Bibliai alapon a multik ellen

2014. november 01. 10:13

El lehet persze zavarni a kufárokat, ökörkereskedőket a Templom bejárata elől, csak nem hogy az igazán félelmetes problémákat nem oldja ez meg, de egyszerűen felesleges és ostoba.

2014. november 01. 10:13
dreiklang
A KARD

„Nem most van itt az ideje a mondvacsinált önálló elképzelés bizonyításának. Ha irdatlanul nagy a majré, mert nincs ember, aki látná, hogy hova vezet a diplomáciai kapcsolatok lerombolása, vagy a fiatalok meg nem értése, el lehet persze zavarni a kufárokat, ökörkereskedőket a Templom bejárata elől, csak nem hogy az igazán félelmetes problémákat nem oldja ez meg, de egyszerűen felesleges és ostoba.

Nem, nem fogom kisírni a két szemem, ha a hipermarketek szarvai s patái az Úr napján nem világíthatnak a nyitva tartás vörös színpompájában. Nem látom be viszont, hogy kizárólag azért, hogy a harmadik Orbán- kormány ne múljon el KDNP- s ötlet nélkül, el kellene esniük – és nem csak nekik, de az éjjel- nappali boltoknak is, akiknek ez nagyobb érvágás lesz – egynapi bevételtől, a vásárlóktól pedig el kellene venni a spórolás, kései bevásárlás jogát. (...)


A legszerencsésebb azonban mégis az volna, ha egyszerűen csak eltűnnének. És még mielőtt valaki háromnyertesválasztás áriába kezdene: a nagytestvér nélkülük is pont annyi szavazatot kapott volna, semmilyen valódi versenyszituációban nem mérettek még meg. Szemben a vasárnapi saját márkás olcsó gyümölcslével, rájuk nincsen igény.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2014. november 01. 21:00
Hát igen, a szigorúan vallásos németeknél a nayok nincsenek nyitva htvégén, csak a kicsik. Sőt, a nagyok 7-kor, nyolckor nyitnak, a kicsik meg hatkor. Valamiből nekik is meg kell élni, és az állam ezt a nyitvatartás szabályozásával támogatj, pl a németeknél.
puszika
2014. november 01. 12:06
Ez a "Kard" nagyon aktív. Jó tudom,ők voltak az egyik szervezők. Az ilyen "halak"-tól büdösödik a fej!!!
di maggio
2014. november 01. 10:39
Német területen megszokott a vasárnapi zárva tartás, nálunk is így volt sokáig.Kérdés, azok az emberek akiknek a vasárnapi őgyelgés a bevásárló központokban a programjuk, tudnának-e más családi programot kitalálni helyette.Lehet, hogy egy újabb tüntetésre adna alkalmat a liberálfasiszta tábornak.Szerintem hagyni kellene az egészet.
balbako_
2014. november 01. 10:36
A vesztesek adnak választási tanácsokat a győzteseknek? Röhej!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!