (1) Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja: a) vízágyút, b) pirotechnikai eszközt, c) ingerlőgázt, d) elfogó hálót, e) lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást. (2) Az (1) bekezdésben említett eszköz alkalmazására a tömeget előzetesen figyelmeztetni kell. (3) Tilos a tömeget korlátozni a helyszínről történő eltávozásban. (4) Tilos a tömegoszlatásra lőfegyvert használni.
Google
2014. november 13. 12:55
Persze, hogy hibázott a rendőrség, mert így nem tudtok a külföldhöz szaladni s ott náluk hüppögni, hogy tessék nézni, mit csináltak a rossz bácsik. A legjobban mégis a tüntetés szervezői hibáztak, akik tudjuk, ott sem voltak. Akik pedig ott voltak, és dobálóztak, nos, azok ilyenek. A másé nekik nem szent, az nincs is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!