Tisztelt NAV!

2014. november 13. 16:13

Lemondott-e már Vida Ildikó? Illetve: Amennyiben nem mondott le a NAV elnöke, nyújtott-e már be feljelentést önmaga ellen?

2014. november 13. 16:13
Heindl Péter
hvg.hu

„Egy jogsegélyszolgálat vezetőjeként dolgozom. Néhány éve az egyik ügyfelünknek a gyámhatóság azért korlátozta a szülői felügyeleti jogait, mert gyanújuk szerint a gyermeket a szülő szándékosan betegítette meg. Büntetőfeljelentést azonban a gyámhatóság nem tett ügyfelünk ellen. Ezek után az ügyfél önmagát jelentette föl a rendőrségen, hivatkozva a gyámhatóság gyanújára. Az eljárás megindult, és abban - a poligráfos vizsgálatot is vállalva - ügyfelünknek sikerült tisztáznia magát.

Vida Ildikó helyzete teljesen analóg a most leírt esettel. Őt is súlyos váddal illeti egy másik, büntetőeljárás indítására nem jogosult hatóság, nevezetesen az Egyesült Államok egyik kormányhivatala.

Ha az önfeljelentést Vida Ildikó eddig nem tette meg és nem is kívánja azt megtenni – ehhez természetesen joga van, hiszen senki nem kötelezhető arra, hogy önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolja - akkor viszont le kell mondania. Ha ugyanis a helyén maradna, mi, adófizető állampolgárok meg kellene, hogy tagadjuk az adófizetést. Hiszen nem válhatunk bűnrészessé a közvagyon elherdálásában!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Heindl Péter
2014. november 14. 16:38
Ami pedig a vád konkrétságát illeti: az amcsiknak nyilván van több konkrét tanúvallomás, egyebek mellett kárvallott amerikai cégek munkatársainak a vallomása a tarsolyukban. Ha megindulna egy büntetőeljárás és hivatalosan kérné a magyar állam a jogsegélyt, nyilván az amerikai és a magyar hatóságok együttműködésével hamar tisztázni lehetne ezeket a vádakat. Feltéve, ha a NAV elnöke hivatalához méltóan hajlandó lenne ebben együttműködni.
atila68
2014. november 14. 10:06
Ez most ilyen romkocsma trend? Mármint vidaildikózni.
béla 60
2014. november 14. 06:48
És a másik öt hun van?Nem Vidáról szól ez a történet !
Eltünt
2014. november 13. 23:19
Goodfriend amerikai tartótiszt elvtárs .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!